BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200524T000000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:3180ab0f445e8475634cc63ecda41f34 CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150058 SUMMARY:Szent VII. Gergely pápa DESCRIPTION:
Élete
*Soana (?), 1020/25. +Salerno, 1085. május 25.
Azokban az években, amikor Hildebrand, Toszkána gyermeke f&
eacute;rfivá érett, az Egyház annak a megújul&a
acute;snak fáradságos, de sokat ígérő hajnalhas
adását élte, amely a delelő középkor vil&a
acute;gának megadta sajátos jellegét.
Hildebrand
anyja révén rokonságban állt a római Pi
erleone családdal. Így könnyen Rómába ker&
uuml;lhetett. Korán pápai szolgálatba állt, &ea
cute;s talán az aventinusi Mária-kolostor szerzetese volt. Ta
núja lehetett, hogyan takarította el az útból a
romlással teli ,,sötét század'' romjait
erős kézzel III. Henrik császár. Amikor Suitger bamber
gi püspököt emelték a pápai székbe, aki
a II. Kelemen nevet vette föl, a pápáknak olyan sora ke
zdődött, akik a reformot egyre előbbre vitték.
III. Henri
k beavatkozása közvetlenül érintette Hildebrand &ea
cute;letének alakulását is. A császár &a
acute;ltal letett egyik pápa, VI. Gergely a rokona volt. Ez a jellem
es magatartású és kifogástalan, vallásos
lelkületű férfi lelkes híve volt a reform-mozgalomnak,
s inkább a viszonyoknak, mint saját hibájának l
ett az áldozata. Kölnbe száműzték, s Hildebrand v
ele ment. Valószínűleg ezt követően lépett a h&ia
cute;res clunyi apátságba, amely az egyházi megú
;julás központja volt. Itt még megélte a nagy ap&
aacute;tnak, Odilónak utolsó napjait. Annak utódj&aacu
te;ban, Hugóban pedig egy erős, kora történelmét
meghatározó személyiséget ismert meg.
104
8 végén III. Henrik az unokaöccsét emelte P&eacut
e;ter székébe IX. Leó néven. A pápa Hild
ebrandot visszavitte magával Itáliába, és bevet
te legközelebbi munkatársainak körébe. Hildebrand r
ómai kincstárnok és bíboros lett, és ezz
el megkezdődött az egyházi reformért vívott k&uum
l;zdelme, amely minden erejét fölszította, de föl i
s emésztette, s e reform életműve lett.
II. Kelemen p&a
acute;pasága néhány hónapja alatt csak az ir&aa
cute;nyt tudta megszabni, IX. Leó viszont teljes erővel látot
t hozzá, hogy megszabadítsa az Egyházat a simón
iától, a laikus invesztitúrától é
s a papok nősülésétől. A papi méltós&aacut
e;got semmibe vevő gyakorlat, a papi hivatalok megvásárl&aacu
te;sa, illetve a királyoknak az Egyház ellenállá
;sa nélkül gyakorolt joga, hogy ők töltsék be a p&u
uml;spöki székeket, oda vezetett, hogy alkalmatlan, sőt gyakran
méltatlan emberek álltak az Egyház vezető áll&
aacute;saiban, és mérhetetlen károkat okoztak. Í
;gy Hildebrand Damjáni Péter bíborossal, Silva Candida
Humberttel és a lüttichi archidiákonussal -- a ké
;sőbbi X. Istvánnal -- együtt azon volt, hogy az egyházi
életnek ezeket a visszaéléseit egyre inkább ki
irtsa.
II. Viktor pápa legátusnak küldte Franciaor
szágba. 1056-ban egy lyoni zsinaton hat püspököt elmo
zdított hivatalából, mert pénzen vették
hivatalukat. Két évvel később az özvegy csá
;szárné, Ágnes udvarában ő szerezte meg X. Istv
án megerősítését. Annak korai halála ut&
aacute;n a római nemesi családok, mint egykor, erőszakos rajt
aütéssel magukhoz ragadták a hatalmat Péter sz&ea
cute;kének betöltésére. Minden jog ellenér
e maguk közül akartak pápát választani. Hild
ebrand azonban még kellő pillanatban visszaérkezett Né
metországból, hogy ügyességével és
tetterejével megakadályozza ezeket a mesterkedéseket,
s megmentse a jog szerinti pápa, II. Miklós ügyét
.
Személyének és reformtörekvéseinek
azonban éppen ezekben a napokban hatalmas szövetségese
támadt: Lombardiában a nép között mozgalom i
ndult a simónia, a laikus invesztitúra és a papok nős&
uuml;lése ellen. E ,,pataria''- nak nevezett mozgalom tagjai
elkerülték a nős papok miséit, és fölkeltek
a simóniás papság ellen. A pápa követeket
küldött a pataria vezetőihez, s megbízta őket a mozgalom
és a milánói érsek között táma
dt viszály elsimításával is. Köztük v
olt Hildebrand is, aki 1059 óta a római egyház archidi
ákonusának tisztjét viselte. Tárgyalásai
k során teljes sikerre vitték a reform eszméjét
. Nemsokára meghalt II. Miklós. Utódjának Anzel
m luccai püspököt, a pataria egyik alapítój&aa
cute;t választották meg, aki a II. Sándor nevet vette
föl (1061). Megválasztásában döntő ré
sze volt Hildebrandnak. Egy hadsereg élén még hadba is
vonult, amikor császári csapatok a német királ
yi udvar ellenjelöltjét, Cadalust Rómába vezett&e
acute;k, és ezzel három évig tartó viszá
lyt erőszakoltak ki.
II. Sándor 1073. április 21-&eacut
e;n meghalt. A római egyház archidiákonusaként
Hildebrand háromnapi böjtöt és könyörgő i
stentiszteletet rendelt el, hogy Isten segítségét kies
djék az esedékes pápaválasztáshoz. Az es
emények azonban meggyorsultak. Még véget sem ér
tek a temetés ünnepségei, amikor a nép magá
;hoz ragadta a kezdeményezést. Hildebrandot pápá
;nak kiáltották ki, és minden tiltakozása ellen
ére erőszakkal a S. Pietro in Vincoli-templomba hurcolták, s
miután a bíborosok beleegyezésüket adták,
a pápai trónra emelték.
Az új pápa
a Gergely nevet vette föl. E névválasztás &eacut
e;ppen úgy szolgálhatta Nagy Szent Gergely fönség
es alakjának tiszteletét, mint ahogy emlékeztethetett
hatodik viselőjére, akinek sorsában fiatalemberként ma
ga is osztozott.
A reform sürgető feladata mellett hamarosan elt
öltötte a pápát az 1054 óta elszakadt keleti
Egyházzal való egyesülésnek és a jeruzs&a
acute;lemi Szentsír visszaszerzésének gondolata.
Fenyegetően ekkor kezdett azonban kibontakozni a Gergely élet&eacut
e;t és halálát beárnyékoló ö
sszeütközés IV. Henrikkel. 1074 böjti zsinatjá
n szigorúan megtiltotta, hogy laikusok állítsanak p&uu
ml;spököket. A királyok emberemlékezet óta a
birodalmi érdek szerint nevezték ki a püspökö
ket, akik a birodalmi alkotmány támaszai lettek. Az pedig k&e
acute;tségtelen, hogy a püspöki tisztség benső l&ea
cute;nyegét sérti, ha elsősorban földi érdekek sz
olgálatába állítják. Gergely még
bizakodott abban, hogy békésen rendezni lehet a viszál
yt. Kész volt maga is bizonyos engedményekre, Henrik azonban
mit sem törődve a pápa által kinevezett Attóval,
maga iktatott be egy érseket Milánó számá
;ra, és önkényesen így járt el más
püspökségekkel és apátságokkal is. Ak
kor Gergely, még mindig kiegyezésre készen, komoly &ea
cute;s sürgető levelet írt neki. A levél átad&oac
ute;jának -- hajthatatlansága esetén -- a kiköz&o
uml;sítést kellett volna kilátásba helyezni a k
irály számára. A wormsi birodalmi gyűlésen 1076
. január 24-én válaszolt Henrik ,,Hildebrandnak, aki m
ár nem pápa, hanem ravasz barát''. Ezzel az el
bizakodott fölhívással fejezte be válaszát
: ,,Te, minden püspökünk és a magunk íté
;lete alapján elátkozott, szállj le, hagyd el a bitoro
lt apostoli széket! Mi, Henrik, minden püspökünkkel e
gyütt mondjuk neked: szállj le, szállj le, és l&e
acute;gy örökké átkozott!''
Ró
mában éppen ülésezett a böjti zsinat. Amikor
Henrik követe, Pármai Roland a gyülekezet előtt fölo
lvasta ezt a választ, óriási fölháborod&aa
cute;s tört ki a király ellen. A követet csak Gergely k&ou
ml;zbelépése mentette meg az erőszaktól. A követk
ező nap azonban megtörtént a király elítél
ése. A pápa mélységesen sértve ér
ezte magát, hiszen eltöltötte magas hivatásá
nak tudata és annak a méltóságnak át&eac
ute;rzése, hogy ő az apostolfejedelem utóda. A Henrik fö
lött hozott ítéletét Szent Péterhez int&ea
cute;zett imádság formájába öltöztett
e: ,,A beléd vetett bizalomra támaszkodva, Egyházad ti
szteletére és védelmére, a mindenható Is
ten nevében, a te hatalmaddal és erőddel megfosztom az eg&eac
ute;sz birodalom fölötti uralmától Henrik kir&aacut
e;lyt, aki hallatlan kevélységgel föllázadt Egyh&
aacute;zad ellen.''
A király kiközösí
tése rendkívüli esemény volt. Politikai köve
tkezményei Canossába kényszerítették Hen
riket. Itt Gergely három napon át súlyos harcot v&iacu
te;vott önmagával. Mint pap nem tagadhatta meg a föloldoz&
aacute;st a bűnbánó kereszténytől, ezért minden
politikai meggondolás ellenére föloldozta a kirá
lyt az átok alól.
Henrik azzal hálálta ez
t meg neki, hogy a következő három évben ,,a hiteget&eac
ute;s, a színlelés és a vesztegetés minden eszk
özével szabályszerűen az orránál fogva vez
ette'' a pápát.
Gergely kénytelen volt H
enrik viselkedését a pápai méltósá
;g és hatalom tűrhetetlen semmibevételének tekinteni.
Bekövetkezett a második kiközösítés &ea
cute;s vele együtt a háború. A pápa gyorsan kib&e
acute;kült dél-itáliai ellenfeleivel, és í
gy hátulról nem fenyegette veszély. Ennek ellené
;re egyik balsiker a másik után érte. 1081 máju
sának végén Henrik hadseregével Róma elő
tt állt, és 1084-ben teljesen meghódította azt.
Gergely csak üggyel-bajjal tartotta magát az Angyalvárb
an. Amikor a római nép és papság nagy ré
sze hűtlen lett hozzá és elismerte a Henrik által &aac
ute;llított ellenpápát, veresége meg volt pecs&
eacute;telve. Végül a normannok jöttek segíts&eacut
e;gére, de mértéktelen fosztogatásukkal ú
;gy elkeserítették Róma lakosságát, hogy
nem maradhattak a városban, s velük együtt Gergely sem. &
Iacute;gy hát megmentőivel Salernóba vonult. Az utolsó
évek harcai és szenvedései megtörték test
ét. Egyedül, magára maradva ott halt meg 1085. má
jus 25-én.
Gergely életének vége mé
;gsem katasztrófa. Az Egyház megújulásá&
eacute;rt és megszentelődéséért folytatott k&uu
ml;zdelemnek évszázadokra kiható irányt é
;s lendületet adott. Ezzel együtt éppen külső veres&e
acute;gében mutatkozott meg szándékának zavarta
lan tisztasága. Igaz, Gergely -- amint maga mondja -- izzón &
eacute;s szenvedélyesen tudta gyűlölni a gonoszságot. Ne
m volt megnyerő, szeretetreméltó egyéniség, sőt
, nem ritkán ,,goromba volt, mint az északi szél'&
#39;: valószínűleg lényének e vonás&aacu
te;ban gyökerezett az a ridegség, amellyel hivatalának h
atalmi igényeit védelmezte, melyeket mai fogalmaink szerint t
úlzottaknak tartunk. Ez akadályozta meg abban is, hogy meg&ea
cute;rtésre jusson a királlyal, ami pedig megkím&eacut
e;lte volna őt és Róma városát az 1083/84-es &e
acute;vek szerencsétlenségétől.
Nagymért&
eacute;kben birtokolta viszont az ellenségszeretet erejét, az
igazi Krisztus-követés csalhatatlan ismertetőjelét. Ger
gely szentsége éppen abban áll, hogy mindenestül
hivatala követelményeinek élve kiüresítette
önmagát: elfeledte Hildebrandot, hogy Gergely legyen. Íg
y tudta magát a végsőkig odaadni, minden nagyszerű adotts&aac
ute;gával szolgálva és önmagát fölem&
eacute;sztve. A cél, amelyre nem lankadó szenvedéllyel
tört, az Egyház szabadsága és tisztasága
volt.
V. Pál pápa a hozzá sok vonásban ha
sonló Gergelyt 1606-ban avatta szentté, amikor az abszolutizm
us hatalmi igényei ugyanúgy fenyegették az Egyhá
;zat, mint egykor.
Ünnepét 1728-ban vették fö
l a római naptárba, május 25-re.
Imádság
Kérünk, Istenünk, ad d meg Egyházadnak az erősség lelkét és az igazs ág szenvedélyes szeretetét, hogy Szent Gergely p&aacut e;pa példája szerint az igazságtalanságot eluta sítsuk, és a szeretet szabadságával gyakoroljuk mindazt, ami az igazság szerint való.
DTSTAMP:20240329T113138 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20210525 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20210526 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR