A szöveg és környezete - mp3 fájl

1. A szöveg és környezete
A fügefa megátkozásának szövegkörnyezete Jézus jeruzsálemi vitája a zsidó nép vezetőivel. Jézus nemrég a nép ujjongása közepette vonult be Jeruzsálembe, ami nyilván felkeltette a zsidó vezetők ellenkezését (21,1-11). Az evangélista azt is elmondja, hogy az Úr éppen az előző napon űzte ki a kereskedőket a templomból, hogy azt eredeti céljának egészen visszaadja, az istentisztelet számára megtisztítsa (21,12-17). Az idézett szakasz után is olyan párbeszédeket, sőt vitákat rögzít Máté evangéliuma, amelyek a zsidó nép hivatását, megtagadott illetve fel nem ismert küldetését mutatják be (a főpapok és a nép vénei kérdéseket tesznek fel - "Milyen hatalommal teszed...?” - 21,23-27; példázat a két fiúról, 21,28-32; példabeszéd a gonosz szőlőművesekről - 21,33-46; példabeszéd a királyi menyegzőről - 22,1-14; a farizeusok kérdezik Jézust - 22,15-46; Jézus jajkiáltásai a farizeusok fölött - 23,1-39). Máté az az evangélista, aki a legalaposabban szeretné bemutatni, milyen szeretetteljes és alapvető kapcsolatban áll Jézus Izraellel, a zsidó néppel.

2. Néhány gondolat

A fügefa ebben az összefüggésben Izraelt jelképezi. A füge amúgy is egyike annak azoknak a növényeknek, amelyek a Szám 13,23 szerint az ígéret földjének sajátos terményei. Izrael az a terméketlen fügefa (vagy Izajásnál szőlőskert - vö. Iz 5), amely megérett Isten haragjára. Isten jó termést várt szeretett népétől, helyette azonban csak igazságtalanságot és gonoszságot szüretelt. A harag a szeretet másik arca. Jézus haragja nem szeszély, hanem az Istennek járó tettek, a jócselekedetek, az igazság és a megtérés gyümölcsének hiánya miatti jogos helytelenítés. A fügefa sorsa prófétai jel a templom megtisztításához hasonlóan. Ahogy előző nap Jézus bement a városba, jelet tett, majd beszélgetett a hozzá fordulókkal, úgy ezen a napon is belép oda, jelet tesz (fügefa), majd előbb tanítványaival, majd a zsidó vezetőkkel vitázik. Hogy a fát elszárítja, az annak a jele is, hogy a végső idő elérkezett. Nincs már több idő a megtérésre, Isten elfogadja azt az állapotot, amelyben most találja népét és az emberiséget (vö. Lk 13,6-9: egy fügefa még egy év haladékot kap).
A tanítványoknak Jézus nem a választott nép sorsa miatti szomorúságáról beszél. A prófétai jelet inkább isteni hatalmának jeleként értelmezi. A tanítványok is kérhetnek hasonló erőt "hittel, imádságban”. A hegy elmozdítása már nem pusztító, hanem építő hatalom. S bár a kérő imádság hatalma általános érvényű, azért a jézusi kép a tengerbe forduló hegyről jelképesen is értelmezhető. A hegyek és halmok akkor "ugrándoztak”, amikor Izrael kivonult Egyiptomból (114. zsoltár). Akkor süllyedtek alá, amikor Izraelnek haza kellett és szabadott térnie a babiloni fogságból (vö. Iz 40,3-5). Eszerint a tanítványok kérő imája még arra is képes, hogy Izrael új megtérését elérje. Az imádság nem ismer lehetetlent, mert Isten mindenhatóságához fordul.

Jézus szavai visszhangozzák azt, amit néhány fejezettel korábban a tanítványok sikertelen gyógyító ténykedése után kifejtett (vö. Mt 17,19-20): "Mi miért nem tudtuk kiűzni?” "Kishitűségetek miatt. Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.” Lukács evangélista szintén feljegyezte Jézus mondását, a következő szavakkal (Lk 17,5-6): "Az apostolok így szóltak az Úrhoz: 'Növeld a hitünket!'  Az Úr ezt válaszolta: "Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben - az engedelmeskedne nektek.”
A különböző evangélisták feljegyzései egyet világossá tesznek: Jézus tanítványaihoz nem illik a kishitűség. Ez a lelki betegség, sőt bűn a háttérben marad a Mt 21,21-ben, Jézus hívja fel rá sikertelen tanítványai figyelmét a Mt 17,20-ban, Lukács evangélista szerint pedig maguk a tanítványok ébrednek rá a Lk 17,6-ban. Szent János evangélista is emlékszik arra, hogy Jézus a bátor kérésre tanított. Elhagyva a lehetetlen lehetőségek felsorolását arról tudósít, hogy Jézus búcsúbeszédében biztatta tanítványait: kérjenek bármit az ő nevében, megkapják, hogy örömük teljes legyen (vö. Jn 15,7; 16,24). Lukács evangélista pedig még egy fontos tényt rögzít a kéréssel kapcsolatban: Isten megad mindent, amire szükségünk van, különösen a Szentlelket, ha kérjük tőle (Lk 11,13).