BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200902T000000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:b862b5aead861449d53a84ef2e9228a6 CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150206 SUMMARY:Nagy Szent Gergely (emléknap) DESCRIPTION: A 6. században a római népet szinte megszakítás nélkül járványok, éhínség és nyomor sújtották. A népvándorlás különféle hódítói irgalmatlanul pusztít ották az ókori emlékeket. Az emberekben általános elkeseredettség uralkodot t, és boldognak mondták a holtakat, mert egyszer s mindenkorra megszabadult ak e földi élet bajaitól.\n A történelemben újonnan feltűnő népek kíméletle n nyers erővel keresték a helyüket ott, ahol a régebbi népek gyengébb ellen állást tanúsítottak. Így a félig pogány, félig ariánus longobárdok Pannónia felől 568-ban betörtek Itáliába. Alboin királyuk vezetésével meghódították Ravenna körzetét, ahol a császári helytartónak, az exarchának csak kevés k atonája volt. Hatalmukba kerítették a római hercegséget és Rómától délre is néhány területet, amelyek eredetileg bizánci fennhatóság alá tartoztak.\n Ennek a nyomorúsággal teljes évszázadnak az utolsó évtizedében került Péter székébe az az ember, akit joggal neveznek így: „Az utolsó római és az első középkori pápa”; az Egyházban pedig a „Nagy” megtisztelő jelző ékesíti. Az ő személyében ragyogott fel még egyszer és utoljára a római szellem, amely antik mivoltában hanyatlóban volt, de éppen a pápa személyében egészen új formában jelent meg.\n \n Élete\n Gergely ősei régi, római arisztokraták v oltak. Maga a Monte Coelión lévő főúri palotában született. Ifjúkorában köz igazgatási pályára készült, és az előkelő, szimpatikus fiatalember gyorsan haladt egyre feljebb a hivatali méltóságok fokozatain. Életének harmincadik éve körül járhatott, amikor 572--573-ban a város legmagasabb közigazgatási hivatalát viselte: Róma prefektusa lett. Ebből a pozícióból jól átláthatta a város, sőt egész Itália helyzetét is. Ekkor szerezte azokat az ismeretek et, melyeknek birtokában később olyan hatásos kezdeményezései voltak nemcsa k a város, hanem egész Itália javára. Ismereteinek különösen akkor látta ha sznát, amikor a császári hivatali gépezet fölmondta a szolgálatot, és a zso ldoscsapatok, mivel fizetségüket nem kapták meg a császártól, átpártoltak a határvidékeken portyázó törzsekhez.\n Az ifjú prefektus azonban minden kül ső elismerés és siker dacára sem lelte belső békéjét. Csendes magányra vágy akozott, hogy a közügyek zajától távol, csak szellemi értékekkel foglalkozh assék. Ez a vágy élete végéig kísérte, de álmain és vágyain mindig uralkodo tt a valóságért felelősséget érző, gyakorlati ember. A történelmi óra paran csa szólította őt, mint „Isten konzulját” (ez a sírfelirata a római Szent P éter-bazilikában): „Szívünk szerint ugyan vágyódunk a csöndre, sokak java m iatt azonban nélkülöznünk kell.”\n Szinte észrevétlenül mondott le a prefek tusi tisztségről, és visszavonult atyja palotájába, ahol három nagynénje -- Trusilla, Gordiana és Aemiliana -- már a világtól visszavonult, elmélyült vallásos életet élt. A Monte Coelión lévő palotát Gergely kolostorrá alakít otta, és Szent András apostol oltalma alá helyezte.\n Békés, szemlélődő éle tét I. Benedek vagy II. Pelagius pápa zavarta meg azzal, hogy kiválasztotta és fölszentelte a római egyház diákonusává. Mint diákonus Gergely a hét ke rület egyikének élére került, s az egyház karitatív, illetve anyagi ügyeit intézte. Amikor a pápa látta, hogy feladatát milyen gondosan és ügyesen tel jesíti, megbízta az egyik legkényesebb és legmagasabb tisztséggel: kinevezt e apokrisziárnak. Az apokrisziár a pápa követe és állandó képviselője volt a császári udvarban, Konstantinápolyban. Ő biztosította az Egyház nyugati é s keleti része között a legmagasabb szintű összeköttetést. II. Pelagius páp a kinevezte és elküldte Gergelyt II. Tiberius császárhoz. Műveltsége, hivat ali ügyekben való jártassága és személyének kedvessége hamarosan nagy tekin télyt szerzett a császári udvarban Gergelynek. Minden erejével azon fáradoz ott, hogy a sok oldalról veszélyeztetett itáliai népnek segítséget szerezze n a császártól. Minden ilyen törekvését meghiúsította azonban a ravennai he lytartó, egy különben jelentéktelen ember. Gergely ezért 585/86-ban visszat ért Rómába, lemondott hivataláról, és visszavonult az általa alapított Szen t András-kolostorba. A pápa gyakran fölkereste, és tanácskozott vele.\n 589 őszén a Tiberis megáradt, s elöntötte a várost. A lakosság egy része a víz ben lelte halálát, sokan pedig az áradás után föllépett járványok áldozatai lettek. Maga a pápa is e járványban halt meg.\n A római nép és a klérus a pápaságra egyetlen jelöltet látott: Gergelyt. Ő eleinte vonakodott e tiszts ég elfogadásától, de amikor Mauritius császár, akit apokrisziár korában Ger gely keresztelt meg, nyomatékosan helyeselte és elfogadta a választást. 590 . szeptember 3- án szentelték püspökké, és azonnal teljesülni kezdtek a hoz zá fűzött remények. Gergely a pápaságot az Egyház szolgálatának tekintette. A hízelgők által mondogatott „egyetemes pápa” címet elutasította, mint aho gy nem értett egyet a konstantinápolyi pátriárka ,,ökumenikus pátriárka'' c ímével sem. Püspöktársaira való tekintettel így nevezte magát: „Isten szolg áinak szolgája”.\n Először a római és az itáliai népet vette gondjába. A sz egényebbeket éppen éhínség fenyegette, ezért a Patrimonium Petri -- ez a ró mai egyház Campaniában, Dél-Itáliában és Szicíliában elterülő nagy birtokai nak volt az összefoglaló neve -- jövedelmét az ínség enyhítésére akarta for dítani. Ám a longobárdok hadjáratai, a császári hivatalnokok túlkapásai és az egyházi vagyonkezelők lelkiismeretlenségei miatt e birtokok alig-alig jö vedelmeztek valamit. Ezért Gergely pápa jó gyakorlati érzékkel és emberisme rettel új vagyonkezelőket választott, akik a birtokot hamarosan fölvirágozt atták. Utasította gondnokait, hogy a császári hivatalnokokkal való jó kapcs olat érdekében ne fukarkodjanak, ha ajándékot kell adniuk. Nagyon szigorúan felügyelt arra, hogy az egyházi szolgálatban a bérlők és a parasztok igazs ágos és emberséges bánásmódban részesüljenek. Kamatmentes kölcsönnel segíte tte őket az elinduláskor. Egyik gondnokának félreérthetetlenül adta a tudtá ra: „Hallottad, mi az akaratom, most rajtad a sor, hogy megtedd!” Gazdaságp olitikája, amely az akkori Itáliában szokatlan volt, meglepő sikerrel járt. \n A most már bőségesen befolyó jövedelmeket a templomok, a papság, a longo bárdok elől elmenekült szerzetesek -- csak Rómában háromezer menekült apáca élt ezekben az években! -- és nem utolsósorban a római nép megsegítésére f ordította. Foglyokat is váltott ki a longobárdok rabságából. Bár nem kerest e, hamarosan bele kellett szólnia a nagypolitikába is. A longobárdokkal sze mben tanúsított magatartását az elérhetőnek látszó eredmények határozták me g. A rosszul informált Mauritius császár heves vádaskodásai ellenére magas adókat fizetett a longobárdoknak, és ezzel könnyített a nép sorsán. Sűrű le velezést folytatott a bajor hercegnővel, Theodelindával, aki a longobárd ki rály, Authari felesége volt; majd ennek utódával, Agilulf királynővel is, é s ezzel előkészítette az egész longobárd törzs megtérését. Eljárása akkor k apta meg végső igazolását, amikor a trónörökös, Adlevald megkeresztelkedett . Hispániában a nyugati gótok későbbi királyának, Rekkarednek az arianizmus ból a katolikus hitre való megtérése szintén Gergelynek volt köszönhető. A szűk látókörű kortársak nehezményezték, hogy kapcsolatban áll a hatalmas fr ank királynővel, Brunhildával. Kétségtelen, Brunhilda hatalomra vágyó, gátl ástalan úrnő volt, ha érdekeiről volt szó. Gergelynek azonban, ha valamit e l akart érni, a tényleges helyzetből kellett kiindulnia. Feladatát nem abba n látta, hogy elítélje a királynőt, hanem hogy figyelmeztesse emberi kötele sségeire. El is érte, hogy szabad átvonulást, kíséretet és támogatást kapot t frank földön az a missziós csoport, amelyet Ágoston vezetésével Gergely a z angolszászokhoz küldött. Az a törekvése azonban, hogy Kent tartományban e missziósok a szükséges egyházszervezetet is létrehozzák, nem ért célhoz. Em beri középszerűség akadályozta meg, hogy a misszionálásban messzemenően fig yelembe vegyék az angolszászok nemzeti sajátságait és hagyományait.\n \n I rodalmi munkássága\n Gergely liturgikus szövegeket írt, s fölkarolta a litu rgikus ének ügyét. Irodalmi hagyatékában mindenütt fölfedezhető a lelkipász tori szempont. 854 levele maradt ránk, melyek a nyáj körüli fáradhatatlan m unkájáról tanúskodnak. Lelkipásztori regula c. művében olyan lényeglátással fogalmazta meg a papi méltóságot, hogy a középkor számára valóban regula v olt. A Jób könyvéhez írt magyarázatai annak bizonyságai, hogy nagyon ismert e az embert, és mély életbölcsességet birtokolt. A Dialógus c. munkája az i táliai szentek csodás életrajzainak gyűjteménye.\n Gergely pápa a középkorb an a legolvasottabb szerző volt. Ez magyarázza, hogy VIII. Bonifác negyedik ként a nagy nyugati egyházatyák közé sorolta Szent Ambrus, Jeromos és Ágost on mellé, bár teológiailag Gergely nem volt önálló gondolkodó. Felelősségtu dattól áthatott cselekedetei egyházfogalmából fakadtak. Az Egyház az ő szám ára Krisztus. E test tagjai között -- testen elsősorban az éppen élő egyház at érti -- különbség van a felelősség viselésében és a döntések meghozatalá ban, de az összes tagok egymás szolgálatára élnek. A diákonusok, a papok és a püspökök annak az erőnek a birtokában vannak, amely Krisztus testét épít i. Nagy Szent Gergelyt 604. március 12-én temették el Rómában, s a 8. száza dtól ezen a napon ünnepelték. Mivel nagyböjtbe esik, napját 1969-ben szepte mber 3-ra helyezték át, amely napon 590-ben püspökké szentelték.\n \n Lege ndáiból\n A nagy szerzetespápa életéről, akit korának nyomorúságai késztett ek oly sok cselekvésre, hogy „gondjával átölelte a földkerekséget egyik szé létől a másikig, és gyógyított minden sebet” (E. Hello), a levelei, életraj zai és a legendák tudósítanak. Egyik legendája mondja el a következő történ etet:\n Amikor Gergely még szerzetes volt és a kolostor íróműhelyében dolgo zott, egy hajótörött képében angyal zörgetett az ajtón, s segítséget kért. Gergely adott neki egy ezüstöt. Nem sokkal később a hajótörött ismét vissza jött további segítségért. Megint kapott egy ezüstöt. Mikor harmadszor tért vissza, Gergely egy árva tallért nem talált az egész kolostorban. Ezért fog ta azt az ezüst tálat, amelyben az édesanyja főzeléket szokott neki küldeni , odaajándékozta a koldusnak, aki vidáman ment el. Később, amikor Gergely m ár pápa volt, gyakran meghívott az asztalához szegényeket. Az egyik nagycsü törtökön meghagyta a kancellárjának, hogy gyűjtsön össze tizenkét szegényt. Mikor asztalhoz ültek, Gergely meglepődve látta, hogy a vendégek tizenhárm an vannak. Számon kérte a kancellártól a pontatlanságot, de az azzal szabad kozott, hogy ő csak tizenkét vendéget hozott, számoljon csak utána a pápa. És valóban, a tizenharmadik vendéget más nem látta, csak Gergely. Maga mell é vette tehát ezt a titokzatos vendéget az asztalnál, és érdeklődött a neve után. Akkor az idegen így válaszolt neki: „Tudd meg, hogy én vagyok az a h ajótörött, akinek annak idején az ezüsttálat ajándékoztad. És azt is tudd m eg, hogy az Úr azon a napon választott ki téged arra, hogy az Egyház feje l égy.” Gergely csodálkozva kérdezte, honnan tudja mindezt. Az erre így válas zolt: „Én angyal vagyok, és az Úr azért küldött hozzád, hogy őrizzelek. Ami t csak kérsz az Úrtól, általam kapod meg tőle.”\n Egy másik legendából tudj uk, hogy első pápai cselekedete még a fölszentelése előtt egy könyörgő körm enet volt, amellyel a sokat szenvedett római népért vezekelt. Mezítláb ment a körmenetben, az emberek pedig imádkozva és énekelve vonultak vele a Late ránból a Szent Péter-bazilikába. Mikor a Tiberis felé közeledtek, csodálato s látványban volt részük: Hadrianus császár síremléke fölött megpillantottá k Mihály főangyalt, aki irgalmas tekintettel hüvelyébe helyezte lángoló kar dját. És ezzel a várost sújtó csapások megszűntek. E jelenés emlékére áll m a is Mihály főangyal bronzszobra az Angyalvár felett.\n Pápaságának kezdeté n világosan látta az Egyház vigasztalan helyzetét: „Én, a méltatlan és gyen ge ember átvettem egy öreg és a hullámok által hányt-vetett hajót. A hullám ok mindenünnen bezúdulnak a hajóba, korhadt gerendáinak nyikorgása az állan dó viharban szüntelenül a hajótörés veszélyével fenyeget.”\n A szerzetes, a ki szíve szerint inkább szemlélődő életet folytatott volna, de a körülménye k miatt politikussá és a társadalmi bajok orvosává kellett válnia, nehéz hi vataláról így ír:\n „Nagyon kemény dolog, amit most mondok: Ha beszélek, ma gamról szólok, mert a nyelvem nem úgy nőtt, ahogy a prédikáláshoz nőnie kel lett volna; s ha meg is találom a szót, az életem messze elmarad a szavak m ögött... Mióta vállamra vettem a pásztori hivatal terhét, a lelkemet nem tu dtam teljesen összeszedni, hogy igazán magamra figyeljek, mert sokfelé kell figyelnem. Egyszer az egész Egyház, másszor egy kolostor ügyeiről kell tár gyalnom, gyakran pedig egyes emberek életéről és teendőiről kell gondolkodn om. Olykor tűrnöm kell, hogy polgárok kereskedelmi ügyeikkel rontsanak rám, máskor a barbárok háborús fenyegetéseivel kell szembenéznem, de ugyanakkor a farkasoktól is őriznem kell a nyájat. Ismét máskor anyagi javakkal kell foglalkoznom, hogy gondoskodhassam mindazokról, akik ezt joggal elvárják tő lem. Ismét máskor higgadtnak kell lennem bizonyos rablókkal szemben, és azo n fáradozom, hogy a szeretetet irántuk is megőrizzem.”\n Példaadó volt Gerg ely magatartása a nem keresztényekkel szemben is. A terracinai püspök egysz er féktelen buzgóságában elvette a zsidóktól a zsinagógájukat. Ezek a pápáh oz fordultak oltalomért, s ő így írt a püspöknek: „Azt akarom, hogy orvosol d a panaszt. Hiszen azokkal, akik nem tartoznak a keresztény valláshoz, sze líden, jóságosan kell bánnunk, és barátságosan kell velük szólnunk, hogy a keménységünk el ne űzze őket, hanem elfogadják tőlünk a meghívást az evangé lium szépséges hitére.” Ugyanúgy engedélyezte a megtért angolszászoknak, ho gy a nagy egyházi ünnepeken tovább ápolják egyik-másik kultikus szokásukat, mert: „ha az ember föl akar jutni a magasba, nem érkezhet meg egyetlen ugr ással, hanem egyik lépcsőfokról a másikra kell föllépdelnie”.\n \n Imádság \n Istenünk, ki népedről megbocsátó jósággal gondoskodsz és szeretettel ura lkodol rajta, Szent Gergely pápa közbenjárására add meg a bölcsesség lelkét azoknak, akikre a kormányzás feladatát bíztad, hogy pásztoraid örök dicsős ége legyen a szentek sokasága, akiket elvezettek Hozzád!\n \n Forrás: Diós István: Szentek Élete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
A 6. században a római népet szinte megszakítás nélkül járványok, éhíns ég és nyomor sújtották. A népvándorlás különféle hódítói irgalmatlanul pusz tították az ókori emlékeket. Az emberekben általános elkeseredettség uralko dott, és boldognak mondták a holtakat, mert egyszer s mindenkorra megszabad ultak e földi élet bajaitól.
A történelemben újonnan feltűnő népek k íméletlen nyers erővel keresték a helyüket ott, ahol a régebbi népek gyengé bb ellenállást tanúsítottak. Így a félig pogány, félig ariánus longobárdok Pannónia felől 568-ban betörtek Itáliába. Alboin királyuk vezetésével meghó dították Ravenna körzetét, ahol a császári helytartónak, az exarchának csak kevés katonája volt. Hatalmukba kerítették a római hercegséget és Rómától délre is néhány területet, amelyek eredetileg bizánci fennhatóság alá tarto ztak.
Ennek a nyomorúsággal teljes évszázadnak az utolsó évtizedében került Péter székébe az az ember, akit joggal neveznek így: „Az utolsó róm ai és az első középkori pápa”; az Egyházban pedig a „Nagy” megtisztelő jelz ő ékesíti. Az ő személyében ragyogott fel még egyszer és utoljára a római s zellem, amely antik mivoltában hanyatlóban volt, de éppen a pápa személyébe n egészen új formában jelent meg.
Élete
Gergely ősei régi, római arisztokraták voltak. Maga a Monte Coel ión lévő főúri palotában született. Ifjúkorában közigazgatási pályára készü lt, és az előkelő, szimpatikus fiatalember gyorsan haladt egyre feljebb a h ivatali méltóságok fokozatain. Életének harmincadik éve körül járhatott, am ikor 572--573-ban a város legmagasabb közigazgatási hivatalát viselte: Róma prefektusa lett. Ebből a pozícióból jól átláthatta a város, sőt egész Itál ia helyzetét is. Ekkor szerezte azokat az ismereteket, melyeknek birtokában később olyan hatásos kezdeményezései voltak nemcsak a város, hanem egész I tália javára. Ismereteinek különösen akkor látta hasznát, amikor a császári hivatali gépezet fölmondta a szolgálatot, és a zsoldoscsapatok, mivel fize tségüket nem kapták meg a császártól, átpártoltak a határvidékeken portyázó törzsekhez.
Az ifjú prefektus azonban minden külső elismerés és sik er dacára sem lelte belső békéjét. Csendes magányra vágyakozott, hogy a köz ügyek zajától távol, csak szellemi értékekkel foglalkozhassék. Ez a vágy él ete végéig kísérte, de álmain és vágyain mindig uralkodott a valóságért fel elősséget érző, gyakorlati ember. A történelmi óra parancsa szólította őt, mint „Isten konzulját” (ez a sírfelirata a római Szent Péter-bazilikában): „Szívünk szerint ugyan vágyódunk a csöndre, sokak java miatt azonban nélkül öznünk kell.”
Szinte észrevétlenül mondott le a prefektusi tisztségr ől, és visszavonult atyja palotájába, ahol három nagynénje -- Trusilla, Gor diana és Aemiliana -- már a világtól visszavonult, elmélyült vallásos élete t élt. A Monte Coelión lévő palotát Gergely kolostorrá alakította, és Szent András apostol oltalma alá helyezte.
Békés, szemlélődő életét I. Be nedek vagy II. Pelagius pápa zavarta meg azzal, hogy kiválasztotta és fölsz entelte a római egyház diákonusává. Mint diákonus Gergely a hét kerület egy ikének élére került, s az egyház karitatív, illetve anyagi ügyeit intézte. Amikor a pápa látta, hogy feladatát milyen gondosan és ügyesen teljesíti, m egbízta az egyik legkényesebb és legmagasabb tisztséggel: kinevezte apokris ziárnak. Az apokrisziár a pápa követe és állandó képviselője volt a császár i udvarban, Konstantinápolyban. Ő biztosította az Egyház nyugati és keleti része között a legmagasabb szintű összeköttetést. II. Pelagius pápa kinevez te és elküldte Gergelyt II. Tiberius császárhoz. Műveltsége, hivatali ügyek ben való jártassága és személyének kedvessége hamarosan nagy tekintélyt sze rzett a császári udvarban Gergelynek. Minden erejével azon fáradozott, hogy a sok oldalról veszélyeztetett itáliai népnek segítséget szerezzen a csász ártól. Minden ilyen törekvését meghiúsította azonban a ravennai helytartó, egy különben jelentéktelen ember. Gergely ezért 585/86-ban visszatért Rómáb a, lemondott hivataláról, és visszavonult az általa alapított Szent András- kolostorba. A pápa gyakran fölkereste, és tanácskozott vele.
589 ősz én a Tiberis megáradt, s elöntötte a várost. A lakosság egy része a vízben lelte halálát, sokan pedig az áradás után föllépett járványok áldozatai let tek. Maga a pápa is e járványban halt meg.
A római nép és a klérus a pápaságra egyetlen jelöltet látott: Gergelyt. Ő eleinte vonakodott e tiszt ség elfogadásától, de amikor Mauritius császár, akit apokrisziár korában Ge rgely keresztelt meg, nyomatékosan helyeselte és elfogadta a választást. 59 0. szeptember 3- án szentelték püspökké, és azonnal teljesülni kezdtek a ho zzá fűzött remények. Gergely a pápaságot az Egyház szolgálatának tekintette . A hízelgők által mondogatott „egyetemes pápa” címet elutasította, mint ah ogy nem értett egyet a konstantinápolyi pátriárka ,,ökumenikus pátriárka'' címével sem. Püspöktársaira való tekintettel így nevezte magát: „Isten szol gáinak szolgája”.
Először a római és az itáliai népet vette gondjába . A szegényebbeket éppen éhínség fenyegette, ezért a Patrimonium Petri -- e z a római egyház Campaniában, Dél-Itáliában és Szicíliában elterülő nagy bi rtokainak volt az összefoglaló neve -- jövedelmét az ínség enyhítésére akar ta fordítani. Ám a longobárdok hadjáratai, a császári hivatalnokok túlkapás ai és az egyházi vagyonkezelők lelkiismeretlenségei miatt e birtokok alig-a lig jövedelmeztek valamit. Ezért Gergely pápa jó gyakorlati érzékkel és emb erismerettel új vagyonkezelőket választott, akik a birtokot hamarosan fölvi rágoztatták. Utasította gondnokait, hogy a császári hivatalnokokkal való jó kapcsolat érdekében ne fukarkodjanak, ha ajándékot kell adniuk. Nagyon szi gorúan felügyelt arra, hogy az egyházi szolgálatban a bérlők és a parasztok igazságos és emberséges bánásmódban részesüljenek. Kamatmentes kölcsönnel segítette őket az elinduláskor. Egyik gondnokának félreérthetetlenül adta a tudtára: „Hallottad, mi az akaratom, most rajtad a sor, hogy megtedd!” Gaz daságpolitikája, amely az akkori Itáliában szokatlan volt, meglepő sikerrel járt.
A most már bőségesen befolyó jövedelmeket a templomok, a paps ág, a longobárdok elől elmenekült szerzetesek -- csak Rómában háromezer men ekült apáca élt ezekben az években! -- és nem utolsósorban a római nép megs egítésére fordította. Foglyokat is váltott ki a longobárdok rabságából. Bár nem kereste, hamarosan bele kellett szólnia a nagypolitikába is. A longobá rdokkal szemben tanúsított magatartását az elérhetőnek látszó eredmények ha tározták meg. A rosszul informált Mauritius császár heves vádaskodásai elle nére magas adókat fizetett a longobárdoknak, és ezzel könnyített a nép sors án. Sűrű levelezést folytatott a bajor hercegnővel, Theodelindával, aki a l ongobárd király, Authari felesége volt; majd ennek utódával, Agilulf király nővel is, és ezzel előkészítette az egész longobárd törzs megtérését. Eljár ása akkor kapta meg végső igazolását, amikor a trónörökös, Adlevald megkere sztelkedett. Hispániában a nyugati gótok későbbi királyának, Rekkarednek az arianizmusból a katolikus hitre való megtérése szintén Gergelynek volt kös zönhető. A szűk látókörű kortársak nehezményezték, hogy kapcsolatban áll a hatalmas frank királynővel, Brunhildával. Kétségtelen, Brunhilda hatalomra vágyó, gátlástalan úrnő volt, ha érdekeiről volt szó. Gergelynek azonban, h a valamit el akart érni, a tényleges helyzetből kellett kiindulnia. Feladat át nem abban látta, hogy elítélje a királynőt, hanem hogy figyelmeztesse em beri kötelességeire. El is érte, hogy szabad átvonulást, kíséretet és támog atást kapott frank földön az a missziós csoport, amelyet Ágoston vezetéséve l Gergely az angolszászokhoz küldött. Az a törekvése azonban, hogy Kent tar tományban emissziósok a szükséges egyházszervezetet is létrehozzák, nem ért célhoz. Emberi középszerűség akadályozta meg, hogy a misszionálásban messz emenően figyelembe vegyék az angolszászok nemzeti sajátságait és hagyománya it.
Irodalmi munkássága
Gerge ly liturgikus szövegeket írt, s fölkarolta a liturgikus ének ügyét. Irodalm i hagyatékában mindenütt fölfedezhető a lelkipásztori szempont. 854 levele maradt ránk, melyek a nyáj körüli fáradhatatlan munkájáról tanúskodnak. Lel kipásztori regula c. művében olyan lényeglátással fogalmazta meg a papi mél tóságot, hogy a középkor számára valóban regula volt. A Jób könyvéhez írt m agyarázatai annak bizonyságai, hogy nagyon ismerte az embert, és mély életb ölcsességet birtokolt. A Dialógus c. munkája az itáliai szentek csodás élet rajzainak gyűjteménye.
Gergely pápa a középkorban a legolvasottabb s zerző volt. Ez magyarázza, hogy VIII. Bonifác negyedikként a nagy nyugati e gyházatyák közé sorolta Szent Ambrus, Jeromos és Ágoston mellé, bár teológi ailag Gergely nem volt önálló gondolkodó. Felelősségtudattól áthatott csele kedetei egyházfogalmából fakadtak. Az Egyház az ő számára Krisztus. E test tagjai között -- testen elsősorban az éppen élő egyházat érti -- különbség van a felelősség viselésében és a döntések meghozatalában, de az összes tag ok egymás szolgálatára élnek. A diákonusok, a papok és a püspökök annak az erőnek a birtokában vannak, amely Krisztus testét építi. Nagy Szent Gergely t 604. március 12-én temették el Rómában, s a 8. századtól ezen a napon ünn epelték. Mivel nagyböjtbe esik, napját 1969-ben szeptember 3-ra helyezték á t, amely napon 590-ben püspökké szentelték.
L egendáiból
A nagy szerzetespápa életéről, akit korának nyom orúságai késztettek oly sok cselekvésre, hogy „gondjával átölelte a földker ekséget egyik szélétől a másikig, és gyógyított minden sebet” (E. Hello), a levelei, életrajzai és a legendák tudósítanak. Egyik legendája mondja el a következő történetet:
Amikor Gergely még szerzetes volt és a kolost or íróműhelyében dolgozott, egy hajótörött képében angyal zörgetett az ajtó n, s segítséget kért. Gergely adott neki egy ezüstöt. Nem sokkal később a h ajótörött ismét visszajött további segítségért. Megint kapott egy ezüstöt. Mikor harmadszor tért vissza, Gergely egy árva tallért nem talált az egész kolostorban. Ezért fogta azt az ezüst tálat, amelyben az édesanyja főzeléke t szokott neki küldeni, odaajándékozta a koldusnak, aki vidáman ment el. Ké sőbb, amikor Gergely már pápa volt, gyakran meghívott az asztalához szegény eket. Az egyik nagycsütörtökön meghagyta a kancellárjának, hogy gyűjtsön ös sze tizenkét szegényt. Mikor asztalhoz ültek, Gergely meglepődve látta, hog y a vendégek tizenhárman vannak. Számon kérte a kancellártól a pontatlanság ot, de az azzal szabadkozott, hogy ő csak tizenkét vendéget hozott, számolj on csak utána a pápa. És valóban, a tizenharmadik vendéget más nem látta, c sak Gergely. Maga mellé vette tehát ezt a titokzatos vendéget az asztalnál, és érdeklődött a neve után. Akkor az idegen így válaszolt neki: „Tudd meg, hogy én vagyok az a hajótörött, akinek annak idején az ezüsttálat ajándéko ztad. És azt is tudd meg, hogy az Úr azon a napon választott ki téged arra, hogy az Egyház feje légy.” Gergely csodálkozva kérdezte, honnan tudja mind ezt. Az erre így válaszolt: „Én angyal vagyok, és az Úr azért küldött hozzá d, hogy őrizzelek. Amit csak kérsz az Úrtól, általam kapod meg tőle.”
Egy másik legendából tudjuk, hogy első pápai cselekedete még a fölszentel ése előtt egy könyörgő körmenet volt, amellyel a sokat szenvedett római nép ért vezekelt. Mezítláb ment a körmenetben, az emberek pedig imádkozva és én ekelve vonultak vele a Lateránból a Szent Péter-bazilikába. Mikor a Tiberis felé közeledtek, csodálatos látványban volt részük: Hadrianus császár síre mléke fölött megpillantották Mihály főangyalt, aki irgalmas tekintettel hüv elyébe helyezte lángoló kardját. És ezzel a várost sújtó csapások megszűnte k. E jelenés emlékére áll ma is Mihály főangyal bronzszobra az Angyalvár fe lett.
Pápaságának kezdetén világosan látta az Egyház vigasztalan hel yzetét: „Én, a méltatlan és gyenge ember átvettem egy öreg és a hullámok ál tal hányt-vetett hajót. A hullámok mindenünnen bezúdulnak a hajóba, korhadt gerendáinak nyikorgása az állandó viharban szüntelenül a hajótörés veszély ével fenyeget.”
A szerzetes, aki szíve szerint inkább szemlélődő éle tet folytatott volna, de a körülmények miatt politikussá és a társadalmi ba jok orvosává kellett válnia, nehéz hivataláról így ír:
„Nagyon kemén y dolog, amit most mondok: Ha beszélek, magamról szólok, mert a nyelvem nem úgy nőtt, ahogy a prédikáláshoz nőnie kellett volna; s ha meg is találom a szót, az életem messze elmarad a szavak mögött... Mióta vállamra vettem a pásztori hivatal terhét, a lelkemet nem tudtam teljesen összeszedni, hogy i gazán magamra figyeljek, mert sokfelé kell figyelnem. Egyszer az egész Egyh áz, másszor egy kolostor ügyeiről kell tárgyalnom, gyakran pedig egyes embe rek életéről és teendőiről kell gondolkodnom. Olykor tűrnöm kell, hogy polg árok kereskedelmi ügyeikkel rontsanak rám, máskor a barbárok háborús fenyeg etéseivel kell szembenéznem, de ugyanakkor a farkasoktól is őriznem kell a nyájat. Ismét máskor anyagi javakkal kell foglalkoznom, hogy gondoskodhassa m mindazokról, akik ezt joggal elvárják tőlem. Ismét máskor higgadtnak kell lennem bizonyos rablókkal szemben, és azon fáradozom, hogy a szeretetet ir ántuk is megőrizzem.”
Példaadó volt Gergely magatartása a nem keresz tényekkel szemben is. A terracinai püspök egyszer féktelen buzgóságában elv ette a zsidóktól a zsinagógájukat. Ezek a pápához fordultak oltalomért, s ő így írt a püspöknek: „Azt akarom, hogy orvosold a panaszt. Hiszen azokkal, akik nem tartoznak a keresztény valláshoz, szelíden, jóságosan kell bánnun k, és barátságosan kell velük szólnunk, hogy a keménységünk el ne űzze őket , hanem elfogadják tőlünk a meghívást az evangélium szépséges hitére.” Ugya núgy engedélyezte a megtért angolszászoknak, hogy a nagy egyházi ünnepeken tovább ápolják egyik-másik kultikus szokásukat, mert: „ha az ember föl akar jutni a magasba, nem érkezhet meg egyetlen ugrással, hanem egyik lépcsőfok ról a másikra kell föllépdelnie”.
Imádság
Istenünk, ki népedről megbocsátó jósággal gondoskodsz és szere tettel uralkodol rajta, Szent Gergely pápa közbenjárására add meg a bölcses ség lelkét azoknak, akikre a kormányzás feladatát bíztad, hogy pásztoraid ö rök dicsősége legyen a szentek sokasága, akiket elvezettek Hozzád!
Forrás: Diós István: Szentek Élete
DTSTAMP:20240328T225649 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20210903 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20210904 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR