Hiba György SJ újmiséje (2020.09.20.)

Nyomtatás

2020. szeptember 12-én szentelte pappá Budapesten a jezsuiták Jézus Szíve tiszteletére szentelt templomában Hiba Györgyöt Erdő Péter bíboros. Nagy öröm számunkra, hogy egy héttel később már "itthon", a Szent Imre templomban köszönthettük "Gyuri atyát", hiszen a Szent Imre plébániáról indult hivatása útjára. A vasárnapi ünnepi szentmisén Tamás atya volt az ünnepi szónok, a prédikációt természetesen elsősorban az újmisés György atyához intézte. Az áldás előtt Tamás atya külön is köszöntötte az újmisést és ajándékul átadta neki a templom szentelését megörökítő mozaik alkotás egyik csempéjének másolatát, amely a Jó Pásztort ábrázolja (ahogy György atya is a Jó Pásztor egy ábrázolását választotta újmisés szentképéhez). György atya köszönő szavai után az egész közösséget, majd a híveket külön-külön is újmisés áldásban részesítette.

A szentmisén templomunk scholája Balogh Eszter vezetésével végezte a zenei szolgálatot, amelynek kiemelt tétele volt Marco Frisina Anima Christi c. műve, amelynek szólóját Engelhardt Róza énekelte, a szentmisén Soós Gábor szólaltatta meg az orgonát. Az Anima Christi Szent Ignáchoz köthető imádság, amelyet sok helyen rendszeresen imádkoznak a szentáldozás után, magyar szövege: Krisztus Teste, szentelj meg engem... Ez a felvétel kíséri a fotókból összeállított videót.