BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190711T000000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:3553d269d94367550f92ea1a8ea95ade CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150203 SUMMARY:Szent Benedek, Európa fővédőszentje (ünnep) DESCRIPTION: A szerzetesség eszménye, amely ilyen vagy olyan változatban minden nagy va llásban megtalálható, a keresztény Európa számára Benedekben olyan formát ö ltött, amely másfél évezreden át hatott az egész történelemre. A Benedictus nevet már Nagy Szent Gergely pápa (+604) eredeti jelentésében említi: Iste nnek ez az embere áldott, akár a nevét, akár az osztályrészéül jutott kegye lmet nézzük. Benedek jóval több, mint amire „az utolsó római” vagy „a Nyuga t atyja” elnevezés utal. Ezek a címek olyan béklyók, amelyeket minden évszá zadban újra széttört. Benedek „Istentől áldott”, számtalan szerzetesnek pát riárkája a föld minden részén; miként Ábrahám, ő is sok népnek lett atyja.\ n Benedek életrajzi adatai Nagy Szent Gergely pápától származnak. Természet esen a pápa -- kora irodalmi igényeit szem előtt tartva -- nem mai értelemb en vett életrajzot írt Benedekről. Építő jellegű írásaiban inkább Benedek s zellemiségét vázolta, s a szerzetesség prófétai adományokkal megáldott atyj a életszentségének rendkívüli vonásait emelte ki. De azért életének főbb es eményeit és szentté válásának útját is nyomon követhetjük a nagy pápa által írt „életrajz” alapján.\n \n Élete\n \n Benedek 480 táján született a sz abin hegyvidék kis püspöki székhelyén, Nursiában (ma Norcia). A szülők visz onylag jómódúak és elég széles látókörűek voltak ahhoz, hogy fiukat egész f iatalon Rómába küldjék tanulni. Így Benedek abba a városba került, amely mé g az antik kultúra fényét mutatta, de már apostolok és vértanúk sírja is ék esítette. Már másfél százada állt a lateráni, a Szent Péter-, a Szent Pál- és a nagy Mária-bazilika.\n De a kereszténység győzelmének ezek a jelei nem terelték el a fiatalember figyelmét arról, hogy Róma hanyatlásnak indult. Azzal, hogy a császárság székhelye átkerült Konstantinápolyba, Róma szinte vidéki várossá fejlődött vissza. Ezenkívül az 5. századtól állandóan retteg ni kellett a barbár germánoktól, de a keleti-gót Theodorich és széles látók örű minisztere, Cassiodorus 526-ig békét biztosított. Ugyanakkor az egyházi helyzet csalódást okozhatott, kivált a kléruson belüli bajok és a498. évi pápaválasztással kapcsolatos viszályok miatt. Baj volt politikai, egyházi, gazdasági, művelődési és erkölcsi szempontból is.\n Az „örök” város, az ált alános élvhajhászás és tanulótársainak lődörgése nem vonzotta Benedeket, el lenkezőleg. Otthagyta hát a várost a tanulmányaival egyetemben -- ez a diák élet nem az Isten szerinti életnek volt az iskolája. Az istenkereső fiatale mber Nolai Szent Paulinus (+ 431) tanácsát követte: „Ha az ember nem akar I sten országáról lemondani, akkor menekülnie kell Rómából.” Hogy egyedül Ist en keresésének élhessen, mindentől szabaddá vált.\n Benedek fokozatosan sza kított környezetével, és megismerkedett a monasztikus élet különféle formái val, de Monte Cassino szentjéig még hosszú volt az út. Az első idők csodála tos eseményei tanúsítják -- Nagy Szent Gergely szerint --, hogy a fiatal Be nedek hivatása kegyelmével már az első lépéseket is milyen tökéletesen tett e meg. Rövid ideig Enfide (Affile) templomának aszkéta életet élő közösségé be tartozott, de csakhamar megvált tőlük. Lehetséges, hogy a keleti szerzet esek szigorú életmódja hatott rá. Mindenesetre Subiaco mellett teljes magán yba vonult, és a tökéletes lemondást kereste. Így átélhette a szerzetesség és a lelki fejlődés minden fokozatát. Három esztendeig tarthatott ez az elő készületi idő. Ekkor belső fejlődése fordulóponthoz érkezett: Isten kivezet te barlangja sötétjéből a remetét, és „odaállította az emberek elé példának , hogy mint a mécses a lámpatartón világítson mindenkinek, aki az Isten ház ában van”. Nagy Szent Gergely leírta, miként vált meg Benedek a remeteélett ől és lett atyja azoknak a nőtlen férfiaknak, akik közösségben kívánták ker esni Istent. Nagy Szent Vazul (+ 379) regulájából Benedek megtanulta, hogy a kolostori közösség kicsiben maga az Egyház, mert a tagok egy testként éln ek és a fő: Krisztus. A különféle kísértéseket legyőzve megérett arra, hogy a lelki élet tanítómestere legyen.\n De e téren is tapasztalatokra volt sz üksége. Vicovaro mellett egy szerzetesi közösség élén megkísérelte kolostor i fegyelemre nevelni a maguk útján járókat. Ekkor megtanulta, mekkora veszé lyei vannak a szerzetesi életnek, ha nincsenek a szabályai rögzítve. Vissza tért hát Subiacóba. De a szerzetesek -- meglehetősen sokan voltak! -- ismét arra kérték, legyen szellemi atyjuk. Erre szétosztotta őket tizenkét kolos torba, egy-egy „atya” keze alá rendelte őket, maga pedig a legfőbb irányítá st vette át. ,,Az Úr szolgálatának ebben az iskolájában'' a jeruzsálemi őse gyház szelleme élt; főleg a monasztikus erényeket (engedelmesség, imádság, munka) gyakorolva élték az apostoli életet. A szerzetesi közösség felépítés én fáradozva Benedek megtapasztalta, mennyi törődést kíván a regulához igaz odó élet lehetőségeinek megteremtése.\n Subiacóból Istennek benne lakó Lelk e Monte Cassinóra vezette, arra a hegyre, amely szimbólum lett a történelem ben, „Isten hegyre épített városa”. Tanítványaival nekilátott az új feladat nak. Míg Subiaco a világtól való elfordulás helye volt Benedek számára, add ig Monte Cassinón az „építő ember” (W. Nigg) teljesedett ki benne. Megszere zte az önmaga fölötti uralmat, és tanítómestere lett az istenkereső emberek nek. Egy régi erődnek és egy hajdani szentélynek a romjaiból kolostort épít ett, és benne egységes alkotmányhoz igazodó közösséget hozott létre. Ezt is , azt is világos terv szerint monasztikus alapelvekhez igazodva vitte végbe , s közben mindig nyitott maradt kora, az emberek és a feladatok számára. M indnyájan a közös „szent szabály” szerint éltek, amely épp Monte Cassinón k apta meg végleges formáját. Pontosan meg volt határozva az imádság, az olva sás és a munka, az étkezés és az alvás ideje. Benedek aszketikus elképzelés ei, amelyeket évek hosszú során át próbált ki, ebben a formában öltöttek te stet. Mindnyájan a szeretet közösségében éltek az apát vezetése alatt, és i mádkozva, dolgozva törekedtek minden nap újra ,,tökéletes szerzetessé'' vál ni. Az európai ember természetének megfelelően összekapcsolták a szemlélődő és a tevékeny életet.\n Nagy Szent Gergely szerint Benedek mindezeken túl az igét is hirdette, hogy elvezesse a népet a hitre és az Isten házába. Ben edek, aki a neve szerint is, a kapott kegyelem alapján is „áldott' volt, ki váló „építő ember”-nek, jó vezetőnek bizonyult. Megvolt benne az emberi szí v ismeretének adománya. Ennek birtokában nevelte a szerzeteseit, akiknek, a z „istenszolgálat iskolájában” egy olyan testvéri közösséggé kellett formál ódniuk, amely készen áll Jézus Krisztusnak, az igaz Királynak szolgálatában a harcra, s háborúra. A Regulából látható, milyennek képzelte el Benedek a szentet. A szerzetes a szeretetből erőt merítve, a mindenütt jelenlévő sze nt Istentől ösztönözve, az alázat és az engedelmesség szellemében az imádsá gnak és a munkának él a közösségben. Az apát az Atyát és a Jó Pásztort test esíti meg. S mindent áthat a mértékletesség erénye és a megkülönböztetés ké szsége.\n Benedek regulája annyi életbölcsességről, Istennel való töltekezé sről és Krisztusnak olyan nagy szeretetéről tanúskodik, hogy 1400 esztendő folyamán -- a szerzeteseken kívül is -- megszámlálhatatlanul sok keresztény t magával ragadott. Ugyanakkor tudjuk: Benedek nagysága és regulájának jele ntősége nem az „eredetiség”-ben rejlik. Benedek maga is megfogalmazta, hogy reguláját „a szerzetességben végbemenő változás” kezdetének tekinti (73. f ejezet), még nem jelenti a kiteljesedést, nem akar mindent felölelni. Az ut olsó fejezetben túl is mutat saját magán és a regulán. A regula e nyitottsá ga révén vonult be oly könnyen a történelembe. A történtekből kiolvashatjuk : milyen lehetőségeket foglal magában a szabályzat.\n Történeti értelemben nem volna helyes Benedeket rendalapítónak nevezni, először is azért, mert a z akkori aszkéták és közösségek olyan szerzeteseknek nevezték magukat, akik „a szent atyák, különösen Szent N. N. szabályai szerint élnek”. Az apát sz abta meg az életrendet, s rendszerint nem egy, hanem több szabályzatból mer ített. Innen érthető módon a ,,szabályzatkeverékek'' időszakáról is szokás beszélni. 600 körül pl. Galliában mintegy húsz, egymással kevert szerzetesi szabályzat volt használatban. Benedek maga egyértelműen utal rá, milyen el képzelései voltak. Nem akarta, hogy szabályzatát abszolútnak és egyedül érv ényesnek tekintsék; csak „kezdet”-nek ajánlja; s „ha valaki a tökéletes sze rzetessé válásban gyorsabban halad, annak ott vannak a szent atyák szabálya i”' (73. fejezet). Benedek tehát épít Pakhomioszra, Cassianusra, Vazulra és a többi atyára, s nem akarja őket sem mellőzni, sem fölöslegessé tenni. Mé gis, Benedek szabályzata hamarosan általános lett, az európai kolostori éle t regulájává vált.\n 547. március 21-én véget ért a szerzetesség Monte Cass ino-i pátriárkájának földi élete. Nagy Szent Gergely szerint „a templomba v itette magát, és gyengeségében a tanítványaira támaszkodva állt ott - - kez ét az ég felé emelte, így lehelte ki imádsággal a lelkét.”\n A 9. századtól március 21-én, a temetése napján ünnepelték Szent Benedek apátot. A gallia i liturgikus könyvekben azonban már a 8. század végén megjelenik július 11. , mint „Szent Benedek születésnapja”, de az ünnep eredetéről idáig semmi ne m derült ki. Mivel azonban a nagyböjt állandóan akadályozta az ünneplést, 1 969-ben mégis áttették július 11-re.\n Legendáiból\n A szerzetesek atyjának , az „építő ember”-nek, Isten Egyháza „legkiválóbb nevelőjé”-nek életéből N agy Szent Gergely hagyott ránk Dialógusaiban egy csokorra való történetet. Nem lehet mindig egyértelműen szétválasztani, mennyi a történeti és mennyi a legendás elem, de így is elénk rajzolódik Benedek csodálatos nagysága és jósága.\n Gyermek- és ifjúkorában -- írja a szent pápa -- gondos dajkája, C yrilla állt mellette. Akkor is elkísérte, amikor elhagyta Rómát, és Enfidéb e ment. Egy nap Benedek keserves könnyek között találta Cyrillát. Egy cseré pedény, amelyet kenyérsütéshez adott neki kölcsön egy asszony, véletlenül k ettétört. Benedek fogta a széttört edényt, bement a kis templomba, bizalomm al imádkozott, s lám, rövidesen Cyrilla épen adhatta vissza. Ennek híre gyo rsan elterjedt, úgyhogy Benedek veszélyeztetve látta alázatát, ezért elment onnét.\n Amikor a magányt kereste, egy elhagyatott vadonban rátalált Roman us remetére. Ez mutatott neki egy nehezen megközelíthető barlangot, majd ál latbőrökből készített számára ruhát. Benedek ebbe a barlangba vonult vissza , hogy Istennek éljen és megvívja a belső harcokat, amelyeket senki nem ker ülhet el, aki tökéletességre törekszik. Romanus „böjti maradék”-ából élt, a melyet a vendégszerető remete időről időre kötélen engedett le neki a fölöt te lévő barlangból. Benedeket egy kis harang figyelmeztette az élelemre, de egy nap ez is megrepedt. Gergely szerint az ördög megharagudott Benedekre, hozzávágott egy követ a haranghoz, attól repedt szét.\n Benedekre egyszerr e rátört egy fiatal római nő emléke, akivel diákkorában találkozott. Ez az emlék teljesen megzavarta, és annyira vonzódott egykori ismerőséhez, hogy m ár-már elhagyta a magányt. Végül, hogy vágyát elhallgattassa, ruhátlanul eg y tüskés bokorba vetette magát. (Egy legenda szerint hétszáz esztendővel ké sőbb Assisi Szent Ferenc mélyen megrendülve állt meg ezen a helyen, és a sz úrós bokor helyébe két rózsatövet ültetett.) Három esztendő elteltével vadá szok tévedtek a barlang közelébe. Ijedtükben megálltak, mert azt hitték, ho gy egy nagy vad rejtőzik a bozót mögött. Óvatosan előre kúsztak, s nagyon m eglepődtek, amikor vad helyett egy emberre találtak, aki úgy beszélt nekik az isteni titkokról, ahogy még soha nem hallották senkitől. Amikor hazatért ek, sok embernek megmutatták a barlang felé vezető utat.\n A szomszédos Vic ovaróban a kolostor a hanyatlás jeleit mutatta. Amikor az apát meghalt, a s zerzetesek Benedekhez fordultak, hogy legyen az elöljárójuk. A szent remete vonakodott. Arra hivatkozott, hogy életmódjuk annyira eltér egymástól, hog y úgyse tudnának sokáig barátságban élni. Végül mégis teljesítette kérésüke t. De hamarosan beteljesedett, amit előre megmondott. Az elkényelmesedett s zerzetesek elviselhetetlennek érezték szigorú követeléseit, buzgalmát és cs endes lényét, amely állandó szemrehányást jelentett számukra. Voltak, akik elhatározták, hogy elteszik láb alól. Mérget kevertek a poharába, de amikor az apát szokása szerint keresztet vetett rá, kettéhasadt. Benedek ebből me gértette, hogy mi volt a szerzetesek szándéka. Nyugodt maradt és komoly: „L egyen hozzátok, kedves testvérek, irgalmas a Mindenható Isten -- mondta. Mi ért akartok rosszat tenni nekem. Nem megmondtam előre, hogy nem vagyunk egy máshoz valók? Menjetek, keressetek magatoknak olyan elöljárót, aki nektek v aló, nekem nem lehettek tovább a szerzeteseim.” Ezzel visszatért a barlangb a.\n Nem sokkal később kialakult egy szerzetes település, amelynek kis kolo storaiban őszinte istenkeresők éltek. Csakhogy nem messze tőlük élt egy kül önös pap, Florentinus, aki csupa harag és irigység volt, amikor látta, hogy a szent milyen példamutató életet él, s küldött neki egy mérgezett eulogiu mot -- azt a kenyeret hívták így, amelyet az akkori szokás szerint a misébe n áldottak meg, és a barátság jeléül adtak ajándékba. De nem sikerült a ter ve. Benedeknek volt egy barátja, egy holló. Ez minden étkezéskor odarepült, és csipegetett Benedek kenyeréből. Ezúttal azonban csak a csőrét tátotta k i, és a szárnyával csapkodva körülugrálta a kenyeret, mintha csak ezt mondt a volna: „Vigyázz, a kenyér nem nekünk való!” A szent megértette, és nem ev ett belőle. Florentinus, miután terve balul ütött ki, Rómában felfogadott n éhány utcalányt, és elküldte őket, hogy csábítsák el a testvéreket. Benedek , látva, hogy a szerencsétlen papot a gyűlölet fűti személye ellen, néhány társával elhagyta a vidéket. Florentinus kiállt a háza elé, és kárörvendve nézett az elvonulók után. De az egyik támfal megingott, és maga alá temette a szerencsétlent. Benedek visszamaradt tanítványai sietve jelentették mest erüknek, hogy visszatérhet, mert ellensége halott. De ő könnyezett a hír ha llatán, és továbbvonult dél felé.\n Monte Cassino Benedek nagyszerű reguláj a nyomán (Imádkozzál és dolgozzál!) csakhamar az istenszolgálat iskolája le tt. Nemcsak szerzetesek vagy a szerzetesi életre készülők mentek fel a szen thez. Bárki segítségre talált itt, ha valamiben szükséget látott. Még ha a kolostornak nélkülöznie kellett is, a szent apát inkább odaadta a tartaléká t, semmint hogy valakinek, aki rászorult, ne teljesítette volna a kérését. Egy alkalommal a pincemester titokban eldugott egy korsó olajat, az utolsót , ahelyett hogy odaajándékozta volna egy szegény diákonusnak. Benedek nagyo n megharagudott, és semmiképp nem akarta, hogy ilyen módon a kolostoré mara djon a korsó olaj. Meghagyta hát, hogy dobják ki az ablakon. De a korsó nem tört össze és az olaj nem folyt ki. Erre Benedek elküldte a diákonusnak.\n Egy napon -- írja Gergely -- Benedek ott ült a kolostor előtt egy kőpadon, és olvasott. Egy ariánus gót lovagolt fel a hegyre, és átkozva, ütlegelve egy megkötözött embert hajszolt maga előtt. A gót, név szerint Zella, azt k ívánta a paraszttól, hogy adja neki oda elrejtett javait. A szegény ember n em tudott magán másként segíteni, hát arra hivatkozott, hogy mindenét Cassi no apátjára bízta. A gót harcos ezért arra kényszerítette, hogy mutassa meg neki az utat Benedekhez. Amikor Zella megpillantotta a szentet, azt gondol ta, hogy -- amint az történni szokott -- már a megjelenésével, a hangjával meg fogja rémíteni. Egyenesen odalovagolt hozzá, és követelte tőle a parasz t javait. Benedek mint mindig, most is nyugodt maradt. Lassan fölemelte tek intetét, ránézett először a harcosra, aztán a megkötözött parasztra. A gót megrendülten a földre rogyott. Benedek odaszólította néhány társát, megvend égelte Zellát a kolostorban, és csak búcsúzóul figyelmeztette: óvakodjék at tól, hogy védtelen embereket szorongasson.\n Megint kőpadján ült Benedek, a mikor egy hírnök érkezett, és jelentette, hogy a gótok fejedelme, Totila ér kezik. Nem sokkal később fényes menet ért a kolostor kapujához, az élén kir ályi öltözetű és viselkedésű férfi. De Benedek, ahelyett hogy üdvözölte vol na az előkelő vendéget, ezt mondta neki: „Tedd le, fiam, amit viselsz, mert nem a tiéd!” Igaza volt, mert nem a király érkezett, hanem csak a fegyverh ordozója, Riggo. Totila ugyanis ki akarta próbálni, vajon csakugyan látnok- e a szent apát, ahogy híre mondta. De néhány nap múlva csakugyan felkereste Benedeket maga is. Amint a győzhetetlen hadvezér messziről megpillantotta a szentet, tisztelete jeléül leborult, és csak akkor kelt fel, amikor Bened ek szeretettel fölsegítette. „,Sok rosszat teszel -- mondta a szerzetesség atyja szemrehányóan Itália ariánus urának --, és már eddig is sok rosszat t ettél. Hagyj fel végre az igazságtalansággal. Bevonulsz Rómába, átkelsz a t engeren, kilenc esztendeig uralmon leszel, de a tizedikben meghalsz.” Ez a jövendölés mindenestül beteljesedett volna, de Totila a szent imáiba ajánlo tta magát, és mostantól kíméletesebben bánt a legyőzöttekkel.\n Egyszer az egyik szerzetes könnyek közt találta az apátot. Sokáig nem szólalt meg, csa k állt -- nem akarta Benedeket zavarni bánatában. Végül mégis megkérdezte, mi az oka, hogy ennyire bánkódik. „Ó -- felelte Benedek --, ez az egész kol ostor, amelyet építettem, és minden, amit testvéreim számára előteremtettem , a Mindenható akaratából az ellenség kezére kerül. Alig tudtam kiimádkozni , hogy legalább a testvérek életben maradjanak.” S valóban, egy fél évszáza d múlva a longobárdok alapjaiig feldúlták a kolostort Monte Cassinón.\n Imá dság\n Istenünk, ki Szent Benedek apátot a szerzetesség kiváló mesterévé te tted, kérünk, add, hogy téged mindennél jobban szeressünk, és nagylelkű sze retettel siessünk feléd parancsaid útján.\n Forrás: Diós István: Szentek Él ete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
A szerzetesség eszménye, amely ilyen vagy olyan változatban m inden nagy vallásban megtalálható, a keresztény Európa számára Benedekben o lyan formát öltött, amely másfél évezreden át hatott az egész történelemre. A Benedictus nevet már Nagy Szent Gergely pápa (+604) eredeti jelentésében említi: Istennek ez az embere áldott, akár a nevét, akár az osztályrészéül jutott kegyelmet nézzük. Benedek jóval több, mint amire „az utolsó római” vagy „a Nyugat atyja” elnevezés utal. Ezek a címek olyan béklyók, amelyeket minden évszázadban újra széttört. Benedek „Istentől áldott”, számtalan sze rzetesnek pátriárkája a föld minden részén; miként Ábrahám, ő is sok népnek lett atyja.
Benedek életrajzi adatai Nagy Szent Gergely pápától szá rmaznak. Természetesen a pápa -- kora irodalmi igényeit szem előtt tartva - - nem mai értelemben vett életrajzot írt Benedekről. Építő jellegű írásaiba n inkább Benedek szellemiségét vázolta, s a szerzetesség prófétai adományok kal megáldott atyja életszentségének rendkívüli vonásait emelte ki. De azér t életének főbb eseményeit és szentté válásának útját is nyomon követhetjük a nagy pápa által írt „életrajz” alapján.
Élete b>
Benedek 480 táján született a szabin hegyvidék kis püspö ki székhelyén, Nursiában (ma Norcia). A szülők viszonylag jómódúak és elég széles látókörűek voltak ahhoz, hogy fiukat egész fiatalon Rómába küldjék t anulni. Így Benedek abba a városba került, amely még az antik kultúra fényé t mutatta, de már apostolok és vértanúk sírja is ékesítette. Már másfél szá zada állt a lateráni, a Szent Péter-, a Szent Pál- és a nagy Mária-bazilika .
De a kereszténység győzelmének ezek a jelei nem terelték el a fiat alember figyelmét arról, hogy Róma hanyatlásnak indult. Azzal, hogy a csász árság székhelye átkerült Konstantinápolyba, Róma szinte vidéki várossá fejl ődött vissza. Ezenkívül az 5. századtól állandóan rettegni kellett a barbár germánoktól, de a keleti-gót Theodorich és széles látókörű minisztere, Cas siodorus 526-ig békét biztosított. Ugyanakkor az egyházi helyzet csalódást okozhatott, kivált a kléruson belüli bajok és a498. évi pápaválasztással ka pcsolatos viszályok miatt. Baj volt politikai, egyházi, gazdasági, művelődé si és erkölcsi szempontból is.
Az „örök” város, az általános élvhajh ászás és tanulótársainak lődörgése nem vonzotta Benedeket, ellenkezőleg. Ot thagyta hát a várost a tanulmányaival egyetemben -- ez a diákélet nem az Is ten szerinti életnek volt az iskolája. Az istenkereső fiatalember Nolai Sze nt Paulinus (+ 431) tanácsát követte: „Ha az ember nem akar Isten országáró l lemondani, akkor menekülnie kell Rómából.” Hogy egyedül Isten keresésének élhessen, mindentől szabaddá vált.
Benedek fokozatosan szakított kö rnyezetével, és megismerkedett a monasztikus élet különféle formáival, de M onte Cassino szentjéig még hosszú volt az út. Az első idők csodálatos esemé nyei tanúsítják -- Nagy Szent Gergely szerint --, hogy a fiatal Benedek hiv atása kegyelmével már az első lépéseket is milyen tökéletesen tette meg. Rö vid ideig Enfide (Affile) templomának aszkéta életet élő közösségébe tartoz ott, de csakhamar megvált tőlük. Lehetséges, hogy a keleti szerzetesek szig orú életmódja hatott rá. Mindenesetre Subiaco mellett teljes magányba vonul t, és a tökéletes lemondást kereste. Így átélhette a szerzetesség és a lelk i fejlődés minden fokozatát. Három esztendeig tarthatott ez az előkészületi idő. Ekkor belső fejlődése fordulóponthoz érkezett: Isten kivezette barlan gja sötétjéből a remetét, és „odaállította az emberek elé példának, hogy mi nt a mécses a lámpatartón világítson mindenkinek, aki az Isten házában van” . Nagy Szent Gergely leírta, miként vált meg Benedek a remeteélettől és let t atyja azoknak a nőtlen férfiaknak, akik közösségben kívánták keresni Iste nt. Nagy Szent Vazul (+ 379) regulájából Benedek megtanulta, hogy a kolosto ri közösség kicsiben maga az Egyház, mert a tagok egy testként élnek és a f ő: Krisztus. A különféle kísértéseket legyőzve megérett arra, hogy a lelki élet tanítómestere legyen.
De e téren is tapasztalatokra volt szüksé ge. Vicovaro mellett egy szerzetesi közösség élén megkísérelte kolostori fe gyelemre nevelni a maguk útján járókat. Ekkor megtanulta, mekkora veszélyei vannak a szerzetesi életnek, ha nincsenek a szabályai rögzítve. Visszatért hát Subiacóba. De a szerzetesek -- meglehetősen sokan voltak! -- ismét arr a kérték, legyen szellemi atyjuk. Erre szétosztotta őket tizenkét kolostorb a, egy-egy „atya” keze alá rendelte őket, maga pedig a legfőbb irányítást v ette át. ,,Az Úr szolgálatának ebben az iskolájában'' a jeruzsálemi ősegyhá z szelleme élt; főleg a monasztikus erényeket (engedelmesség, imádság, munk a) gyakorolva élték az apostoli életet. A szerzetesi közösség felépítésén f áradozva Benedek megtapasztalta, mennyi törődést kíván a regulához igazodó élet lehetőségeinek megteremtése.
Subiacóból Istennek benne lakó Lel ke Monte Cassinóra vezette, arra a hegyre, amely szimbólum lett a történele mben, „Isten hegyre épített városa”. Tanítványaival nekilátott az új felada tnak. Míg Subiaco a világtól való elfordulás helye volt Benedek számára, ad dig Monte Cassinón az „építő ember” (W. Nigg) teljesedett ki benne. Megszer ezte az önmaga fölötti uralmat, és tanítómestere lett az istenkereső embere knek. Egy régi erődnek és egy hajdani szentélynek a romjaiból kolostort épí tett, és benne egységes alkotmányhoz igazodó közösséget hozott létre. Ezt i s, azt is világos terv szerint monasztikus alapelvekhez igazodva vitte végb e, s közben mindig nyitott maradt kora, az emberek és a feladatok számára. Mindnyájan a közös „szent szabály” szerint éltek, amely épp Monte Cassinón kapta meg végleges formáját. Pontosan meg volt határozva az imádság, az olv asás és a munka, az étkezés és az alvás ideje. Benedek aszketikus elképzelé sei, amelyeket évek hosszú során át próbált ki, ebben a formában öltöttek t estet. Mindnyájan a szeretet közösségében éltek az apát vezetése alatt, és imádkozva, dolgozva törekedtek minden nap újra ,,tökéletes szerzetessé'' vá lni. Az európai ember természetének megfelelően összekapcsolták a szemlélőd ő és a tevékeny életet.
Nagy Szent Gergely szerint Benedek mindezeke n túl az igét is hirdette, hogy elvezesse a népet a hitre és az Isten házáb a. Benedek, aki a neve szerint is, a kapott kegyelem alapján is „áldott' vo lt, kiváló „építő ember”-nek, jó vezetőnek bizonyult. Megvolt benne az embe ri szív ismeretének adománya. Ennek birtokában nevelte a szerzeteseit, akik nek, az „istenszolgálat iskolájában” egy olyan testvéri közösséggé kellett formálódniuk, amely készen áll Jézus Krisztusnak, az igaz Királynak szolgál atában a harcra, s háborúra. A Regulából látható, milyennek képzelte el Ben edek a szentet. A szerzetes a szeretetből erőt merítve, a mindenütt jelenlé vő szent Istentől ösztönözve, az alázat és az engedelmesség szellemében az imádságnak és a munkának él a közösségben. Az apát az Atyát és a Jó Pásztor t testesíti meg. S mindent áthat a mértékletesség erénye és a megkülönbözte tés készsége.
Benedek regulája annyi életbölcsességről, Istennel val ó töltekezésről és Krisztusnak olyan nagy szeretetéről tanúskodik, hogy 140 0 esztendő folyamán -- a szerzeteseken kívül is -- megszámlálhatatlanul sok keresztényt magával ragadott. Ugyanakkor tudjuk: Benedek nagysága és regul ájának jelentősége nem az „eredetiség”-ben rejlik. Benedek maga is megfogal mazta, hogy reguláját „a szerzetességben végbemenő változás” kezdetének tek inti (73. fejezet), még nem jelenti a kiteljesedést, nem akar mindent felöl elni. Az utolsó fejezetben túl is mutat saját magán és a regulán. A regula e nyitottsága révén vonult be oly könnyen a történelembe. A történtekből ki olvashatjuk: milyen lehetőségeket foglal magában a szabályzat.
Törté neti értelemben nem volna helyes Benedeket rendalapítónak nevezni, először is azért, mert az akkori aszkéták és közösségek olyan szerzeteseknek nevezt ék magukat, akik „a szent atyák, különösen Szent N. N. szabályai szerint él nek”. Az apát szabta meg az életrendet, s rendszerint nem egy, hanem több s zabályzatból merített. Innen érthető módon a ,,szabályzatkeverékek'' idősza káról is szokás beszélni. 600 körül pl. Galliában mintegy húsz, egymással k evert szerzetesi szabályzat volt használatban. Benedek maga egyértelműen ut al rá, milyen elképzelései voltak. Nem akarta, hogy szabályzatát abszolútna k és egyedül érvényesnek tekintsék; csak „kezdet”-nek ajánlja; s „ha valaki a tökéletes szerzetessé válásban gyorsabban halad, annak ott vannak a szen t atyák szabályai”' (73. fejezet). Benedek tehát épít Pakhomioszra, Cassian usra, Vazulra és a többi atyára, s nem akarja őket sem mellőzni, sem fölösl egessé tenni. Mégis, Benedek szabályzata hamarosan általános lett, az európ ai kolostori élet regulájává vált.
547. március 21-én véget ért a sz erzetesség Monte Cassino-i pátriárkájának földi élete. Nagy Szent Gergely s zerint „a templomba vitette magát, és gyengeségében a tanítványaira támaszk odva állt ott - - kezét az ég felé emelte, így lehelte ki imádsággal a lelk ét.”
A 9. századtól március 21-én, a temetése napján ünnepelték Szen t Benedek apátot. A galliai liturgikus könyvekben azonban már a 8. század v égén megjelenik július 11., mint „Szent Benedek születésnapja”, de az ünnep eredetéről idáig semmi nem derült ki. Mivel azonban a nagyböjt állandóan a kadályozta az ünneplést, 1969-ben mégis áttették július 11-re.
Legendáiból
A szerzetesek atyjának, az „építő embe r”-nek, Isten Egyháza „legkiválóbb nevelőjé”-nek életéből Nagy Szent Gergel y hagyott ránk Dialógusaiban egy csokorra való történetet. Nem lehet mindig egyértelműen szétválasztani, mennyi a történeti és mennyi a legendás elem, de így is elénk rajzolódik Benedek csodálatos nagysága és jósága.
G yermek- és ifjúkorában -- írja a szent pápa -- gondos dajkája, Cyrilla állt mellette. Akkor is elkísérte, amikor elhagyta Rómát, és Enfidébe ment. Egy nap Benedek keserves könnyek között találta Cyrillát. Egy cserépedény, ame lyet kenyérsütéshez adott neki kölcsön egy asszony, véletlenül kettétört. B enedek fogta a széttört edényt, bement a kis templomba, bizalommal imádkozo tt, s lám, rövidesen Cyrilla épen adhatta vissza. Ennek híre gyorsan elterj edt, úgyhogy Benedek veszélyeztetve látta alázatát, ezért elment onnét.
Amikor a magányt kereste, egy elhagyatott vadonban rátalált Romanus rem etére. Ez mutatott neki egy nehezen megközelíthető barlangot, majd állatbőr ökből készített számára ruhát. Benedek ebbe a barlangba vonult vissza, hogy Istennek éljen és megvívja a belső harcokat, amelyeket senki nem kerülhet el, aki tökéletességre törekszik. Romanus „böjti maradék”-ából élt, amelyet a vendégszerető remete időről időre kötélen engedett le neki a fölötte lév ő barlangból. Benedeket egy kis harang figyelmeztette az élelemre, de egy n ap ez is megrepedt. Gergely szerint az ördög megharagudott Benedekre, hozzá vágott egy követ a haranghoz, attól repedt szét.
Benedekre egyszerre rátört egy fiatal római nő emléke, akivel diákkorában találkozott. Ez az e mlék teljesen megzavarta, és annyira vonzódott egykori ismerőséhez, hogy má r-már elhagyta a magányt. Végül, hogy vágyát elhallgattassa, ruhátlanul egy tüskés bokorba vetette magát. (Egy legenda szerint hétszáz esztendővel kés őbb Assisi Szent Ferenc mélyen megrendülve állt meg ezen a helyen, és a szú rós bokor helyébe két rózsatövet ültetett.) Három esztendő elteltével vadás zok tévedtek a barlang közelébe. Ijedtükben megálltak, mert azt hitték, hog y egy nagy vad rejtőzik a bozót mögött. Óvatosan előre kúsztak, s nagyon me glepődtek, amikor vad helyett egy emberre találtak, aki úgy beszélt nekik a z isteni titkokról, ahogy még soha nem hallották senkitől. Amikor hazatérte k, sok embernek megmutatták a barlang felé vezető utat.
A szomszédos Vicovaróban a kolostor a hanyatlás jeleit mutatta. Amikor az apát meghalt, a szerzetesek Benedekhez fordultak, hogy legyen az elöljárójuk. A szent re mete vonakodott. Arra hivatkozott, hogy életmódjuk annyira eltér egymástól, hogy úgyse tudnának sokáig barátságban élni. Végül mégis teljesítette kéré süket. De hamarosan beteljesedett, amit előre megmondott. Az elkényelmesede tt szerzetesek elviselhetetlennek érezték szigorú követeléseit, buzgalmát é s csendes lényét, amely állandó szemrehányást jelentett számukra. Voltak, a kik elhatározták, hogy elteszik láb alól. Mérget kevertek a poharába, de am ikor az apát szokása szerint keresztet vetett rá, kettéhasadt. Benedek ebbő l megértette, hogy mi volt a szerzetesek szándéka. Nyugodt maradt és komoly : „Legyen hozzátok, kedves testvérek, irgalmas a Mindenható Isten -- mondta . Miért akartok rosszat tenni nekem. Nem megmondtam előre, hogy nem vagyunk egymáshoz valók? Menjetek, keressetek magatoknak olyan elöljárót, aki nekt ek való, nekem nem lehettek tovább a szerzeteseim.” Ezzel visszatért a barl angba.
Nem sokkal később kialakult egy szerzetes település, amelynek kis kolostoraiban őszinte istenkeresők éltek. Csakhogy nem messze tőlük él t egy különös pap, Florentinus, aki csupa harag és irigység volt, amikor lá tta, hogy a szent milyen példamutató életet él, s küldött neki egy mérgezet t eulogiumot -- azt a kenyeret hívták így, amelyet az akkori szokás szerint a misében áldottak meg, és a barátság jeléül adtak ajándékba. De nem siker ült a terve. Benedeknek volt egy barátja, egy holló. Ez minden étkezéskor o darepült, és csipegetett Benedek kenyeréből. Ezúttal azonban csak a csőrét tátotta ki, és a szárnyával csapkodva körülugrálta a kenyeret, mintha csak ezt mondta volna: „Vigyázz, a kenyér nem nekünk való!” A szent megértette, és nem evett belőle. Florentinus, miután terve balul ütött ki, Rómában felf ogadott néhány utcalányt, és elküldte őket, hogy csábítsák el a testvéreket . Benedek, látva, hogy a szerencsétlen papot a gyűlölet fűti személye ellen , néhány társával elhagyta a vidéket. Florentinus kiállt a háza elé, és kár örvendve nézett az elvonulók után. De az egyik támfal megingott, és maga al á temette a szerencsétlent. Benedek visszamaradt tanítványai sietve jelente tték mesterüknek, hogy visszatérhet, mert ellensége halott. De ő könnyezett a hír hallatán, és továbbvonult dél felé.
Monte Cassino Benedek nag yszerű regulája nyomán (Imádkozzál és dolgozzál!) csakhamar az istenszolgál at iskolája lett. Nemcsak szerzetesek vagy a szerzetesi életre készülők men tek fel a szenthez. Bárki segítségre talált itt, ha valamiben szükséget lát ott. Még ha a kolostornak nélkülöznie kellett is, a szent apát inkább odaad ta a tartalékát, semmint hogy valakinek, aki rászorult, ne teljesítette vol na a kérését. Egy alkalommal a pincemester titokban eldugott egy korsó olaj at, az utolsót, ahelyett hogy odaajándékozta volna egy szegény diákonusnak. Benedek nagyon megharagudott, és semmiképp nem akarta, hogy ilyen módon a kolostoré maradjon a korsó olaj. Meghagyta hát, hogy dobják ki az ablakon. De a korsó nem tört össze és az olaj nem folyt ki. Erre Benedek elküldte a diákonusnak.
Egy napon -- írja Gergely -- Benedek ott ült a kolostor előtt egy kőpadon, és olvasott. Egy ariánus gót lovagolt fel a hegyre, és átkozva, ütlegelve egy megkötözött embert hajszolt maga előtt. A gót, név s zerint Zella, azt kívánta a paraszttól, hogy adja neki oda elrejtett javait . A szegény ember nem tudott magán másként segíteni, hát arra hivatkozott, hogy mindenét Cassino apátjára bízta. A gót harcos ezért arra kényszerített e, hogy mutassa meg neki az utat Benedekhez. Amikor Zella megpillantotta a szentet, azt gondolta, hogy -- amint az történni szokott -- már a megjelené sével, a hangjával meg fogja rémíteni. Egyenesen odalovagolt hozzá, és köve telte tőle a paraszt javait. Benedek mint mindig, most is nyugodt maradt. L assan fölemelte tekintetét, ránézett először a harcosra, aztán a megkötözöt t parasztra. A gót megrendülten a földre rogyott. Benedek odaszólította néh ány társát, megvendégelte Zellát a kolostorban, és csak búcsúzóul figyelmez tette: óvakodjék attól, hogy védtelen embereket szorongasson.
Megint kőpadján ült Benedek, amikor egy hírnök érkezett, és jelentette, hogy a gó tok fejedelme, Totila érkezik. Nem sokkal később fényes menet ért a kolosto r kapujához, az élén királyi öltözetű és viselkedésű férfi. De Benedek, ahe lyett hogy üdvözölte volna az előkelő vendéget, ezt mondta neki: „Tedd le, fiam, amit viselsz, mert nem a tiéd!” Igaza volt, mert nem a király érkezet t, hanem csak a fegyverhordozója, Riggo. Totila ugyanis ki akarta próbálni, vajon csakugyan látnok-e a szent apát, ahogy híre mondta. De néhány nap mú lva csakugyan felkereste Benedeket maga is. Amint a győzhetetlen hadvezér m essziről megpillantotta a szentet, tisztelete jeléül leborult, és csak akko r kelt fel, amikor Benedek szeretettel fölsegítette. „,Sok rosszat teszel - - mondta a szerzetesség atyja szemrehányóan Itália ariánus urának --, és má r eddig is sok rosszat tettél. Hagyj fel végre az igazságtalansággal. Bevon ulsz Rómába, átkelsz a tengeren, kilenc esztendeig uralmon leszel, de a tiz edikben meghalsz.” Ez a jövendölés mindenestül beteljesedett volna, de Toti la a szent imáiba ajánlotta magát, és mostantól kíméletesebben bánt a legyő zöttekkel.
Egyszer az egyik szerzetes könnyek közt találta az apátot . Sokáig nem szólalt meg, csak állt -- nem akarta Benedeket zavarni bánatáb an. Végül mégis megkérdezte, mi az oka, hogy ennyire bánkódik. „Ó -- felelt e Benedek --, ez az egész kolostor, amelyet építettem, és minden, amit test véreim számára előteremtettem, a Mindenható akaratából az ellenség kezére k erül. Alig tudtam kiimádkozni, hogy legalább a testvérek életben maradjanak .” S valóban, egy fél évszázad múlva a longobárdok alapjaiig feldúlták a ko lostort Monte Cassinón.
Imádság
Istenünk, ki Sze nt Benedek apátot a szerzetesség kiváló mesterévé tetted, kérünk, add, hogy téged mindennél jobban szeressünk, és nagylelkű szeretettel siessünk feléd parancsaid útján.
Forrás: Diós István: S zentek Élete
DTSTAMP:20240328T135602 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20200711 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20200712 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR