Hirdetés (2021.06.27.)

Nyomtatás

Évközi 13. vasárnap és hét

Az előttünk álló héten, június 28-án, hétfőn, Szent Iréneusz püspök és vértanú emléknapja, 29-én, kedden Szent Péter és Pál apostolok főünnepe, július 2-án, pénteken Szűz Mária látogatása Erzsébetnél, Sarlós Boldogasszony, szombaton pedig Szent Tamás apostol ünnepe lesz.

Előre jelezzük a kedves testvéreknek, hogy a nyári szabadságok miatt az iroda június 28-án, hétfőtől július 16-án, péntekig zárva lesz. Ebben az időben csak telefonon tartunk ügyeletet a hivatalos órákban, személyes ügyintézésre csak temetéssel kapcsolatosan van lehetőség előre egyeztetett időpont alapján. Megértésüket köszönjük. 

Július 4-én, vasárnap minden szentmisén úgynevezett „Péter-fillér” gyűjtést tartunk, amellyel a katolikus egyház hívei a Szentszék kiadásainak karitatív tevékenységét támogatják. Nagylelkű adományaikat előre is köszönjük.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar rendelkezése értelmében július 4-én, vasárnaptól nem kötelező a maszk viselése a templomban, de figyelemmel kell lenni továbbra is az esetlegesen még életben lévő járványügyi korlátozásokra. Ennek megfelelően a gyóntatószékben továbbra is használjuk a maszkot, illetve továbbra is kérjük a fertőtlenítőszerek használatát.