Search
Close this search box.

Szent Imre Plébánia

A győri Szent Imre Plébánia közleménye

Kérjük a híveket és az érdeklődőket, hogy a plébánia programjairól kizárólag hivatalos kommunikációs felületeinken tájékozódjanak. Hiteles és naprakész tájékoztatást a plébánia hivatalos honlapján és Facebook-oldalán teszünk közzé.

Győr, 2026. október 22.

Dr. Balázs Tamás
plébános

Csóka Gáspár bencés atya vasmiséje

Csóka Gáspár atyát 1961 augusztus 15-én szentelték pappá. A szentelés 65. évfordulóján a bencés templomban bemutatott vasmise után ma délelőtt a Szent Imre templom közössége is megünnepelte ezt a jeles évfordulót… Gáspár atya, ahogy évek óta szinte minden héten, ez alkalommal is a délelőtt 11 órai szentmisét mutatta be. A szertartás elején Tamás atya köszöntötte a jubiláns Gáspár atyát, megköszönve az elmúlt évek áldozatos szolgálatát nemcsak saját, de a hívek nevében is. Gáspár atya is kifejezte háláját a közösség tagjainak, hogy második otthonává tették számára a templomot, majd a szentmise végén ünnepélyes vasmisés áldásban részesítette a jelenlevőket. Az ünnep zárásaként a közösség együtt énekelte el a bencés rend rendalapítójának, Szent Benedeknek himnuszát.

Szent István király főünnepe

Szent István királyt minden hazai katolikus templomban Magyarország fővédőszentjeként köszöntik augusztus 20-án, mi ezen felül még védőszentünk, Szent Imre herceg édesapját is tiszteljük benne.
Hagyományosan ezen a napon tartják a templomokban az új kenyér megáldását. Így történt ez a Szent Imre templomban is, az oltár előtt feldíszített új kenyeret a szentmise végén áldotta meg Tamás atya.

Hittantábor 2026.

Iroda nyitvatartás:

Délelőtt Délután
Hétfő 9:00 – 12:00
Kedd 9:00 – 12:00
Szerda 9:00 – 12:00 15:00 - 17:00
Csütörtök 9:00 – 12:00
miserend_2025

Kérjük kedves testvéreinket, idén se feledkezzenek meg arról, hogy rendelkezzenek személyi jövedelemadójuk 1-1 %-ról!
A 0011-es technikai kóddal a Magyar Katolikus Egyházat, a 18529973-1-08 adószám megadásával pedig a Győri Szent Imre Alapítványon keresztül egyházközségünket támogathatják. Felajánlásukat előre is hálásan köszönjük!

Miben segíthetünk?

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

A győri Szent Imre templom 1943. június 3. óta áll a hívek szolgálatára, ekkor szentelte fel templomunkat Boldog Apor Vilmos győri megyéspüspök. Felszentelésénél fogva szent ez a hely, de amint az emberi élet értékét sem a születés adja meg, hanem az, miként élünk, a templom értékét is mindig az jelzi, milyen élet van benne.

Honlapunkon megismerkedhet a Kedves Olvasó templomunk történetével, értékeivel, az egyházközség életével, azokkal a személyekkel és közösségekkel, akik hozzájárultak és ma is hozzájárulnak ahhoz, hogy élő egyházközség legyen e szent helyen. Hogy erre egyre jobban törekedni tudjunk és minél jobban azzá váljuk, ehhez vár ide bennünket maga Jézus Krisztus:

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve!
Én megnyugvást adok nektek.” (Mt. 11, 28)

SZJA 1+1 %

Október 30-án, péntektől, november 2-án, hétfőig
az Altemplom és az Urnakert
08.00-20.00 óráig lesz nyitva.