Győri Szent Imre Plébánia
9024 Győr, Szent Imre út 35.
(96) 424 443
gyoriszentimre.iroda@gmail.com

 

Honlapunk megújult!

Kedves Olvasóink!

A győri Szent Imre Plébánia honlapja megújult.

Ez a honlap átmenetileg archívumként még elérhető marad, de a továbbiakban nem frissül.

A régi honlap híreit a menüből éri el.

A győri Szent Imre Plébánia új honlapja a következő címen érhető el, így amennyiben a kedvencek/könyvjelzők közé mentette el oldalunkat, az is érdemes frissíteni:

↓↓↓  Kattintson ide! ↓↓↓

GYŐRI SZENT IMRE PLÉBÁNIA

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Ma Keresés Ugrás a hónaphoz
Boldog Scheffler János püspök
Szombat 17 Május 2014

Élete

1887. október 29-én született a Szatmár vármegyei Kálmándon. Szülei szegény, de mélyen vallásos emberek voltak, akiknek a hit gyakorlása a mindennapjaikhoz tartozott. A szegény sorsú fiú fejlődésében meghatározó szerepet játszott a falu plébánosa, aki felkarolta és egy életre szóló lelki útmutatást adott a számára. Középiskoláit Szatmárnémetiben végezte, ahol a székesegyház sekrestyése biztosított számára szállást, étkezését pedig a jezsuita atyák biztosították. Nagy tehetségével és szorgalmával csakhamar kitűnt diáktársai közül. A sorsát végig figyelemmel kísérő plébánosa hatására már hatodikos gimnazista korában elhatározta, hogy pap lesz. A nyolcadik osztályt már a papnevelő intézetben végezte. A kitűnő eredménnyel végzett papnövendéket 1906-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem Teológiai Karára küldték, ahol szintén kitűnt társai közül. Már harmadik évfolyamos korában jelentek meg teológiai tárgyú írásai.

1910. július 6-án szülőfalujában, Kálmándon szentelték pappá. Ezután rövid ideig Csomaközön volt káplán, majd ösztöndíjjal Rómába küldték tanulni, ahol kiváló eredménnyel kánonjogi doktori címet szerzett. Ezt követően a szatmári püspökségen szertartó, majd segédlelkész Ungváron. 1914-től Szatmárnémetiben filozófiai tanár, a teológusok tanulmányi felügyelője. 1915-ben teológiai doktorrá avatták. 1920-ban a szatmárnémeti Katolikus Gimnázium tanára, majd 1923-tól nagymajtényi plébános lett. Nagymajtényban kemény harcokat vívott a magyar tanításnak az új román adminisztráció által szorgalmazott visszaszorítása ellen, a templomot pedig helyreállíttatta. 1926-tól újra teológiát tanított a Szatmári és a Nagyváradi egyházmegyében. 1940 őszén a kolozsvári egyetem egyházjogi tanszékének vezetője. 1942-ben XII. Piusz pápa szatmári megyés püspökké nevezte ki. Visszaállította a katolikus tanítóképző intézetet, új plébániákat, Nagykárolyban és Ungváron kisszemináriumokat szervezett. 1944. szeptember 15-én Szatmárnémetit is elérte a háború, a püspöki palotát bombatámadás érte, így kénytelen volt az Irgalmas Nővérekhez átköltözni. Személyesen kiállt a bevonuló szovjet és román csapatok által sok ezer sváb származású férfi és nő elhurcolása ellen, de sokat nem tehetett.

1948. március 18-án memorandumban fordult Petru Groza miniszterelnökhöz, melyben az új román alkotmánynak az egyházat sújtó cikkelyeit kifogásolta. Április 9-én az egyesített Szatmári és Nagyváradi Egyházmegye püspöke lett. A román Securitate őt szemelte ki arra, hogy vezesse a pápát el nem ismerő romániai katolikus egyházat. Ő erre a felkérésre ennyit válaszolt: „Non possum!” (Nem tehetem!). A román kormány 1948. szeptember 17-én működését felfüggesztette. 1950-ben elutasította a békepapi mozgalom megszervezését, ezért 1950. május 23-án kényszerlakhelyre Körösbányára vitték. 1952. március 19-én letartóztatták és a bukaresti fogdában folytatták kihallgatását. Arra próbálták rábírni, hogy Gyulafehérváron vegye át az állami egyházmegye kormányzását. Miután ezt nem fogadta el, előbb Máramarosszigeten került börtönbe, majd a jilavai föld alatti (megsemmisítő) tömlöc foglya lett, ahol 1952. december 6-án hunyt el. Az embertelen körülmények között végig megtartotta hitét és emberségét. Soha, semmilyen kedvezményt nem kért, mindenét megosztotta társaival.
Koporsó nélküli jeltelen sírba temették, de a börtön ortodox lelkésze megjegyezte a sír helyét és 1965 őszén csontjait titokban, útitáskájában hozta haza Galambos Ferenc nagyprépost. Hám János mellett találtak számára végső nyughelyet a szatmárnémeti székesegyház kriptájában.

Boldoggá avatásának aktáit Márton Áron ügyével együtt 1996. december 6-án nyújtották be a Szentté Avatási Kongregációhoz. A Szentatya 2010. július 1-jén, csütörtökön délelőtt jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri Isten Szolgája, Scheffler János szatmári püspök vértanúságát. Ezzel szabaddá vált az út, hogy a Szatmári Egyházmegye vértanú püspökét a boldogok sorába iktassák. A boldoggá avatásra 2011. július 3-án került sor a szatmárnémeti székesegyházban. (forrás: Wikipedia)

Imádság

Mindenható örök Isten, Te megadtad Boldog Scheffler János püspöknek, hogy mindhalálig küzdjön az igazságért, és így az Egyház iránti hűség és engedelmesség példaképe legyen. Add, hogy odaadását követni tudjuk, és a mennyei hazában örök otthonra leljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.