BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20200102T000000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:f4794c21084f0d053ec1fc35bf7d14f4 CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150054 SUMMARY:Nagy Szent Vazul (emléknap) DESCRIPTION:Élete\nCézárea, Kappadókia tartomány fővárosa -- mai nevén Kayseri Törökors zágban -- a 4. században jelentős és művelt város volt. Mint a többi nagyvá rosnak, megvoltak a maga színházai, fürdői és híres ünnepei. Filozófusaival és rétoraival jogosan büszkélkedett, örök hírnevet azonban három keresztén y tanító szerzett neki, a három ,,nagy kappadókiai'': Vazul, Nisszai Gergel y és Nazianzi Gergely. A tartományban a3. század óta terjedt a kereszténysé g. A társadalom minden szintjéről kerültek ki a megtérők. Vazul előkelő csa ládból származott, nagyszülei --a tartomány apostolának, Csodatévő Szent Ge rgelynek a tanítványai -- a római császárok üldözéseinek idején kivették ré szüket a szenvedésből.\nVazul tehát ízig-vérig keresztény családból származ ott. Négy fivére és öt nővére volt, atyja hivatásos rétor volt. Egészsége m ár fiatalon meggyengült, májbaja végigkísérte egész életén. A telek zordság a és a magára vállalt aszkétikus életmód csak súlyosbította állapotát.\nCsa ládjának vagyoni helyzete megengedte, hogy hosszú időn át csak tanulmányain ak éljen. A tanulást Cézáreában kezdte, majd Konstantinápolyban folytatta - - itt lépett életre szóló barátságra Nazianzi Gergellyel -- és Athénben fej ezte be. Athénben költőkkel, filozófusokkal, történetírókkal és rétorokkal barátkozott. Széleskörű tudást és szellemi műveltséget szerzett.\nJól fölis merte, hogy a klasszikus irodalomban, az akkori művelődés fő anyagában olya n csábító erő rejlik, amely veszélyeztetheti a hitet. Ezért később unokaöcc seinek szakszerű tanácsokat adott, hogyan válogassanak az antik írók közül. \nTanulmányai befejezése után Vazul hazatért Cézáreába. A közéletben ragyog ó pályafutás lehetősége állt előtte. Több várostól kapott ajánlatot rangos hivatalok vállalására, ő azonban elutasította az ajánlatokat és megkereszte lkedett. ,,Mintha mély álomból ébredtem volna --írta akkor --, hogy megláss am az evangélium igazságának csodálatos világosságát.''\nA fiatal kappadóki ai nem sokkal azután, hogy a nyilvánosság előtt is a hitre tért, szerzetess é lett. Úgy érezte, hogy amikor a szerzetesi életet vállalja, eltölti az ős egyház erős hite, és ez nagyon megfelelt tökéletességet kereső vágyainak.\n Az Írisz folyó partján volt birtoka, ide vonult vissza egy távoli völgy mél yére. Örömmel fogadta hasonló felfogású társak csatlakozását, mert vélemény e szerint az istenszeretet akkor hiteles, ha közös élet és másokat átölelő testvéri szeretet áll mögötte. Szerzetesi szabályokat fogalmazott. A fegyel em szigorú, az engedelmesség feltétel nélküli volt. Az élet imádságban és m unkában telt, de úgy, hogy megmaradt az egyén belső és szellemi szabadsága. A sivatagi atyák gyakorlatával szemben ez az életmód lényeges újítást hozo tt: bőséges teret biztosított a szellemi munkának, elsősorban a Szentírás t anulmányozásának. Vazul azonban nem sokáig élvezhette ezt a békés nyugalmat .\nKonstantin császár türelmi rendelete (313) után új szakasz kezdődött az Egyház történetében. Az üldözések helyébe a hitbeli viszálykodások léptek, amelyek során a császárok önkényesen beavatkoztak a hit ügyeibe.\nVazul a t ettek embere volt, és nem maradhatott tétlen, amikor az Egyház ekkora veszé lybe került. 360-ban püspöke kíséretéhez tartozott, amikor teológiai megbes zélést tartottak Konstantinápolyban. Két évvel később Cézárea új főpásztora rávette, hogy lépjen az Egyház szolgálatába. 364-ben pappá szentelték. Vaz ul azonban nem termett beosztottságra. Vitába keveredett saját püspökével i s, az viszont volt annyira bölcs, hogy maga mellé vette segédpüspöknek. Hal ála után pedig, 370-ben, nehéz választás után Vazul lett az utódja.\nEttől fogva főpásztor volt a szó legteljesebb értelmében. Ügyelt az egyházi fegye lemre, keményen lesújtott minden visszaélésre, fölszámolta a botrányokat és gondoskodott alkalmas püspökök választásáról. Nem elégedett meg azzal, hog y hivatali tekintélyének súlyával intézze el az ügyeket, hanem arra töreked ett, hogy másokkal is megértesse, mi indította éppen az adott döntésre. Ele gendő emberi nagysággal és nagyvonalúsággal rendelkezett ahhoz, hogy tévedé seit beismerje. Bármilyen nagy volt is azonban a lelkiereje, nagyon szenved ett, ha fáradozásai nem jártak eredménnyel. Egy levelében, amelyet a római Egyháznak küldött, nem tudta elfojtani panaszát, s így írt: ,,Némileg könny ítünk szenvedéseink terhén, amikor tájékoztatunk titeket, szerető testvérek , arról a sok balszerencséről, amelyek minket értek.''\nA cézáreai püspök h amarosan népszerű lett egyházmegyéjében. Örökölt vagyonát már régen szétosz totta a szegények között. Előkelő családból származott, mégis szószólója és atyja lett az ínségeseknek. Püspöki beszédeiben nyomatékosan rámutatott a tulajdonjog határaira: a gazdagok csak kezelői vagyonuknak, javaiknak csak kezelését bízta rájuk Isten. Az a kötelességük, hogy a szegények szükséglet eit ugyanúgy kielégítsék, mint a sajátjukat. Ha megteszik, a felebaráti sze retetből testvériség lesz. Vazul így ostorozta a gazdagok kapzsiságát: ,,A ruhák, amelyeket ládáitokban őriztek, elegendőek volnának egy egész didergő nép felöltöztetéséhez.'' Kíméletlenül támadta az uzsorásokat: ,,Pénzt csik arsz ki a síróból, fojtogatod a ruhátlant és vered az éhezőt.''\nNem eléged ett meg azzal, hogy csak prédikáljon a szociális igazságosságról. Tettekkel harcolt a nyomor ellen, és jótékonysági intézményeket hozott létre. Népkon yhát állított fel, amely nyitva állt a nem keresztény polgárok előtt is. Ka ritatív tevékenységére egy nagy szociális központ létesítésével tette fel a koronát: segélyszervek, szálláshelyek, menedékek és otthonok, valamint kül önféle kórházak találtak helyet benne. Az utókor Baszileiásznak, Vazul-inté zetnek nevezte el ezt az alapítványt.\nVazul jó pásztor volt az anyagi ügye kben, de még nagyobb volt lelkivezetőnek és teológusnak. A görög egyházatyá k közül ő az első irodalmi értelemben vett képzett szónok. A rétorika szabá lyait töviről- hegyire ismerte, és értette a módját, hogy Athénban szerzett műveltségét sokoldalúan értékesítse. Szentírásmagyarázó homíliái máig megő rizték időszerűségüket.\nA szellemi harcok kora volt ez, de a teológiai vit atkozásban Vazul nem magáért a szellemi élvezetért vett részt. Jól ismerte tudásának korlátait. Legfőbb törekvése az volt, hogy híveit az isteni titok imádására vezesse el. Ezt tartotta minden hittudomány céljának. A parancso latok megtartása fogékonyabbá teszi az embert Isten iránt, mint azok tudósk odásai, ,,akik olyan dolgokon törik a fejüket, amelyek meghaladják az ember i elmét''.\nKorának szellemi küzdelmei őt is belesodorták a teológiai harco kba, amelyek csak élesebbek lettek attól, hogy a világi uralkodók beavatkoz tak e vitákba. Vazul teljes erejével síkra szállt az egyház egységéért és b ékéjéért. Jól látta azokat a veszélyeket, amelyeket a császári kegy jelent az egyház számára. Valens császár elől sem hátrált meg, s a császár végül i s nem merte száműzetésbe küldeni ezt a nagyszerű és igaz embert.\nVazul csi szoltabb modorú volt, mint Alexandriai Atanáz, de jellemerősségben sem mara dt el mögötte. Amikor nem engedett a császárnak, nem azért tette, hogy a sa ját akaratát érvényesítse, hanem hogy az igazságot szolgálja. Kappadókiában diadalra segítette az igaz hitet. Közben mindig gondja volt az egész egyhá zra, a testvériség szellemére, a tettekben megnyilvánuló és látható egységr e. Hűséggel és éles elmével védelmezte a hitet úgy, ahogy azt a niceai zsin at (325) hitvallásba foglalta. Ugyanakkor nem zárkózott el azok elől, akik a jövőnek dolgoztak és magától értetődően fölismerték azokat a történeti vá ltozásokat, amelyeket visszafordítani nem lehet. Széles látóköre, amellyel a dolgokat szemlélte, alkalmassá tette arra, hogy az egész kereszténység ta nácsadója és útmutatója legyen. Többszáz ránk maradt levele tanúskodik errő l.\nAmikor szakadás osztotta meg az antiochiai egyházat, Rómához fordult dö ntésért. Utána azonban nagyot csalódott Damasus pápában, és a következő kif akadással jellemezte magatartását: ,,Ez az ember túlságosan el van telve ön magával.''\nVazul még ötven éves sem volt, amikor 379-ben meghalt. Életerej ét felőrölte a szigorú aszkézis, a szüntelen megfeszített munka és a betegs ég. Fáradozásai azonban megtermették méltó gyümölcsüket: két év múlva a kon stantinápolyi zsinaton a zsinati atyák azt a teológiát fogadták el, amelyet ő és Atanáz képviselt. Élete folyamán mind a lelkisége, mind a stílusa egy re józanabb és egyszerűbb lett. A külső sallangokat levetette, miközben arr a törekedett, hogy szolgáljon és az isteni tökéletességet kutassa.\nVazul f elnőtt fejjel tért Krisztushoz, és soha többé nem tekintett hátra. Szemét á llandóan az Úrra szegezte törhetetlen hűséggel, amelyet élete minden fordul atában megőrzött és hősies fokra emelt. Rendelkezett olyan kezdeményező erő vel és felelősségtudattal, hogy azok révén a szerzetesből a gyakorlati élet ben helytálló ember és lelkipásztor lehessen. A legfinomabb műveltségű és l egelőkelőbb lelkületű szerzetes-püspökök közé tartozik. A bizánci Egyház ha lála napján, január elsején ünnepli Szent Vazult. Róma a 12. században ugya nezt a napot vette át, de a 13. században áthelyezték június 14-re, amely n apon egy 9. századi martirológium szerint püspökké szentelték. Mivel erre s emmi történeti adat nincs, 1969-ben január másodikára tették ünnepét, egy n apra Nazianzi Szent Gergellyel.\nLegendájából\nSzent Vazul életéből ránk ma radt egy történet, amely nagyon jellemző a nagy kappadókiai egyházatyára. V alens császár, aki a kelet-római uralkodók közül utolsónak támogatta az ari ánus kereszténységet, elismerte, hogy az ariánusok addig nem boldogulnak, a míg Vazult meg nem nyerik, mert ez a püspök úgy állt velük szemben, mint eg y bástyatorony. Ezért a császár elküldte Vazulhoz Modesztusz prefektust, ho gy fenyegetésekkel vagy ígérgetésekkel rávegye: vállaljon közösséget a tévt anítókkal.\nA prefektus nyers hangon kezdte: vagyonának elkobzásával, számű zetéssel, kínzással és halállal fenyegette meg a püspököt. Vazul megkérdezt e: ,,Ennyi az egész?'' -- Majd így folytatta: ,,Fenyegetéseid engem nem éri ntenek. Akinek semmije sincs, annak a vagyonát nem lehet elkobozni. Száműze tést nem ismerek, mert Isten nagy világában mindenütt otthon vagyok. Kínzás nem árthat nekem, hiszen alig van már testem. A halált pedig örömmel fogad om, mert gyorsan elvezet Istenhez. Nagyobb részem már halott, és régtől fog va a sír felé tartok.''\nA hivatalnok meglepetten válaszolt: ,,Így még senk i sem beszélt velem!'' Vazul csak ennyit mondott rá: ,,Bizonyára nem volt m ég püspökkel dolgod.''\nA prefektus jelentést tett urának a dolgok állásáró l. A császár felindultan magához rendelte a püspököt, de semmire sem ment v ele. Erre kimondotta a száműzetésról szóló ítéletet.\nAz elbeszélés szerint Vazul már indulófélben volt a száműzetésbe, amikor a császár fia súlyosan megbetegedett. Valens ingadozni kezdett, mert összefüggést látott a baj és a püspök ellen hozott ítélet között. Felesége is kérlelte, visszavonta hát a parancsot. Nemsokára javulni is kezdett a trónörökös állapota, s ekkor a császár megbánta engedékenységét, és újból száműzetésre ítélte a püspököt. Amikor azonban alá akarta írni a rendeletet, eltörött a tolla. Kért egy más ikat, az is eltört, s ugyanígy járt a harmadikkal is. Haragosan negyediket kért, de íme, ekkor reszketni kezdett a keze, majd megbénult. Rémület fogta el, széttépte a papírt, és ettől fogva békén hagyta Vazult.\nDiós István: A szentek élete X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete
Cézárea, Kappadókia tartomány fővárosa -- mai nevén Kayseri Törökországban -- a 4. században jelentős és művelt város volt. Mint a többi nagyvárosnak, megvoltak a maga színházai, fürdői és hír es ünnepei. Filozófusaival és rétoraival jogosan büszkélkedett, örök hírnev et azonban három keresztény tanító szerzett neki, a három ,,nagy kappadókia i'': Vazul, Nisszai Gergely és Nazianzi Gergely. A tartományban a3. század óta terjedt a kereszténység. A társadalom minden szintjéről kerültek ki a m egtérők. Vazul előkelő családból származott, nagyszülei --a tartomány apost olának, Csodatévő Szent Gergelynek a tanítványai -- a római császárok üldöz éseinek idején kivették részüket a szenvedésből.
Vazul tehát ízig-vér ig keresztény családból származott. Négy fivére és öt nővére volt, atyja hi vatásos rétor volt. Egészsége már fiatalon meggyengült, májbaja végigkísért e egész életén. A telek zordsága és a magára vállalt aszkétikus életmód csa k súlyosbította állapotát.
Családjának vagyoni helyzete megengedte, h ogy hosszú időn át csak tanulmányainak éljen. A tanulást Cézáreában kezdte, majd Konstantinápolyban folytatta -- itt lépett életre szóló barátságra Na zianzi Gergellyel -- és Athénben fejezte be. Athénben költőkkel, filozófuso kkal, történetírókkal és rétorokkal barátkozott. Széleskörű tudást és szell emi műveltséget szerzett.
Jól fölismerte, hogy a klasszikus irodalomb an, az akkori művelődés fő anyagában olyan csábító erő rejlik, amely veszél yeztetheti a hitet. Ezért később unokaöccseinek szakszerű tanácsokat adott, hogyan válogassanak az antik írók közül.
Tanulmányai befejezése után Vazul hazatért Cézáreába. A közéletben ragyogó pályafutás lehetősége állt előtte. Több várostól kapott ajánlatot rangos hivatalok vállalására, ő azon ban elutasította az ajánlatokat és megkeresztelkedett. ,,Mintha mély álombó l ébredtem volna --írta akkor --, hogy meglássam az evangélium igazságának csodálatos világosságát.''
A fiatal kappadókiai nem sokkal azután, ho gy a nyilvánosság előtt is a hitre tért, szerzetessé lett. Úgy érezte, hogy amikor a szerzetesi életet vállalja, eltölti az ősegyház erős hite, és ez nagyon megfelelt tökéletességet kereső vágyainak.
Az Írisz folyó part ján volt birtoka, ide vonult vissza egy távoli völgy mélyére. Örömmel fogad ta hasonló felfogású társak csatlakozását, mert véleménye szerint az istens zeretet akkor hiteles, ha közös élet és másokat átölelő testvéri szeretet á ll mögötte. Szerzetesi szabályokat fogalmazott. A fegyelem szigorú, az enge delmesség feltétel nélküli volt. Az élet imádságban és munkában telt, de úg y, hogy megmaradt az egyén belső és szellemi szabadsága. A sivatagi atyák g yakorlatával szemben ez az életmód lényeges újítást hozott: bőséges teret b iztosított a szellemi munkának, elsősorban a Szentírás tanulmányozásának. V azul azonban nem sokáig élvezhette ezt a békés nyugalmat.
Konstantin császár türelmi rendelete (313) után új szakasz kezdődött az Egyház történe tében. Az üldözések helyébe a hitbeli viszálykodások léptek, amelyek során a császárok önkényesen beavatkoztak a hit ügyeibe.
Vazul a tettek emb ere volt, és nem maradhatott tétlen, amikor az Egyház ekkora veszélybe kerü lt. 360-ban püspöke kíséretéhez tartozott, amikor teológiai megbeszélést ta rtottak Konstantinápolyban. Két évvel később Cézárea új főpásztora rávette, hogy lépjen az Egyház szolgálatába. 364-ben pappá szentelték. Vazul azonba n nem termett beosztottságra. Vitába keveredett saját püspökével is, az vis zont volt annyira bölcs, hogy maga mellé vette segédpüspöknek. Halála után pedig, 370-ben, nehéz választás után Vazul lett az utódja.
Ettől fogv a főpásztor volt a szó legteljesebb értelmében. Ügyelt az egyházi fegyelemr e, keményen lesújtott minden visszaélésre, fölszámolta a botrányokat és gon doskodott alkalmas püspökök választásáról. Nem elégedett meg azzal, hogy hi vatali tekintélyének súlyával intézze el az ügyeket, hanem arra törekedett, hogy másokkal is megértesse, mi indította éppen az adott döntésre. Elegend ő emberi nagysággal és nagyvonalúsággal rendelkezett ahhoz, hogy tévedéseit beismerje. Bármilyen nagy volt is azonban a lelkiereje, nagyon szenvedett, ha fáradozásai nem jártak eredménnyel. Egy levelében, amelyet a római Egyh áznak küldött, nem tudta elfojtani panaszát, s így írt: ,,Némileg könnyítün k szenvedéseink terhén, amikor tájékoztatunk titeket, szerető testvérek, ar ról a sok balszerencséről, amelyek minket értek.''
A cézáreai püspök hamarosan népszerű lett egyházmegyéjében. Örökölt vagyonát már régen szétos ztotta a szegények között. Előkelő családból származott, mégis szószólója é s atyja lett az ínségeseknek. Püspöki beszédeiben nyomatékosan rámutatott a tulajdonjog határaira: a gazdagok csak kezelői vagyonuknak, javaiknak csak kezelését bízta rájuk Isten. Az a kötelességük, hogy a szegények szükségle teit ugyanúgy kielégítsék, mint a sajátjukat. Ha megteszik, a felebaráti sz eretetből testvériség lesz. Vazul így ostorozta a gazdagok kapzsiságát: ,,A ruhák, amelyeket ládáitokban őriztek, elegendőek volnának egy egész diderg ő nép felöltöztetéséhez.'' Kíméletlenül támadta az uzsorásokat: ,,Pénzt csi karsz ki a síróból, fojtogatod a ruhátlant és vered az éhezőt.''
Nem elégedett meg azzal, hogy csak prédikáljon a szociális igazságosságról. Tet tekkel harcolt a nyomor ellen, és jótékonysági intézményeket hozott létre. Népkonyhát állított fel, amely nyitva állt a nem keresztény polgárok előtt is. Karitatív tevékenységére egy nagy szociális központ létesítésével tette fel a koronát: segélyszervek, szálláshelyek, menedékek és otthonok, valami nt különféle kórházak találtak helyet benne. Az utókor Baszileiásznak, Vazu l-intézetnek nevezte el ezt az alapítványt.
Vazul jó pásztor volt az anyagi ügyekben, de még nagyobb volt lelkivezetőnek és teológusnak. A görög egyházatyák közül ő az első irodalmi értelemben vett képzett szónok. A rét orika szabályait töviről- hegyire ismerte, és értette a módját, hogy Athénb an szerzett műveltségét sokoldalúan értékesítse. Szentírásmagyarázó homíliá i máig megőrizték időszerűségüket.
A szellemi harcok kora volt ez, de a teológiai vitatkozásban Vazul nem magáért a szellemi élvezetért vett rés zt. Jól ismerte tudásának korlátait. Legfőbb törekvése az volt, hogy híveit az isteni titok imádására vezesse el. Ezt tartotta minden hittudomány célj ának. A parancsolatok megtartása fogékonyabbá teszi az embert Isten iránt, mint azok tudóskodásai, ,,akik olyan dolgokon törik a fejüket, amelyek megh aladják az emberi elmét''.
Korának szellemi küzdelmei őt is belesodor ták a teológiai harcokba, amelyek csak élesebbek lettek attól, hogy a világ i uralkodók beavatkoztak e vitákba. Vazul teljes erejével síkra szállt az e gyház egységéért és békéjéért. Jól látta azokat a veszélyeket, amelyeket a császári kegy jelent az egyház számára. Valens császár elől sem hátrált meg , s a császár végül is nem merte száműzetésbe küldeni ezt a nagyszerű és ig az embert.
Vazul csiszoltabb modorú volt, mint Alexandriai Atanáz, de jellemerősségben sem maradt el mögötte. Amikor nem engedett a császárnak, nem azért tette, hogy a saját akaratát érvényesítse, hanem hogy az igazságo t szolgálja. Kappadókiában diadalra segítette az igaz hitet. Közben mindig gondja volt az egész egyházra, a testvériség szellemére, a tettekben megnyi lvánuló és látható egységre. Hűséggel és éles elmével védelmezte a hitet úg y, ahogy azt a niceai zsinat (325) hitvallásba foglalta. Ugyanakkor nem zár kózott el azok elől, akik a jövőnek dolgoztak és magától értetődően fölisme rték azokat a történeti változásokat, amelyeket visszafordítani nem lehet. Széles látóköre, amellyel a dolgokat szemlélte, alkalmassá tette arra, hogy az egész kereszténység tanácsadója és útmutatója legyen. Többszáz ránk mar adt levele tanúskodik erről.
Amikor szakadás osztotta meg az antiochi ai egyházat, Rómához fordult döntésért. Utána azonban nagyot csalódott Dama sus pápában, és a következő kifakadással jellemezte magatartását: ,,Ez az e mber túlságosan el van telve önmagával.''
Vazul még ötven éves sem vo lt, amikor 379-ben meghalt. Életerejét felőrölte a szigorú aszkézis, a szün telen megfeszített munka és a betegség. Fáradozásai azonban megtermették mé ltó gyümölcsüket: két év múlva a konstantinápolyi zsinaton a zsinati atyák azt a teológiát fogadták el, amelyet ő és Atanáz képviselt. Élete folyamán mind a lelkisége, mind a stílusa egyre józanabb és egyszerűbb lett. A külső sallangokat levetette, miközben arra törekedett, hogy szolgáljon és az ist eni tökéletességet kutassa.
Vazul felnőtt fejjel tért Krisztushoz, és soha többé nem tekintett hátra. Szemét állandóan az Úrra szegezte törhetet len hűséggel, amelyet élete minden fordulatában megőrzött és hősies fokra e melt. Rendelkezett olyan kezdeményező erővel és felelősségtudattal, hogy az ok révén a szerzetesből a gyakorlati életben helytálló ember és lelkipászto r lehessen. A legfinomabb műveltségű és legelőkelőbb lelkületű szerzetes-pü spökök közé tartozik. A bizánci Egyház halála napján, január elsején ünnepl i Szent Vazult. Róma a 12. században ugyanezt a napot vette át, de a 13. sz ázadban áthelyezték június 14-re, amely napon egy 9. századi martirológium szerint püspökké szentelték. Mivel erre semmi történeti adat nincs, 1969-be n január másodikára tették ünnepét, egy napra Nazianzi Szent Gergellyel.
Legendájából
Szent Vazul életéből ránk mar adt egy történet, amely nagyon jellemző a nagy kappadókiai egyházatyára. Va lens császár, aki a kelet-római uralkodók közül utolsónak támogatta az ariá nus kereszténységet, elismerte, hogy az ariánusok addig nem boldogulnak, am íg Vazult meg nem nyerik, mert ez a püspök úgy állt velük szemben, mint egy bástyatorony. Ezért a császár elküldte Vazulhoz Modesztusz prefektust, hog y fenyegetésekkel vagy ígérgetésekkel rávegye: vállaljon közösséget a tévta nítókkal.
A prefektus nyers hangon kezdte: vagyonának elkobzásával, s záműzetéssel, kínzással és halállal fenyegette meg a püspököt. Vazul megkér dezte: ,,Ennyi az egész?'' -- Majd így folytatta: ,,Fenyegetéseid engem nem érintenek. Akinek semmije sincs, annak a vagyonát nem lehet elkobozni. Szá műzetést nem ismerek, mert Isten nagy világában mindenütt otthon vagyok. Kí nzás nem árthat nekem, hiszen alig van már testem. A halált pedig örömmel f ogadom, mert gyorsan elvezet Istenhez. Nagyobb részem már halott, és régtől fogva a sír felé tartok.''
A hivatalnok meglepetten válaszolt: ,,Így még senki sem beszélt velem!'' Vazul csak ennyit mondott rá: ,,Bizonyára n em volt még püspökkel dolgod.''
A prefektus jelentést tett urának a d olgok állásáról. A császár felindultan magához rendelte a püspököt, de semm ire sem ment vele. Erre kimondotta a száműzetésról szóló ítéletet.
Az elbeszélés szerint Vazul már indulófélben volt a száműzetésbe, amikor a cs ászár fia súlyosan megbetegedett. Valens ingadozni kezdett, mert összefüggé st látott a baj és a püspök ellen hozott ítélet között. Felesége is kérlelt e, visszavonta hát a parancsot. Nemsokára javulni is kezdett a trónörökös á llapota, s ekkor a császár megbánta engedékenységét, és újból száműzetésre ítélte a püspököt. Amikor azonban alá akarta írni a rendeletet, eltörött a tolla. Kért egy másikat, az is eltört, s ugyanígy járt a harmadikkal is. Ha ragosan negyediket kért, de íme, ekkor reszketni kezdett a keze, majd megbé nult. Rémület fogta el, széttépte a papírt, és ettől fogva békén hagyta Vaz ult.
Diós István: A szentek élete DTSTAMP:20240329T124308 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20210102 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20210103 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR