Az előttünk álló héten, szeptember 3-án, csütörtökön, Nagy Szent Gergely pápa emléknapja lesz.
Augusztus 31-én, hétfőtől a szokott rend szerint alakul az iroda nyitvatartása.
Emlékeztetőül jelezzük:
Hétfőtől csütörtökig, délelőttönként 09.00–12.00 óráig, szerdánként pedig du. 15.00–17.00 óráig lehet ügyintézés céljából felkeresni az irodát. Péntekenként nem tartunk hivatalos órát az irodán.
Szeptember 4-én, pénteken a szokott időpontban látogatjuk az elsőpéntekes betegek első csoportját.
Szeptember 6-án, jövő vasárnaptól visszatérnek a délelőtt 09.00 órakor kezdődő szentmisék. Szeretettel várjuk vissza a családokat ezekre a bensőséges hangulatú szentmisékre, ahol vidám, elgondolkodtató történetek segítségével közösen próbáljuk megérteni az evangélium üzenetét.
Nagy örömmel hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy szeptembertől újra megalakul templomunk gitáros ének- és zenekara, a Szent Imre Akkordjai, a SZIA közösség. Szeretettel hívjuk és várjuk azokat az énekelni vagy zenélni vágyó gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket, akik szép énekhangjukkal, hangszeres kíséretükkel szívesen bekapcsolódnának a vasárnapi családi szentmisék liturgiájába, énekeibe. A kórus vezetésére Marek Róbertet kértük fel, köszönjük, hogy elvállalta ezt a felelősségteljes feladatot.
Előre jelezzük, hogy a SZIA közösség próbáit szerdánként délután 17.00 órától fogja tartani a nagy hittanteremben. Az első ismerkedéssel egybekötött énekpróba szeptember 9-én, szerdán délután lesz. Jelentkezni a következő e-mail címen lehet: szia.zenekar@gmail.com
Imádságos szeretettel köszöntjük azokat, akik a héten ünneplik név- vagy születésnapjukat, külön imádkozunk azokért, akik szeptemberben ünneplik házassági évfordulójukat. Isten éltesse őket sokáig!