Élete

Alexandria a 4. században az igaz hitért folytatott harccal az egész Egyház figyelmét magára vonta. Szent Atanáz püspök utódai, miközben őrizték a katolikus hitet, püspöki székük tekintélyét is meg akarták szilárdítani. Arra törekedtek, hogy az egész keleti egyház, még a konstantinápolyi és az antiochiai patriarchátusok fölé is kiterjesszék fönnhatóságukat. Ez a szándék főként Teofilosz alexandriai és Aranyszájú Szent János konstantinápolyi püspök vitájában nyilvánult meg. 403-ban, az úgynevezett tölgyes zsinaton Teofilosz letétette Aranyszájú Szent Jánost. E zsinaton Teofil kísérője unokaöccse, az ekkor már pap Cirill volt.

Cirill iskolázását Teofilosz irányította. Ezután Cirill bizonyos időt a szerzetesek közt töltött, de hamarosan kiderült, hogy életmódjuk nem neki való. Teofilosz 412-ben meghalt. Cirillt választották a helyébe, s több mint harminc éven át volt püspök.

Igazhitűsége és magánélete kifogástalan volt, de Teofiltól nemcsak egyházpolitikai ambícióit örökölte, hanem indulatait is. Így például 418-ig nem volt hajlandó fölvenni Aranyszájú Szent János nevét a püspökök névsorába, akikről a liturgiában megemlékeztek, pedig a pápa ismételten szorgalmazta. Azt válaszolta, hogy annak fölvétele egyenlő volna Júdásnak az apostoli kollégiumba való visszavételével.

Cirill egész életén át a tanulás és a kutatás embere akart maradni. Rendkívül fontosnak tartotta, hogy a lehető legnagyobb pontossággal meghatározza a Szentírás és a hagyomány tanítását. Kitartó, szorgalmas munkával arra törekedett, hogy a hit misztériumait pontosan és világosan kifejtse. Gondolatait szoros logikával építi, stílusa azonban már nem a klasszikus rétoroké, hanem a bizantinizmus jegyeit (egyhangúság, kissé dagályos bonyolultság) mutatja.

Hű maradt az alexandriai teológiai iskola hagyományaihoz, de Origenésztől elhatárolta magát, s ugyanígy az antochiai iskolától is. Hogy személyiségét és életszentségét megérthessük, soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Cirill inkább lelkipásztor mint tudós, és inkább hadvezér a teológiai közdőtéren mint dialogizáló békekövet.

Alig lett püspök, máris ellentéte támadt Oresztész városprefektussal, aminek véres összecsapások lettek az eredményei. Keményen szembeszállt anovatiánus eretnekekkel, a zsidókkal és a pogányokkal is. Valószínű alaptalanul gyanúsították azzal, hogy 415-ben legalábbis eszmei része volt a város prefektusával jó barátságban lévő Hüpatia, platonikus filozófusnő meggyilkolásában. Egy éjszaka a zsidók rátámadtak a keresztényekre. Amikor megvirradt, a keresztények Cirill biztatására viszonozták a támadást, majd száműzték a zsidókat a városból.

Életének legnagyobb tette Mária istenanyaságának megvédése, ami igazában a krisztológia és a szentháromságtan alaptételeinek megőrzése volt a monofizitákkal és a nesztoriánusokkal szemben. 5 éves küzdelem volt ez, csúcspontja az efezusi zsinat, mely 431-ben dogmaként mondta ki Mária istenanyai méltóságát. Sokan szemére vetették akkor is, később is merev ragaszkodását az igazsághoz és kérlelhetetlenségét ellenfeleivel szemben. De éppen ez vall életszentségéről: fölismerte, hogy amikor a kereszténység szívét és szemefényét éri támadás, akkor nem tárgyalni, hanem harcolni kell.

428-ban az egyiptomi szerzetesek egy csoportja panaszt tettek Cirill szigora miatt Konstantinápolyban Nesztoriosz pátriárkánál, aki korábban szintén szerzetes volt Antiochiában. Erkölcsileg feddhetetlen volt, de tanításában nem egyszer félreérthetően fogalmazott, különösen a Boldogságos Szűznek az akkor már elfogadott istenanyaságával, Theotokosz nevével kapcsolatban.

Cirill levelet írt Celesztin pápának, melyben Nesztoriosz tévedéseit ostorozta. Celesztin erre zsinatot hívott össze, mely elítélte Nesztorioszt, és egyúttal Cirillt bízta meg, hogy kimondja rá a kiközösítést.

Theodoziosz császár azon volt, hogy vonják vissza püspökének elítélését, hiszen kinevezését ő szorgalmazta. Ezért egyetemes zsinatot hívott össze Efezusba. A pápa helyeselte az intézkedést. A császár zsinatot hirdető dekrétuma azt írta elő, hogy minden tartományt néhány püspök képviseljen. Cirill viszont ötven püspökkel, tetemes számú pappal és szerzetessel érkezett.

431. június 21-én Cirill - 78 püspök tiltakozása ellenére - másnapra tűzte ki a zsinat megnyitását. Arra szólította föl Nesztorioszt, hogy ,,vádlottként” jelenjék meg a zsinat előtt, nem pedig arra, hogy foglalja el helyét a zsinaton. Távollétében született meg a döntés: Máriát valóban megilleti a Theotokosz cím, Nesztorioszt pedig megfosztják hivatalától. Cirill ezzel az címzéssel közölte vele: ,,Nesztoriosznak, az új Júdásnak”. Ennek hírére a város, amelyet Cirill egyiptomi kísérete kellően előkészített, hangos örömtüntetést rendezett. Úgy tűnt, hogy a dolognak vége, anélkül, hogy ezt a zsinatot törvényesen megnyitották volna.

Valójában a zsinat még nem fejeződött be. Amikor valamivel később megérkeztek Kelet püspökei, tájékoztatták őket a dolgok állásáról. Azok néhány más olyan püspökkel együtt, akik nem helyeselték Cirill vezetését, összesen negyvenhárman külön ,,zsinatocskára” gyűltek össze. Cirillt letették az efezusi püspökkel, Memnonnal együtt, katonákat küldtek érte és bebörtönözték. Ezek után érkeztek meg a pápai legátusok, akik jóváhagyták Nesztoriusz letételét. Augusztus első napjaiban végül megérkeztek a császári legátusok is Teodoziosz levelével: ,,Jóváhagyjuk Nesztoriosz, Cirill és Memnon letételét, amint Tisztelendőségtek értésünkre adta.” - A zűrzavar teljessé vált.

Nesztoriosz és Memnon engedelmeskedett, Cirill viszont kapcsolatot keresett az udvarral. Teodoziosz gyűlést hívott össze Kalkedonba, és az a zsinatot föloszlatottnak nyilvánította. A püspököknek engedélyezte a hazatérést, Cirillnek és Memnonnak pedig meghagyta, hogy Efezusban várják meg ügyük végét. Cirill azonban már úton volt Alexandria felé. Így végződött az efezusi zsinat.

Rossz érzésekkel telve és a dolgok folyásától némileg megtépázva Cirill belátta, hogy eljött a kompromisszumok és engedmények ideje. Annál is inkább készségesnek mutatkozott, mert Nesztoriosz visszavonult egy kolostorba. Egyezség jött létre, amelyben Cirill föladta egyéni elgondolásait, amelyeket a börtönben tizenkét elítélő tételben fogalmazott meg. Aláírta a hitvallást, amelyet János, antiochiai pátriárka küldött neki. Ezzel helyreállt a béke. Cirillnek egy híres levele örökítette meg számunkra ezt az eseményt.

433-tól Cirillről nem lehetett hallani, 444. június 27-én halt meg.

A kopt és a bizánci egyház június 27-én emlékezik meg Szent Cirill püspök temetéséről. A római kalendáriumba 1882-ben vették föl ünnepét, február 9-i dátummal. 1969-ben áthelyezték június 27-re.

Imádság

Istenünk, ki Szent Cirill püspököt a Boldogságos Szűz Mária istenanyasága igazságának győzhetetlen bajnokává tetted, kérünk, engedd, hogy akik a Szűzanyát valóban Isten Anyjának hisszük, Fiad megtestesülése titkában üdvösséget találjunk!