Search
Close this search box.

Szent Imre Plébánia

Előcsarnok, kovácsoltvas bejárati ajtók, áldoztatórács

Előcsarnok

A templomba belépve az előcsarnokban két mozaikkép fogad bennünket, a ferences és a karmelita szerzetnek egy-egy képviselője: balról Páduai Szent Antal (1195-1231) prédikál. Jobbról Kis Szent Teréz (1873-1897) mosolyog ránk. Percz Jenő alkotásai.

Jobbra, a karzat feljáró mellett Szent Filoména festménye fogadja a templomba lépőt, vele szemben Szent József a gyermek Jézussal. Mindkét kép Feszty Masa alkotása.

Templomhajó, áldoztató rács, karzat

Az előcsarnokból három üvegezett kovácsoltvas-ajtó nyílik a hajóba, amelyet három oldalról, közvetlenül a mennyezet alatt 54 ablak világítja meg. A felülről bejövő fény leérkezve az alapszintre sajátos hangulatot áraszt az emberekre.

A szentély áldoztató rácsa kovácsoltvasból készült. Deéd Ferenc rajztervei alapján Mentes József győri lakatos mester alkotta. A rácson középen, az ajtón Krisztus latin és görög monogramja: IHS és XP, valamint a templom felszentelésének évszáma (1943) látható. A többi rácson a görög abc első és utolsó betűje: az Alfa és az Omega utal Krisztusra. A búzakalász és szőlőfürt az Oltáriszentségre emlékeztet, a halak és kenyér a kenyérszaporítás csodájára, Isten Báránya és a Szentlélek ábrázolása a szentmisére utal.