A királynak ifjú sarja

az igaz törvényt akarja

s nékünk igazságot ad:

árbóc ő, magasba szállva,

nincs is erdőn semmi szálfa

délcegebb és magosabb.

Imre gyermek kiskorába

Istenhez járt iskolába,

fő-király növelte ezt.

Ős-ellenség visszatorpan,

tőle kúsz a dög a porban,

mert kezében a kereszt.

Gédeonnak kürtje zendül,

mágusokra néma csend ül,

kürt se szólal meg sehol.

Ő dalol, zsoltároz aztán,

énekekkel fönt virrasztván,

Krisztusának udvarol.

Szent papok rendjét köszönti,

a szívét nekik kiönti,

mindegyikre ráborul.

Egyet egyszer, másat kétszer,

ám a negyediket hétszer,

megcsókolja jámborul.

Látva ezt elámult atyja,

vidoran-búsan kutatja,

mér tesz így magzatja, mér?

Vall az ifjú most felelve:

„Mert emez pap tiszta lelke

mint a liliom, fehér.”

Konrádot a vasbilincsben,

ő föloldja, lánca nincsen,

mind lehull a lánca ott.

Hát Pannónia dicsérjed,

dallal és jellel kísérjed,

áldják őt a századok.