BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20201110T000000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:c6b3d808673f310a2bd657caf294f51b CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150407 SUMMARY:Tours-i Szent Márton (emléknap) DESCRIPTION:Szent Márton, Gallia nemzeti szentje nagy szellemi és egyháztörténeti átala kulás idejében született. Amikor Pannóniában, Sabariában 316/17-ben meglátt a a világot, éppen három éve múlt annak, hogy a „Milánói ediktum”-mal Nagy Konstantin és Licinius teljes szabadságot és elismerést biztosított az Egyh áznak, és hívei számára megadta a többi polgárokkal való egyenjogúságot. Ek kor az Egyház számára a gyors terjeszkedés időszaka kezdődött, nemcsak híve i számát, hanem a befolyása alá tartozó területet illetően is. Az egyházi t örvények birodalmi törvényekké emelkedtek, s ha valakit egyházi büntetés ér t, annak állami büntetőjogi következményei is lettek. A vértanúk és katakom bák üldözött és sokáig az élet peremén meghúzódó közösségéből néhány évtize d leforgása alatt mindent meghatározó birodalmi egyház és államvallás lett, amellyel természetesen együtt járt mindaz a negatív következmény, ami az á llam és Egyház szoros összefonódásából mindig adódik.\n \nÉlete\nAmikor Már ton megszületett, mindez még csak a kezdeteiben élt. Szülei pogányok voltak , atyja a császári hadsereg tribunusa volt. Márton egészen kicsi volt még, amikor szülei Sabariából átköltöztek az itáliai Páviába, az ókori Ticiniumb a, ahol még a zömében pogány környezetben cseperedett föl. Tizenkét évesen, szülei akarata ellenére jelentkezett katechumennek. Ekkor kapta az első ne velést a keresztény életre. A keresztséget hat évvel később vette föl, s ez még az akkori időkben is hosszúra nyúlott előkészületet jelentett.\nTizenö t éves volt, amikor Severus és Probus császárok parancsának megfelelően, mi nt veterán apa fiát besorozták a császári seregbe, és lovas testőrtiszt let t. Már ebben az időben kitűnt katonatársai közül, és általános elismerést v áltott ki az egyszerűsége, életének tisztasága, önfeledt felebaráti szerete te. 334-ben Amiens-ben történt, hogy télvíz idején tiszti köpenyének felét odaadta egy ruhátlan koldusnak. Hamarosan megkeresztelkedett, s amint mód n yílt rá, elhagyta a hadsereget, és a poitiers-i püspökhöz, Szent Hilariusho z csatlakozott, aki exorcistává szentelte.\nNem sokkal ezután Márton Poitie rs-ből hazalátogatott a szüleihez, s édesanyját meg tudta téríteni. Otthon megvalósította régi vágyát: először Milánó közelében, majd a Genova előtti Gallinaria-szigeten remetéskedni kezdett. Elhatározásához a körülmények is hozzásegítették, mert épp ezekben az években nagyon heves viták dúltak az a riánusok és a katolikusok között, s őt magát is bántalmazták és kiutasított ák ariánus püspökök.\nHilarius püspököt -- éppen az ariánusok -- elűzték Po itiers-ből, sőt az egyházmegyéjéből is, de császári engedéllyel hamarosan v isszatérhetett. Ekkor Márton is elhagyta szigeti remeteségét, és visszament Hilarius mellé. A városon kívül épített magának egy remetelakot, hogy viss zavonulhasson a magányba. Hamarosan tanítványok gyűltek köréje, s először a cella körül bontakozott ki a ligugéi kolostor, majd 375-ben Tours közelébe n megalapította Marmoutier kolostorát. Ezzel megindította a gall-frank szer zetesség fejlődését, és megteremtette annak központját, amely századokon át elevenítő erőt sugárzott az Alpoktól északra fekvő egyházakba azáltal is, hogy sok püspök került ki e kolostorokból. 371-ben, amikor a tours-i püspök meghalt, a nép, a papság és a többi püspökök mind Mártont kívánták püspökn ek. Igaz, voltak, akiknek nem tetszett Márton aszkéta-szerzetesi alakja és élete, de ez nem tudta a nagy többség akaratát megakadályozni.\nFölszentelé se napjától Márton mint jó pásztor látogatta nyáját, prédikált, s a csodate vés ajándékát is megkapván, nagy erőt öntött a hívekbe és a papokba egyarán t. A nép atyjaként szerette őt, aki úgy élt közöttük, mint a legszegényebbe k, s csak segíteni és békességet teremteni akart mindenütt. Az egész ország gyógyításairól, ördögűzéseiről és halottfeltámasztásairól beszélt.\nÉlettö rténetét számos csoda elbeszélése veszi körül, amelyekben ma sem lehet kéte lkedni. Ahol azonban szükség volt rá, Márton tudott nagyon keménykezű is le nni: ha a hit tisztasága került veszélybe; ha a hívők babonás tisztelettel vettek körül egy helyet vagy egy vélt szentet, illetve ha pogány szokások é s elképzelések akadályozták az evangélium terjedését. Ilyen esetekben nem v onakodott életének kockáztatásától sem, teljes elszántsággal és keményen ha rcolt a hitért.\nFölfogásának és életvitelének az a szigorú, aszketikus von ása, amely már a megválasztásakor ellenkezést váltott ki némelyekben, halál áig megmaradt, és mindvégig tüske volt még néhány püspöktársa szemében is. Az Egyház ugyanis a kapott szabadságban kezdett berendezkedni, és egyre ink ább berendezkedett a világba. Kezdtek kialakulni az egyházi birtokok, mert a császár példája szerint, aki nagyon gazdag adományokkal látta el az Egyhá zat, fejedelmek és főúri családok szintén kezdték adományokkal megvetni egy -egy kolostor vagy templom életének alapját. Ennek következtében a klérus a dolgok természetes rendje szerint hamarosan hozzászokott az anyagi biztons ághoz, a fényes ruhákhoz, dús asztalhoz. Érthetően megütközést váltott ki, hogy miként lehet megválasztani püspökké olyat, aki vezeklésben és szegénys égben él, aki a remeteséget kedveli; aki a liturgiában használatos fényes t rónust elutasítva, egyszerű széket használt, ami főúri házaknál csak a csel édeké volt; s aki a vele élő szerzetes testvéreinek megtiltotta, hogy csak egyetlen ezüstöt is elfogadjanak azért, hogy új ruhát csináltassanak magukn ak.\nAlázattal viselte, nem kérte számon és nem büntette, hogy papságából é s a kisebb klerikusok közül morgolódtak ellene, és néha meg is bántották; h a azonban nem az ő személyéről, hanem az Egyházról volt szó, határozottan l épett föl.\nMinden tevékenységében apostoli céljai irányították: a rábízott ak üdvössége és az igaz tanítás megőrzése. A veszélyben lévők és az üldözöt tek megvédésének gondja és a hit tisztaságáért égő buzgóság miatt ragadtatt a magát olykor olyan lépésekre, amelyek miatt később szemrehányást tett mag ának, és e lépései valóban csak úgy érthetők meg, mint a jogtalansággal sze mben alkalmazott végső védekezés tettei.\nA szokatlan és új szabadság légkö re, amelyben most a kereszténység teljes egészének része volt, mind a tanít ásban, mind az erkölcsökben vadhajtásokat és gyomokat is termett. Az igaz h it és a tévtanok képviselői keményen és kitartóan küzdöttek egymással.\nHis pániában egy gazdag, de nagyon aszketikus életet élő Priscillianus nevű lai kus állított össze a montanizmushoz közel álló tanítást, amelyre elsősorban nagyon szigorú erkölcstana volt jellemző. Priscillianus sok követőt szerze tt, akik megválasztották Avila püspökévé. A császári udvarban nagyon erős e llentábor szerveződött Ithacus püspök vezetésével, aki az ellenségeskedést odáig tudta élezni, hogy Maximus császár 385-ben halálra ítélte Priscillian ust. Az egyháztörténelemben ekkor hoztak először halálos ítéletet eretnekke l szemben. Márton 384-ben Bordeaux-ban először püspöktársaival együtt elíté lte Priscillianust, de utána azonnal útnak indult és Trierbe utazott a csás zárhoz, hogy közbenjárjon az eretnek érdekében, és személyes szabadságát bi ztosítsa. Mikor úgy érezte, hogy Ithacus pártja, melynek oroszlánrésze volt a halálos ítélet meghozatalában, az udvarban túlságosan nagy befolyással b ír, és fönnáll a veszély, hogy további vérontás is következik, nehéz szívve l elhatározta magát, hogy fölveszi a közösséget azokkal, akiket kegyetlensé gük és igazságtalan eljárásuk miatt került, mert csak így tudta megmenteni Narses gróf és Leucadius prézes életét. Ezzel a lépéssel elérte a célját -- a császár ugyanis Tours püspöke engedékenysége fölötti örömében mindent me gígért neki --, emiatt azonban élete végéig vádolta magát.\nMártont a nép e zért nem hibáztatta; úgy fogadták emlékezetükbe, mint az irgalmas szamaritá nust, aki a koldusnak utolsó ruhadarabját is odaadta, s mint a jó pásztor r agyogó példáját, aki a legszorongatóbb helyzetekben is a felebaráti és az I sten iránti szeretetet tette életének vezérlő elvévé. Halála után hamarosan szentként kezdték tisztelni, elsőként a nem vértanú szentek között. Ezrekr e rúg azoknak a hegyeknek, templomoknak, váraknak és kolostoroknak száma, a melyek Márton nevét viselik. A sírja Tours-ban híres zarándokhely volt az e gész középkor folyamán.\nA Jeromos-féle Martirológium november 11-re teszi Szent Márton temetését. Rómában a 6. század óta ünneplik.\n \nLegendájából\ nAmikor Márton még római katonatiszt és katechumen volt -- beszéli el legen dája a sokszor ábrázolt jelenetet --, lovon közeledett Amiens kapujához. A lova egyszer csak visszahőkölt az úton, mert megmozdult a hó, és egy koldus tápászkodott föl, akinek a vállán csak szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és vacogva nyújtotta a kezét a tiszt felé, és alamizsnát kért. Márton azonb an katonatársaival épp az imént játszotta el minden pénzét, s így kiáltott: ,,Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénz nincs a zsebemben, de azért várj csak, valahogy segítek rajtad!'' Azzal fogta széles köpenyét, lekanyarítot ta a válláról, majd a kardjával széltében kettéhasította, és a felét odaadt a a koldusnak: ,,Fogjad, barátom -- mondta neki, és ráterítette a meleg any agot --, és a lovamnak köszönd meg, mert a köpenynek ez a része őt takarta! ''\nAzon az éjszakán Mártonnak különös álma volt: Jézust látta, amint fénye s sereg veszi körül. A vállán azonban a köpenynek azt a darabját viselte, a mit a koldus kapott, és odafordulván az angyalokhoz, mondta: ,,A katechumen Márton öltöztetett föl engem ezzel a ruhával!'' Amikor ezt az álmot egy pa pnak elbeszélte, az csodálkozva ránézett, és azt mondta: ,,Az Úr megmondta: Amit egynek a legkisebb testvéreim közül tesztek, nekem tettétek. De úgy v élem, hogy az Úr is készített neked egy ruhát, amelybe föl akar öltöztetni. ''\nA későbbi évekből elbeszélnek egy hasonló esetet, amely akkor történt, amikor Márton már régen meg volt keresztelve, sőt már püspök is volt, de ek kor már nem elégedett meg a félmegoldással:\nA katedrális felé sietett szen tmisére, amikor ismét egy alig betakart koldussal találkozott. A kíséretébe n lévő klerikust előreküldte, hogy hozzon gyorsan valami ruhát ennek a kold usnak. Alighogy az elment, Márton levetette saját meleg ruháit, és felöltöz tette a koldust úgy, hogy rajta csak egy vékony ing maradt. Amikor az elkül dött klerikus visszajött, a koldust nem látta sehol, figyelmeztette Mártont , hogy a misét mindjárt kezdenie kell. Márton magára öltötte a koldusnak sz ánt ruhát, ami egy zsákszövetből készült gyatra zubbony volt, és így vonult be megrökönyödött papsága szeme láttára a templomba.\nA tanítványa, Sulpic ius Severus elbeszéli, hogy a bátor püspök sokáig nem volt hajlandó elfogad ni a császári udvar asztalához szóló meghívást -- éles ellentétben azokkal a püspökökkel és klerikusokkal, akikkel tele volt az udvar, s akik inkább a z uralkodó kegyét, mint az Egyház javát keresték ott. Márton elutasította a meghívást, mert meg volt róla győződve, hogy az erőszakos Maximus jogtalan ul jutott a császári hatalomhoz. Csak akkor vett részt egy lakomán, amikor a császár biztosította felőle, hogy nem jószántából, hanem katonái akaratáb ól lett császár. Az asztalnál Maximus mellett ült, s mint megtisztelt vendé gnek az első serleg bort neki kínálták. Miután ivott belőle, a császárnak k ellett volna adnia a poharat, ő azonban nem neki nyújtotta, hanem a kíséret ében lévő papnak, ,,mert úgy tartotta, hogy lelkiismerete nem engedi, hogy bárkit papok elé helyezzen méltóságban”. Ez a félreérthetetlen magatartás t ermészetesen nem nagy megértésre talált az udvaroncok körében.\nEgy másik a lkalommal -- mondja tovább a legenda -- koldus képében maga az ördög állt M árton elé, és alamizsnát kért tőle. Márton gazdagon megajándékozta, de akko r a gonosz lélek levetette álarcát, és gúnyosan kinevette, hogy micsoda ost oba. Márton azonban nyugodtan így felelt neki: „Mit számít az, hogy egy sze gény ördöggel tettem jót! Hiszen csak Krisztus szeretetéért történt!”\nMásk or egy pap jött a szent püspökhöz, és engedélyt kért, hogy körmenetet vezet hessen az egyik közeli síremlékhez, amely a néphit szerint egy vértanú sírj a felett állt. „Milyen vértanú nyugszik az oltár alatt -- kérdezte --, és m ikor halt meg a hitnek e harcosa?” „Azt ma már nem tudja senki” -- válaszol ta a pap. ,,Én ellenben tudom, ki van ott eltemetve -- folytatta Márton --, egy útonálló rabló, aki akasztófán fejezte be, és semmi köze sincs a vérta núsághoz!'' A meghökkent papnak le kellett mondani a körmenetről, mert megt udta, hogy a szent püspöknek a rejtett dolgokról is van tudomása.\nEgyszer fiatal novíciusokkal sétált a kolostor környékén, és látta, hogy egy juhász éppen birkát nyír. Márton derűsen állapította meg: „Nézzétek ott azt a bár ányt, nézzétek csak, milyen türelemmel hagyja magát nyírni! Megszívlelte a Keresztelő tanácsát, aki azt mondta, hogyha van valakinek két ruhája, ossza meg azzal, akinek egy sincs.”\nMáskor látta, hogy egy játszadozó gyermekre támad egy kígyó, de parancsára engedelmeskedett és elkúszott. Akkor szomor úan mondta a szent: „A kutyák és a kígyók hallgatnak rám, de az emberek nem .”\n \nImádság\nIstenünk, ki Szent Márton püspöknek megadtad, hogy életével is, halálával is megdicsőítsen téged, kérünk, vidd végbe a mi szívünkben i s kegyelmed csodáit, hogy sem élet, sem halál el ne szakíthasson minket a t e szeretetedtől!\n \nForrás: Diós István: Szentek Élete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Szent Márton, Gallia nemzeti szentje nagy szellemi és egyháztörténeti á talakulás idejében született. Amikor Pannóniában, Sabariában 316/17-ben meg látta a világot, éppen három éve múlt annak, hogy a „Milánói ediktum”-mal N agy Konstantin és Licinius teljes szabadságot és elismerést biztosított az Egyháznak, és hívei számára megadta a többi polgárokkal való egyenjogúságot . Ekkor az Egyház számára a gyors terjeszkedés időszaka kezdődött, nemcsak hívei számát, hanem a befolyása alá tartozó területet illetően is. Az egyhá zi törvények birodalmi törvényekké emelkedtek, s ha valakit egyházi bünteté s ért, annak állami büntetőjogi következményei is lettek. A vértanúk és kat akombák üldözött és sokáig az élet peremén meghúzódó közösségéből néhány év tized leforgása alatt mindent meghatározó birodalmi egyház és államvallás l ett, amellyel természetesen együtt járt mindaz a negatív következmény, ami az állam és Egyház szoros összefonódásából mindig adódik.
Élete
Amikor Márton megszületett, mindez még csak a kezdete iben élt. Szülei pogányok voltak, atyja a császári hadsereg tribunusa volt. Márton egészen kicsi volt még, amikor szülei Sabariából átköltöztek az itá liai Páviába, az ókori Ticiniumba, ahol még a zömében pogány környezetben c seperedett föl. Tizenkét évesen, szülei akarata ellenére jelentkezett katec humennek. Ekkor kapta az első nevelést a keresztény életre. A keresztséget hat évvel később vette föl, s ez még az akkori időkben is hosszúra nyúlott előkészületet jelentett.
Tizenöt éves volt, amikor Severus és Probus császárok parancsának megfelelően, mint veterán apa fiát besorozták a csász ári seregbe, és lovas testőrtiszt lett. Már ebben az időben kitűnt katonatá rsai közül, és általános elismerést váltott ki az egyszerűsége, életének ti sztasága, önfeledt felebaráti szeretete. 334-ben Amiens-ben történt, hogy t élvíz idején tiszti köpenyének felét odaadta egy ruhátlan koldusnak. Hamaro san megkeresztelkedett, s amint mód nyílt rá, elhagyta a hadsereget, és a p oitiers-i püspökhöz, Szent Hilariushoz csatlakozott, aki exorcistává szente lte.
Nem sokkal ezután Márton Poitiers-ből hazalátogatott a szüleihez , s édesanyját meg tudta téríteni. Otthon megvalósította régi vágyát: elősz ör Milánó közelében, majd a Genova előtti Gallinaria-szigeten remetéskedni kezdett. Elhatározásához a körülmények is hozzásegítették, mert épp ezekben az években nagyon heves viták dúltak az ariánusok és a katolikusok között, s őt magát is bántalmazták és kiutasították ariánus püspökök.
Hilari us püspököt -- éppen az ariánusok -- elűzték Poitiers-ből, sőt az egyházmeg yéjéből is, de császári engedéllyel hamarosan visszatérhetett. Ekkor Márton is elhagyta szigeti remeteségét, és visszament Hilarius mellé. A városon k ívül épített magának egy remetelakot, hogy visszavonulhasson a magányba. Ha marosan tanítványok gyűltek köréje, s először a cella körül bontakozott ki a ligugéi kolostor, majd 375-ben Tours közelében megalapította Marmoutier k olostorát. Ezzel megindította a gall-frank szerzetesség fejlődését, és megt eremtette annak központját, amely századokon át elevenítő erőt sugárzott az Alpoktól északra fekvő egyházakba azáltal is, hogy sok püspök került ki e kolostorokból. 371-ben, amikor a tours-i püspök meghalt, a nép, a papság és a többi püspökök mind Mártont kívánták püspöknek. Igaz, voltak, akiknek ne m tetszett Márton aszkéta-szerzetesi alakja és élete, de ez nem tudta a nag y többség akaratát megakadályozni.
Fölszentelése napjától Márton mint jó pásztor látogatta nyáját, prédikált, s a csodatevés ajándékát is megkap ván, nagy erőt öntött a hívekbe és a papokba egyaránt. A nép atyjaként szer ette őt, aki úgy élt közöttük, mint a legszegényebbek, s csak segíteni és b ékességet teremteni akart mindenütt. Az egész ország gyógyításairól, ördögű zéseiről és halottfeltámasztásairól beszélt.
Élettörténetét számos cs oda elbeszélése veszi körül, amelyekben ma sem lehet kételkedni. Ahol azonb an szükség volt rá, Márton tudott nagyon keménykezű is lenni: ha a hit tisz tasága került veszélybe; ha a hívők babonás tisztelettel vettek körül egy h elyet vagy egy vélt szentet, illetve ha pogány szokások és elképzelések aka dályozták az evangélium terjedését. Ilyen esetekben nem vonakodott életének kockáztatásától sem, teljes elszántsággal és keményen harcolt a hitért.
Fölfogásának és életvitelének az a szigorú, aszketikus vonása, amely má r a megválasztásakor ellenkezést váltott ki némelyekben, haláláig megmaradt , és mindvégig tüske volt még néhány püspöktársa szemében is. Az Egyház ugy anis a kapott szabadságban kezdett berendezkedni, és egyre inkább berendezk edett a világba. Kezdtek kialakulni az egyházi birtokok, mert a császár pél dája szerint, aki nagyon gazdag adományokkal látta el az Egyházat, fejedelm ek és főúri családok szintén kezdték adományokkal megvetni egy-egy kolostor vagy templom életének alapját. Ennek következtében a klérus a dolgok termé szetes rendje szerint hamarosan hozzászokott az anyagi biztonsághoz, a fény es ruhákhoz, dús asztalhoz. Érthetően megütközést váltott ki, hogy miként l ehet megválasztani püspökké olyat, aki vezeklésben és szegénységben él, aki a remeteséget kedveli; aki a liturgiában használatos fényes trónust elutas ítva, egyszerű széket használt, ami főúri házaknál csak a cselédeké volt; s aki a vele élő szerzetes testvéreinek megtiltotta, hogy csak egyetlen ezüs töt is elfogadjanak azért, hogy új ruhát csináltassanak maguknak.
Alá zattal viselte, nem kérte számon és nem büntette, hogy papságából és a kise bb klerikusok közül morgolódtak ellene, és néha meg is bántották; ha azonba n nem az ő személyéről, hanem az Egyházról volt szó, határozottan lépett fö l.
Minden tevékenységében apostoli céljai irányították: a rábízottak üdvössége és az igaz tanítás megőrzése. A veszélyben lévők és az üldözöttek megvédésének gondja és a hit tisztaságáért égő buzgóság miatt ragadtatta m agát olykor olyan lépésekre, amelyek miatt később szemrehányást tett magána k, és e lépései valóban csak úgy érthetők meg, mint a jogtalansággal szembe n alkalmazott végső védekezés tettei.
A szokatlan és új szabadság lég köre, amelyben most a kereszténység teljes egészének része volt, mind a tan ításban, mind az erkölcsökben vadhajtásokat és gyomokat is termett. Az igaz hit és a tévtanok képviselői keményen és kitartóan küzdöttek egymással.
Hispániában egy gazdag, de nagyon aszketikus életet élő Priscillianus n evű laikus állított össze a montanizmushoz közel álló tanítást, amelyre els ősorban nagyon szigorú erkölcstana volt jellemző. Priscillianus sok követőt szerzett, akik megválasztották Avila püspökévé. A császári udvarban nagyon erős ellentábor szerveződött Ithacus püspök vezetésével, aki az ellenséges kedést odáig tudta élezni, hogy Maximus császár 385-ben halálra ítélte Pris cillianust. Az egyháztörténelemben ekkor hoztak először halálos ítéletet er etnekkel szemben. Márton 384-ben Bordeaux-ban először püspöktársaival együt t elítélte Priscillianust, de utána azonnal útnak indult és Trierbe utazott a császárhoz, hogy közbenjárjon az eretnek érdekében, és személyes szabads ágát biztosítsa. Mikor úgy érezte, hogy Ithacus pártja, melynek oroszlánrés ze volt a halálos ítélet meghozatalában, az udvarban túlságosan nagy befoly ással bír, és fönnáll a veszély, hogy további vérontás is következik, nehéz szívvel elhatározta magát, hogy fölveszi a közösséget azokkal, akiket kegy etlenségük és igazságtalan eljárásuk miatt került, mert csak így tudta megm enteni Narses gróf és Leucadius prézes életét. Ezzel a lépéssel elérte a cé lját -- a császár ugyanis Tours püspöke engedékenysége fölötti örömében min dent megígért neki --, emiatt azonban élete végéig vádolta magát.
Már tont a nép ezért nem hibáztatta; úgy fogadták emlékezetükbe, mint az irgalm as szamaritánust, aki a koldusnak utolsó ruhadarabját is odaadta, s mint a jó pásztor ragyogó példáját, aki a legszorongatóbb helyzetekben is a feleba ráti és az Isten iránti szeretetet tette életének vezérlő elvévé. Halála ut án hamarosan szentként kezdték tisztelni, elsőként a nem vértanú szentek kö zött. Ezrekre rúg azoknak a hegyeknek, templomoknak, váraknak és kolostorok nak száma, amelyek Márton nevét viselik. A sírja Tours-ban híres zarándokhe ly volt az egész középkor folyamán.
A Jeromos-féle Martirológium nove mber 11-re teszi Szent Márton temetését. Rómában a 6. század óta ünneplik.< /p>
Legendájából
Amikor Márton még római k atonatiszt és katechumen volt -- beszéli el legendája a sokszor ábrázolt je lenetet --, lovon közeledett Amiens kapujához. A lova egyszer csak visszahő költ az úton, mert megmozdult a hó, és egy koldus tápászkodott föl, akinek a vállán csak szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és vacogva nyújtotta a kez ét a tiszt felé, és alamizsnát kért. Márton azonban katonatársaival épp az imént játszotta el minden pénzét, s így kiáltott: ,,Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénz nincs a zsebemben, de azért várj csak, valahogy segítek ra jtad!'' Azzal fogta széles köpenyét, lekanyarította a válláról, majd a kard jával széltében kettéhasította, és a felét odaadta a koldusnak: ,,Fogjad, b arátom -- mondta neki, és ráterítette a meleg anyagot --, és a lovamnak kös zönd meg, mert a köpenynek ez a része őt takarta!''
Azon az éjszakán Mártonnak különös álma volt: Jézust látta, amint fényes sereg veszi körül. A vállán azonban a köpenynek azt a darabját viselte, amit a koldus kapott, és odafordulván az angyalokhoz, mondta: ,,A katechumen Márton öltöztetett f öl engem ezzel a ruhával!'' Amikor ezt az álmot egy papnak elbeszélte, az c sodálkozva ránézett, és azt mondta: ,,Az Úr megmondta: Amit egynek a legkis ebb testvéreim közül tesztek, nekem tettétek. De úgy vélem, hogy az Úr is k észített neked egy ruhát, amelybe föl akar öltöztetni.''
A későbbi év ekből elbeszélnek egy hasonló esetet, amely akkor történt, amikor Márton má r régen meg volt keresztelve, sőt már püspök is volt, de ekkor már nem elég edett meg a félmegoldással:
A katedrális felé sietett szentmisére, am ikor ismét egy alig betakart koldussal találkozott. A kíséretében lévő kler ikust előreküldte, hogy hozzon gyorsan valami ruhát ennek a koldusnak. Alig hogy az elment, Márton levetette saját meleg ruháit, és felöltöztette a kol dust úgy, hogy rajta csak egy vékony ing maradt. Amikor az elküldött klerik us visszajött, a koldust nem látta sehol, figyelmeztette Mártont, hogy a mi sét mindjárt kezdenie kell. Márton magára öltötte a koldusnak szánt ruhát, ami egy zsákszövetből készült gyatra zubbony volt, és így vonult be megrökö nyödött papsága szeme láttára a templomba.
A tanítványa, Sulpicius Se verus elbeszéli, hogy a bátor püspök sokáig nem volt hajlandó elfogadni a c sászári udvar asztalához szóló meghívást -- éles ellentétben azokkal a püsp ökökkel és klerikusokkal, akikkel tele volt az udvar, s akik inkább az ural kodó kegyét, mint az Egyház javát keresték ott. Márton elutasította a meghí vást, mert meg volt róla győződve, hogy az erőszakos Maximus jogtalanul jut ott a császári hatalomhoz. Csak akkor vett részt egy lakomán, amikor a csás zár biztosította felőle, hogy nem jószántából, hanem katonái akaratából let t császár. Az asztalnál Maximus mellett ült, s mint megtisztelt vendégnek a z első serleg bort neki kínálták. Miután ivott belőle, a császárnak kellett volna adnia a poharat, ő azonban nem neki nyújtotta, hanem a kíséretében l évő papnak, ,,mert úgy tartotta, hogy lelkiismerete nem engedi, hogy bárkit papok elé helyezzen méltóságban”. Ez a félreérthetetlen magatartás termész etesen nem nagy megértésre talált az udvaroncok körében.
Egy másik al kalommal -- mondja tovább a legenda -- koldus képében maga az ördög állt Má rton elé, és alamizsnát kért tőle. Márton gazdagon megajándékozta, de akkor a gonosz lélek levetette álarcát, és gúnyosan kinevette, hogy micsoda osto ba. Márton azonban nyugodtan így felelt neki: „Mit számít az, hogy egy szeg ény ördöggel tettem jót! Hiszen csak Krisztus szeretetéért történt!”
Máskor egy pap jött a szent püspökhöz, és engedélyt kért, hogy körmenetet v ezethessen az egyik közeli síremlékhez, amely a néphit szerint egy vértanú sírja felett állt. „Milyen vértanú nyugszik az oltár alatt -- kérdezte --, és mikor halt meg a hitnek e harcosa?” „Azt ma már nem tudja senki” -- vála szolta a pap. ,,Én ellenben tudom, ki van ott eltemetve -- folytatta Márton --, egy útonálló rabló, aki akasztófán fejezte be, és semmi köze sincs a v értanúsághoz!'' A meghökkent papnak le kellett mondani a körmenetről, mert megtudta, hogy a szent püspöknek a rejtett dolgokról is van tudomása.
Egyszer fiatal novíciusokkal sétált a kolostor környékén, és látta, hogy e gy juhász éppen birkát nyír. Márton derűsen állapította meg: „Nézzétek ott azt a bárányt, nézzétek csak, milyen türelemmel hagyja magát nyírni! Megszí vlelte a Keresztelő tanácsát, aki azt mondta, hogyha van valakinek két ruhá ja, ossza meg azzal, akinek egy sincs.”
Máskor látta, hogy egy játsza dozó gyermekre támad egy kígyó, de parancsára engedelmeskedett és elkúszott . Akkor szomorúan mondta a szent: „A kutyák és a kígyók hallgatnak rám, de az emberek nem.”
Imádság
Istenünk, ki Szen t Márton püspöknek megadtad, hogy életével is, halálával is megdicsőítsen t éged, kérünk, vidd végbe a mi szívünkben is kegyelmed csodáit, hogy sem éle t, sem halál el ne szakíthasson minket a te szeretetedtől!
Forrás: Diós István: Szentek Élete
DTSTAMP:20240329T132636 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20211111 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20211112 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR