BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20101031T020000 RDATE:20110327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20111030T020000 RDATE:20120325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20121028T020000 RDATE:20130331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20131027T020000 RDATE:20140330T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20141026T020000 RDATE:20150329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20151025T020000 RDATE:20160327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20161030T020000 RDATE:20170326T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20171029T020000 RDATE:20180325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20181028T020000 RDATE:20190331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20100803T000000 RDATE:20101031T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20110327T030000 RDATE:20111030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20120325T030000 RDATE:20121028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20130331T030000 RDATE:20131027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20140330T030000 RDATE:20141026T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20150329T030000 RDATE:20151025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20160327T030000 RDATE:20161030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20170326T030000 RDATE:20171029T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20180325T030000 RDATE:20181028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190331T030000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:98ae83735434d89f8d8d9c565f0e4081 CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:19700101T010000 SUMMARY:Vianney Szent János (emléknap) DESCRIPTION: Élete\n Jean-Baptist Marie gyermekkora a nagy francia forradalom korszakáb a esett. Tizenegy éves volt, amikor otthon, a szobájukban ,,a nagy óra alat t” először járult szentgyónáshoz egy papnál, aki megtagadta az alkotmányra teendő esküt. Utána éjnek idején járt hittanórákra, ahol a kolostorukból el űzött, civil ruhát öltött apácák tanították. Első szentáldozáshoz egy homál yos pajtában járult, amely elé, hogy eltereljék a hatóságok figyelmét, egy nagy szénásszekeret húztak. Az elemi iskola óráin csak néha vehetett részt, atyjának ugyanis szüksége volt az ő munkaerejére is a mezőn. Ezért alig tu dott írni és olvasni. Nem volt tehetséges, és amit tanult, azt is nagyon ha mar elfelejtette.\n Balley abbé, egy nagyon művelt pap, aki a párizsi Szent Genovéva- apátságból került vidékre, felfigyelt Jánosra. Ez a pap Ecullybe n volt plébános, ahová maga mellé vette és felkészítette a papszentelésre. De a terv, hogy Jánosból pap legyen, több akadályba is ütközött. Kezdve azo n, hogy Jánost besorozták a napóleoni hadseregbe (ahonnan megszökött) és be fejezve a sort a szemináriumi tanárokkal. De hála a lyoni érseki helynök bá torságának, aki az ecullyi plébános, Balley abbé barátja volt és pártfogóan szólt János mellett, végül szentelésre bocsátották ezzel az indoklással: , ,Jámbor lélek, ismeri a rózsafüzért, és tiszteli a Szűzanyát. A többit a ke gyelem és a szíve majd elvégzi.”\n Másfél hónappal a waterlooi csata után - a fegyverszünet épp akkor lépett életbe - Grenoble-ban pappá szentelték. E lső szentmiséjét 1815. augusztus 14-én mutatta be a szemináriumi kápolnában , mégpedig úgy, hogy miközben ő a főoltáron első miséjét mondta, két mellék oltárnál két osztrák katonapap misézett. Felszentelése után atyai barátja, Balley abbé káplánja lett. Ez a tiszteletreméltó, ,,római karakterű” pap ha marosan a gyóntatójává választotta Jánost, majd ő maga szeretettel és humor ral bevezette az imádságba és a példás aszketikus életbe. De a plébános har minc hónap múlva, szentség hírében meghalt. János pedig, aki az egyszer lát ott dolgokat is nagyon megjegyezte, öreg korában azt mondta: ,,Még ma is me g tudnám festeni az arcképét.” És ő, aki mindentől megvált, a szobájában, a mosdója felett őrizte Balley abbé tükrét, ,,mert - mint mondta - ez tükröz te az ő arcát.”\n És János, most először, egyedül maradt: társ, mester és o ltalom nélkül. Plébánoshelyettesi kinevezéssel Arsba küldte a püspöke, ahov á egy ködös estén érkezett meg. Ars egy kicsi, elkereszténytelenedett falu volt, nem rosszabb, mint a Lyon környékén lévő többi falvak. János itt mind en apostoli buzgósága ellenére nagyon egyedül volt. De a magányt nagyon sze rette. Később vágyakozással telt szívvel emlékezett ezekre az időkre: ,,Hat vagy hét esztendőn át azt csináltam, amit akartam.” De éppen ez a néhány é v volt életében a legkeményebb vezeklés ideje. Alig evett valamit. Éjszakán ként fogta a lámpását, átment a templomba, bezárkózott, és ott virrasztott az Oltáriszentségnél.\n Megérkezése után két évvel súlyos lelki válságon me nt át, aminek részben oka volt kegyetlen vezeklése is. Lehet, hogy külön ké rte Istentől, hogy ,,megismerhesse saját nyomorult szegénységét”. Teljes re ményvesztettségben kérte a lyoni érsektől, hogy elhagyhassa Arsot. Az érsek megértette nehézségeit és áthelyezte Salles-ba. Csakhogy a Saone folyó épp en áradásban volt, néhány megtért hívője pedig tiltakozott a távozása ellen . Nem tudott elutazni. Erre feladta távozási tervét, és másodszor is ,,elje gyezte magát” a faluval. Belevetette magát a munkába: felújította öreg temp lomát, és a környékbeli falvakban részt vett a hitélet fellendítésére akkor iban mindenfelé tartott népmissziókban. Csakhogy prédikálni sehova nem hívt ák, többnyire csak az egyik sarokban gyóntathatott.\n Miközben a többi pap között - saját szava szerint - olyan volt, mint a falu bolondja, azokat a l elkeket, akik rábízták magukat, a tökéletesség útjára vezette. Ezek a lelke k aztán követték őt Arsba is. Ez volt az első megnyilvánulása annak a vonze rőnek, amely később Arsot zarándokhellyé tette. Néhány család, akiket megra gadott János szava és élete, áttelepült Arsba, s lassanként maga a falu is, amelynek lakói hosszú ideig érzéketlenül nézték papjuk próbálkozásait, kez dett megváltozni. De hamarosan jelentkezett a sátáni válasz. Az ürügyet egy leány bukása szolgáltatta, aki gyermeket szült. A plébánia falát telemázol ták gyalázó megjegyzésekkel, és a környékbeli városkák kávéházaiban mindenü tt az arsi pap ,,esetét” tárgyalták. János már várta, mikor jön a püspöke, hogy furkósbottal verje ki a faluból. Ugyanebben az időben mondta el azokat a prédikációit, amelyekben ,,rettenetes igazságokat” hirdetett.\n Nyolcvan öt prédikáció vázlata ránk maradt, amelyeket 1820--1839 között mondott el. E beszédek a korabeli prédikációgyűjteményekből származó, vesződségesen kés zített kivonatok. Az a néhány változtatás, melyeket a kis plébános meg mert tenni, arról tanúskodik, hogy a hittudomány területén bizonytalanul mozgot t, és csak azért változtatott a kész anyagon, hogy ,,félelmet keltsen”. A h ívek panaszkodni kezdtek a szomszéd plébánosoknál, akik feljelentést tettek ellene a püspöknél, és saját híveiknek megtiltották, hogy hallgassák az ar si papot.\n Ezekhez az ellenségeskedésekhez még sötétebb dolgok is járultak . A sötétség fejedelme éjnek idején kereste fel, és próbálta teljes reményt elenségbe és kétségbeesésbe hajszolni. Az arsi pap többé nem aludt. Tanácst alanságában a szomszédaitól kért segítséget: több hívője puskával a vállán vonult a plébániára, hogy együtt virrasszanak vele. A félelmetes és kegyetl en jelenségek mindennapos próbatétet jelentettek számára. Mindez pedig azér t történt, mert János olyan kapcsolatban volt a másik világgal, mint a szen tek közül csak kevesen.\n 1826-ban - az arsi plébános ekkor negyven esztend ős volt - a faluban változás történt: ,,A kegyelem olyan erővel hatott - va llotta az egyik tanú -, hogy senki nem tudott neki ellenállni.” De a bírála tok, amelyek mindenfelől érték, nagyon meggyötörték a pásztort. A szentmise volt az egyetlen forrás, ahol felüdülést talált. Nyugtalanította ugyanis t eológiai műveletlensége, és a szomszédos plébánosokkal való feszültsége egy re csak nőtt. Ekkor határozta el, hogy a Gondviselésről elnevezett arsi isk olát átalakítja a szegény és kitett kislányok otthonává. Legalább köztük me g akarta érezni annak a boldogságnak az előízét, amely a mennyek országát e ltölti. Minden délután hittanórát tartott nekik, és köztük művelte az első csodát is, amikor lisztet szaporított. Ezzel az otthonnal olyan anyagi gond ot vállalt magára, amely haláláig elkísérte. De mit számított ez, amikor sz ívének, irgalmasságának és hitének ez volt egyetlen földi menedéke. Belső e lhagyatottságában másodszor is áthelyezését kérte - majd ismét lemondott ró la.\n 1832-ben Franciaországot kolerajárvány sújtotta, Ars azonban érintetl en maradt a járványtól. És a faluban a hit lassan éledni kezdett. Idegenből is egyre többen jöttek Arsba. A környező falvakban gyorskocsi-szolgálatot szerveztek, hogy minél előbb mindenki eljuthasson az arsi paphoz, ha gyónni akart nála. Ő pedig éjjel és nappal gyóntatott, és kiderült, hogy ismeri a szívek titkait. Azt a kevés időt, ami a gyóntatáson felül naponta szabadon maradt - miközben az ördög még mindig különböző kísértésekkel gyötörte -, imádkozásra és önostorozásra használta fel.\n 1843-ban a lelkipásztori munk ától és belső, titkos harcaitól úgy kimerült, hogy súlyosan megbetegedett. Közel került a halálhoz, a betegek szentségét is felvette, és a környezete már búcsút vett tőle. Egyszer csak talpra állt, de felgyógyulása után ismét el akart menekülni falujából, és ezúttal sikerült is. Az emberek azonban u tána mentek, s mikor megtalálták, erőszakkal vitték vissza magukkal.\n Tuda tlanságának terhétől nyomasztva és a munkától túlterhelve segítőtársat kért egy megfelelően képzett pap személyében. Kapott is valakit, de a segítőtár s hamarosan zsarnokoskodni kezdett felette. Ez az állapot hét évig tartott. János abbé teljesen visszahúzódott, csak mentegette paptársa erőszakosságá t, és szenvedett. Közben minden nyomorúsága ellenére megadatott neki a szó, amellyel szíveket tudott megnyitni, és - anélkül, hogy észrevette volna - csodákat művelt. Az évenként Arsba zarándokló emberek száma pedig a százeze r felé közeledett.\n Amikor püspöke - a hívek jogos és egyre növekvő felháb orodásának leszerelése érdekében-- elhelyezte a káplánt, János abbé attól f élt, hogy ismét egyedül marad. Ezért az öreg plébános alaposan végiggondolt a, hogyan fog immár véglegesen megszökni. Mikor terve meghiúsult, tömören c sak ennyit állapított meg: ,,Gyerekesen viselkedtem.” A püspök azonban nem hagyta magára, hanem új káplánt küldött melléje, aki úgy szerette, mintha a tyja lett volna. János azonban ekkor már halála felé közeledett.\n Mindenét szétosztotta a szegények között, s amije volt, az ő javukra eladta. A bűnö s emberek úgy sereglettek köréje, hogy azt mondta: ,,A bűnösök a végén meg fogják ölni a szegény bűnöst.” De ekkor a faluban már mindenki keresztény é letet élt. A plébánosnak is csak a fizikai ereje fogyott el, szeretete és t ürelme nem. Ám mindazt, amit tett, semminek tartotta. A tisztelet megnyilvá nulásai ellenére - püspöke tiszteletbeli kanonokká, a kormányzat pedig 1855 -ben lovaggá tette - meg volt győződve ,,semmiségéről”. Ismételten mondta: ,,Ha tudtam volna, mit jelent papnak lenni, gyorsan trappista kolostorba vo nultam volna a szeminárium helyett!”\n Bár sokan voltak körülötte, az arsi plébános olyan magányosan halt meg a kimerültségtől, amilyen magányosan élt . Akik látták a holttestét, egyhangúlag tanúsították, hogy az erőnek utolsó cseppje is eltávozott belőle. X. Pius pápa 1905-ben boldoggá, XI. Pius páp a 1925. május 31-én szentté avatta, 1929-ben pedig a plébánosok patrónusává nyilvánította. Az Egyház ezzel emlékezteti minden idők papjait arra, hogy Isten ereje a gyengékben válik tökéletessé. Ünnepét 1928-ban vették fel a r ómai naptárba, augusztus 9-re. 1960-ban Szent Lőrinc vigíliája miatt augusz tus 8-ra, majd 1969-ben halála napjára, augusztus 4-re tették át.\n Imádsá g\n Mindenható és irgalmas Istenünk, ki Szent János áldozópapodat csodálato s lelkipásztori buzgósággal áldottad meg, kérünk, segíts, hogy közbenjárásá ra és példája szerint szeretetünkkel megnyerjük testvéreinket Krisztusnak, és velük együtt mi is eljuthassunk az örök dicsőségre!\n Forrás: Diós Istvá n: A szentek élete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
É lete
Jean-Baptist Marie gyermekkora a nagy francia forradalom ko rszakába esett. Tizenegy éves volt, amikor otthon, a szobájukban ,,a nagy ó ra alatt” először járult szentgyónáshoz egy papnál, aki megtagadta az alkot mányra teendő esküt. Utána éjnek idején járt hittanórákra, ahol a kolostoru kból elűzött, civil ruhát öltött apácák tanították. Első szentáldozáshoz eg y homályos pajtában járult, amely elé, hogy eltereljék a hatóságok figyelmé t, egy nagy szénásszekeret húztak. Az elemi iskola óráin csak néha vehetett részt, atyjának ugyanis szüksége volt az ő munkaerejére is a mezőn. Ezért alig tudott írni és olvasni. Nem volt tehetséges, és amit tanult, azt is na gyon hamar elfelejtette.
Balley abbé, egy nagyon művelt pap, aki a p árizsi Szent Genovéva- apátságból került vidékre, felfigyelt Jánosra. Ez a pap Ecullyben volt plébános, ahová maga mellé vette és felkészítette a paps zentelésre. De a terv, hogy Jánosból pap legyen, több akadályba is ütközött . Kezdve azon, hogy Jánost besorozták a napóleoni hadseregbe (ahonnan megsz ökött) és befejezve a sort a szemináriumi tanárokkal. De hála a lyoni érsek i helynök bátorságának, aki az ecullyi plébános, Balley abbé barátja volt é s pártfogóan szólt János mellett, végül szentelésre bocsátották ezzel az in doklással: ,,Jámbor lélek, ismeri a rózsafüzért, és tiszteli a Szűzanyát. A többit a kegyelem és a szíve majd elvégzi.”
Másfél hónappal a water looi csata után - a fegyverszünet épp akkor lépett életbe - Grenoble-ban pa ppá szentelték. Első szentmiséjét 1815. augusztus 14-én mutatta be a szemin áriumi kápolnában, mégpedig úgy, hogy miközben ő a főoltáron első miséjét m ondta, két mellékoltárnál két osztrák katonapap misézett. Felszentelése utá n atyai barátja, Balley abbé káplánja lett. Ez a tiszteletreméltó, ,,római karakterű” pap hamarosan a gyóntatójává választotta Jánost, majd ő maga sze retettel és humorral bevezette az imádságba és a példás aszketikus életbe. De a plébános harminc hónap múlva, szentség hírében meghalt. János pedig, a ki az egyszer látott dolgokat is nagyon megjegyezte, öreg korában azt mondt a: ,,Még ma is meg tudnám festeni az arcképét.” És ő, aki mindentől megvált , a szobájában, a mosdója felett őrizte Balley abbé tükrét, ,,mert - mint m ondta - ez tükrözte az ő arcát.”
És János, most először, egyedül mar adt: társ, mester és oltalom nélkül. Plébánoshelyettesi kinevezéssel Arsba küldte a püspöke, ahová egy ködös estén érkezett meg. Ars egy kicsi, elkere szténytelenedett falu volt, nem rosszabb, mint a Lyon környékén lévő többi falvak. János itt minden apostoli buzgósága ellenére nagyon egyedül volt. D e a magányt nagyon szerette. Később vágyakozással telt szívvel emlékezett e zekre az időkre: ,,Hat vagy hét esztendőn át azt csináltam, amit akartam.” De éppen ez a néhány év volt életében a legkeményebb vezeklés ideje. Alig e vett valamit. Éjszakánként fogta a lámpását, átment a templomba, bezárkózot t, és ott virrasztott az Oltáriszentségnél.
Megérkezése után két évv el súlyos lelki válságon ment át, aminek részben oka volt kegyetlen vezeklé se is. Lehet, hogy külön kérte Istentől, hogy ,,megismerhesse saját nyomoru lt szegénységét”. Teljes reményvesztettségben kérte a lyoni érsektől, hogy elhagyhassa Arsot. Az érsek megértette nehézségeit és áthelyezte Salles-ba. Csakhogy a Saone folyó éppen áradásban volt, néhány megtért hívője pedig t iltakozott a távozása ellen. Nem tudott elutazni. Erre feladta távozási ter vét, és másodszor is ,,eljegyezte magát” a faluval. Belevetette magát a mun kába: felújította öreg templomát, és a környékbeli falvakban részt vett a h itélet fellendítésére akkoriban mindenfelé tartott népmissziókban. Csakhogy prédikálni sehova nem hívták, többnyire csak az egyik sarokban gyóntathato tt.
Miközben a többi pap között - saját szava szerint - olyan volt, mint a falu bolondja, azokat a lelkeket, akik rábízták magukat, a tökéletes ség útjára vezette. Ezek a lelkek aztán követték őt Arsba is. Ez volt az el ső megnyilvánulása annak a vonzerőnek, amely később Arsot zarándokhellyé te tte. Néhány család, akiket megragadott János szava és élete, áttelepült Ars ba, s lassanként maga a falu is, amelynek lakói hosszú ideig érzéketlenül n ézték papjuk próbálkozásait, kezdett megváltozni. De hamarosan jelentkezett a sátáni válasz. Az ürügyet egy leány bukása szolgáltatta, aki gyermeket s zült. A plébánia falát telemázolták gyalázó megjegyzésekkel, és a környékbe li városkák kávéházaiban mindenütt az arsi pap ,,esetét” tárgyalták. János már várta, mikor jön a püspöke, hogy furkósbottal verje ki a faluból. Ugyan ebben az időben mondta el azokat a prédikációit, amelyekben ,,rettenetes ig azságokat” hirdetett.
Nyolcvanöt prédikáció vázlata ránk maradt, ame lyeket 1820--1839 között mondott el. E beszédek a korabeli prédikációgyűjte ményekből származó, vesződségesen készített kivonatok. Az a néhány változta tás, melyeket a kis plébános meg mert tenni, arról tanúskodik, hogy a hittu domány területén bizonytalanul mozgott, és csak azért változtatott a kész a nyagon, hogy ,,félelmet keltsen”. A hívek panaszkodni kezdtek a szomszéd pl ébánosoknál, akik feljelentést tettek ellene a püspöknél, és saját híveikne k megtiltották, hogy hallgassák az arsi papot.
Ezekhez az ellenséges kedésekhez még sötétebb dolgok is járultak. A sötétség fejedelme éjnek idej én kereste fel, és próbálta teljes reménytelenségbe és kétségbeesésbe hajsz olni. Az arsi pap többé nem aludt. Tanácstalanságában a szomszédaitól kért segítséget: több hívője puskával a vállán vonult a plébániára, hogy együtt virrasszanak vele. A félelmetes és kegyetlen jelenségek mindennapos próbaté tet jelentettek számára. Mindez pedig azért történt, mert János olyan kapcs olatban volt a másik világgal, mint a szentek közül csak kevesen.
18 26-ban - az arsi plébános ekkor negyven esztendős volt - a faluban változás történt: ,,A kegyelem olyan erővel hatott - vallotta az egyik tanú -, hogy senki nem tudott neki ellenállni.” De a bírálatok, amelyek mindenfelől ért ék, nagyon meggyötörték a pásztort. A szentmise volt az egyetlen forrás, ah ol felüdülést talált. Nyugtalanította ugyanis teológiai műveletlensége, és a szomszédos plébánosokkal való feszültsége egyre csak nőtt. Ekkor határozt a el, hogy a Gondviselésről elnevezett arsi iskolát átalakítja a szegény és kitett kislányok otthonává. Legalább köztük meg akarta érezni annak a bold ogságnak az előízét, amely a mennyek országát eltölti. Minden délután hitta nórát tartott nekik, és köztük művelte az első csodát is, amikor lisztet sz aporított. Ezzel az otthonnal olyan anyagi gondot vállalt magára, amely hal áláig elkísérte. De mit számított ez, amikor szívének, irgalmasságának és h itének ez volt egyetlen földi menedéke. Belső elhagyatottságában másodszor is áthelyezését kérte - majd ismét lemondott róla.
1832-ben Franciao rszágot kolerajárvány sújtotta, Ars azonban érintetlen maradt a járványtól. És a faluban a hit lassan éledni kezdett. Idegenből is egyre többen jöttek Arsba. A környező falvakban gyorskocsi-szolgálatot szerveztek, hogy minél előbb mindenki eljuthasson az arsi paphoz, ha gyónni akart nála. Ő pedig éj jel és nappal gyóntatott, és kiderült, hogy ismeri a szívek titkait. Azt a kevés időt, ami a gyóntatáson felül naponta szabadon maradt - miközben az ö rdög még mindig különböző kísértésekkel gyötörte -, imádkozásra és önostoro zásra használta fel.
1843-ban a lelkipásztori munkától és belső, tit kos harcaitól úgy kimerült, hogy súlyosan megbetegedett. Közel került a hal álhoz, a betegek szentségét is felvette, és a környezete már búcsút vett tő le. Egyszer csak talpra állt, de felgyógyulása után ismét el akart meneküln i falujából, és ezúttal sikerült is. Az emberek azonban utána mentek, s mik or megtalálták, erőszakkal vitték vissza magukkal.
Tudatlanságának t erhétől nyomasztva és a munkától túlterhelve segítőtársat kért egy megfelel ően képzett pap személyében. Kapott is valakit, de a segítőtárs hamarosan z sarnokoskodni kezdett felette. Ez az állapot hét évig tartott. János abbé t eljesen visszahúzódott, csak mentegette paptársa erőszakosságát, és szenved ett. Közben minden nyomorúsága ellenére megadatott neki a szó, amellyel szí veket tudott megnyitni, és - anélkül, hogy észrevette volna - csodákat műve lt. Az évenként Arsba zarándokló emberek száma pedig a százezer felé közele dett.
Amikor püspöke - a hívek jogos és egyre növekvő felháborodásán ak leszerelése érdekében-- elhelyezte a káplánt, János abbé attól félt, hog y ismét egyedül marad. Ezért az öreg plébános alaposan végiggondolta, hogya n fog immár véglegesen megszökni. Mikor terve meghiúsult, tömören csak enny it állapított meg: ,,Gyerekesen viselkedtem.” A püspök azonban nem hagyta m agára, hanem új káplánt küldött melléje, aki úgy szerette, mintha atyja let t volna. János azonban ekkor már halála felé közeledett.
Mindenét sz étosztotta a szegények között, s amije volt, az ő javukra eladta. A bűnös e mberek úgy sereglettek köréje, hogy azt mondta: ,,A bűnösök a végén meg fog ják ölni a szegény bűnöst.” De ekkor a faluban már mindenki keresztény élet et élt. A plébánosnak is csak a fizikai ereje fogyott el, szeretete és türe lme nem. Ám mindazt, amit tett, semminek tartotta. A tisztelet megnyilvánul ásai ellenére - püspöke tiszteletbeli kanonokká, a kormányzat pedig 1855-be n lovaggá tette - meg volt győződve ,,semmiségéről”. Ismételten mondta: ,,H a tudtam volna, mit jelent papnak lenni, gyorsan trappista kolostorba vonul tam volna a szeminárium helyett!”
Bár sokan voltak körülötte, az ars i plébános olyan magányosan halt meg a kimerültségtől, amilyen magányosan é lt. Akik látták a holttestét, egyhangúlag tanúsították, hogy az erőnek utol só cseppje is eltávozott belőle. X. Pius pápa 1905-ben boldoggá, XI. Pius p ápa 1925. május 31-én szentté avatta, 1929-ben pedig a plébánosok patrónusá vá nyilvánította. Az Egyház ezzel emlékezteti minden idők papjait arra, hog y Isten ereje a gyengékben válik tökéletessé. Ünnepét 1928-ban vették fel a római naptárba, augusztus 9-re. 1960-ban Szent Lőrinc vigíliája miatt augu sztus 8-ra, majd 1969-ben halála napjára, augusztus 4-re tették át.
Im ádság
Mindenható és irgalmas Istenünk, ki Szent János áldozópapo dat csodálatos lelkipásztori buzgósággal áldottad meg, kérünk, segíts, hogy közbenjárására és példája szerint szeretetünkkel megnyerjük testvéreinket Krisztusnak, és velük együtt mi is eljuthassunk az örök dicsőségre!
Forrás: Diós István: A szentek éle te
DTSTAMP:20240329T150825 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20110804 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20110805 SEQUENCE:0 RRULE:FREQ=YEARLY;COUNT=100;INTERVAL=1;BYYEARDAY=-150 EXDATE;TZID=Europe/Budapest:20130804T000000 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR