„Ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél.” (Mk 12,38-44)

Szentlélek hívó imádság (Granadai Szent Lajos)

Ó, isteni fényesség, a te megmérhetetlen szereteteddel nyisd meg lelkünket a hitnek, hogy téged igazán megismerjünk. Tágítsd ki szívünket, hogy téged befogadhasson! Illess bennünket, hogy tiszta szeretettel keressünk téged, benned megpihenjünk, és veled egyesüljünk, mint ahogy egyek a tagok a testben a fejjel, és amint egy a szőlővessző a tőkével. Engedj a te erődből és a te kegyelmedből élni mindvégig, míg csak el nem jutunk szent színed látására! Ámen.

Lectio (Amit Isten Igéje mond)

Az első keresztény közösségekben ismételten felmerülő nyugtalanító kérdések egyike az volt, hogy a keresztények Istennel való kapcsolata még őszintének és hitelesnek mondható-e. Krisztus követői lelkesen gondoltak vissza azokra a napokra, amikor megismerkedtek a Jézusról szóló tanítással, és elkezdték Őt boldogan követni. De nyomban megjelent bennük a kétség is, hogy a pogány környezet szorítása és a belső gyengeségeik nyomása alatt nem engedtek-e abból, amit a kezdet kezdetén elfogadtak és gyakoroltak is. Ezt különösen is nyomasztotta azokat, akik nem is olyan régen még pogány szokások és elképzelések szerint élték az életüket. Nagy volt a kísértésük arra, hogy megint a könnyebb és a számukra előnyösebb jól ismert utat válasszák. Márk, az egyik keresztény közösség vezetője két eltérő gondolkodásmód egymás mellé állításával próbálja elgondolkodtatni és az elhajlásoktól távol tartani a rábízottakat. Az írástudókról és az özvegyasszonyról szóló hagyományanyagok segítségével nemcsak a két szemléletmódot állítja szembe egymással, hanem vállalható tanácsot is ad, ami mindenki számára megnyugvást jelent. 

Isten Igéjének meghallgatása.

³⁸Tanítás közben ezt a figyelmeztetést adta: "Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. ³⁹Szívesen elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. ⁴⁰Felélik az özvegyek házát, közben színleg nagyokat imádkoznak: annál szigorúbb ítélet vár rájuk." ⁴¹Ezután leült szemben a kincstárral és figyelte, hogy dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. ⁴²De aztán jött egy szegény özvegy, s csak két fillért dobott be. ⁴³Erre odahívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. ⁴⁴Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését."

A szöveg és környezete

A Márk evangéliumában levő szakasz két olyan hagyományból áll, amik eredetileg nem tartoztak egymáshoz, de amiket Márk összekapcsolt egymással. Az Istennek nem tetsző és az általa értékelt magatartásmód éles ellentéte rajzolódik ki az írástudókról szóló bíráló gondolatok és az özvegyről szóló dicsérő szavak segítségével. Márk az írástudók ellen szóló - Jézustól származó - dorgáló szavakat itt rövid megfogalmazásban hozza. A szegény özvegynek a templom kincstárában tanúsított magatartását pedig példaértékű esetként szeretné a hallgatói és olvasói emlékezetébe vésni. A kerülendő és a követendő példa ügyes egymásmellettisége Márk jó pedagógiai érzékéről árulkodik.      

Néhány gondolat

Az írástudók sajátos cselekedettel szokták kihangsúlyozni a méltóságukat. A köntösükbe burkolóztak, amikor imádkoztak, amikor határozatokat hoztak, amikor az Istennek tett fogadalom alól valakit felmentettek. Akkora volt a becsvágyuk, hogy a nyilvános tereken az emberektől tiszteletteljes köszöntést vártak el. Nagyravágyásukban kikövetelték maguknak a zsinagógákban, hogy a tanítás tekercseit tartalmazó szekrénnyel szemben foglalhassanak helyet. A vendégségek során pedig a házigazda mellett levő díszhelyre is igényt tartottak. Kapzsiságukban az özvegyekre sem voltak tekintettel; a vagyonukból gazdagodtak meg. Az Izraelben különös jogvédelmet élvező özvegyeknek csak drágán megfizethető jogi tanácsokat adtak; gátlástalanul felélték az özvegyek vagyonát. Az imádkozásukkal nem elsősorban az volt a baj, hogy hosszú, hanem a színlelő, őszinteséget nélkülöző vallásosságuk tette azt hiteltelenné. Ez a magatartás meghamisította az Isten útmutatását. Aki így élt, az egyre távolabb került Istentől. Szakadék tátongott aközött, amit tanítottak és aközött, amit tettek.   

A templom kincstára bizonyára az asszonyok előudvarának az északi részén volt. Itt volt elhelyezve tizenhárom persely az áldozatok különböző fajtáira. Ezek közül hét persely meghatározott hozzájárulások befizetésére szolgált. Öt persely meghatározott célú adományok számára volt rendelve. Egy perselyt pedig az önkéntes adományok számára tartottak fenn. Ezek a perselyek fordított tölcsér, felfelé keskenyedő trombita alakúak voltak az esetleges lopások megakadályozására. A befizetendő adományt egy papnak kellett átadni, aki ellenőrizte annak a pénznemét, valamint az összegét. Kis adománynál akár gúnyos megjegyzés is elhangozhatott; tehetős adakozók esetében az adományt nyilvánosan „kikürtölték”.  

A szegény özvegyasszony a két legkisebb zsidó ércpénzt adta oda; mindenről lemondott, amire ezen a napon a megélhetése miatt szüksége volt. A két ércpénz közül egyiket sem tartotta meg magának. Egészen az Isten rendelkezésére bocsátotta magát; mindent Istennek adott, saját magát is.     

Jézus nagyra értékeli ennek a jelentéktelen özvegynek a cselekvését, aki semmilyen feltűnést nem keltett az adományával. Az Isten iránti és a felebarát iránti szeretet és a belé vetett bizalom készteti az asszonyt erre. Az önmagát odaajándékozó szeretet szemmel látható és őszinte jele ez. Azoknak juttat alamizsnát, akik épp olyan szegények, mint ő. Az özvegy a szegénysége ellenére Istentől megajándékozottnak érzi magát: neki köszönheti az életét, a létét és mindazt, amije van.    

A lepton a legkisebb zsidó rézpénz. Márkra jellemző, hogy hozzáfűzi római pénznemben is, hogy ez a kvadránsnak felel meg. Az özvegy adománya a napibér kevesebb, mint századrésze volt. A segítő- és szolgálatkészsége a lelkületéről árulkodik. Az Isten iránti odaadása hiteles, az iránta tanúsított szeretete igazi.  

Meditatio (Isten Igéje hozzám érkezik. Amit Isten Igéje nekünk mond)

Ijesztő, hogy Jézus értékelésétől mennyire eltérnek a saját elképzeléseink.  Istennél egészen más mércék érvényesek, mint amiket megszoktunk. Nem kell felülnünk a gyakran könyörtelen teljesítményorientált világunk körhintájára. Emberi életünk értékét és értelmét nem a teljesítményeink határozzák meg.  Megnyugtató ennek az ismerete mindazoknak, akik akár a koruk, az egészségi állapotuk vagy a körülményeik miatt nem tudják azt nyújtani, amit szeretnének.

Contemplatio (Elmélkedés. Amit Istentől ajándékba kaptunk, és a szívünkben hordunk)

Az Isten tetszése nem azokon nyugszik, akik előkelők és sikeresek, akik az élet napfényes oldalán sütkéreznek, akiknek mindenük megvan, akiknek minden sikerül, és akik másoktól mindig megfelelő hátszelet kapnak. Jézus a teljesítménynél, a pozíciónál jóval többre értékeli az egészen magától értetődő mindennapi jóságot, a szeretet sok apró észrevétlen megnyilatkozását és cselekedetét. Jézus kiszabadít a minket felőrlő túlzott követelések és elvárások csapdájából, és megszabadít az állandóan ránk nehezedő nyomástól.     

Collatio (A jelenlévők gondolatainak megosztása valamint gyakorlati teendőink. Amit Isten Igéje általunk üzen másoknak.)

Az életünk során sokszor adódik olyan helyzet, hogy a korlátainkba ütközünk. Az életünk néha sivárnak és unalmasnak tűnik, amiben a siker rendszerint elmarad. Alattomos betegségek hiusíthatják meg a terveinket, és úgy érezhetjük, hogy az életünk lehetőségei egyre csak szűkülnek. Ezektől nem válik értelmetlenné az életünk. Ezeket a korlátozott lehetőségeket annak tudatában fogadhatjuk el, hogy egy másik, egy nagyobb lehetőség fogad el bennünket feltétel nélkül. Isten a fogyatékos, a korlátozott, a beteg életünknek is értelmet ad; ő továbbra is nagyra becsül bennünket. Ő látja a sok rejtett jót, amit teszünk, tapasztalja a hűségünket. És akkor is értékeli az életünket, amikor már semmit sem tudunk teljesíteni…   

Oratio (Imádság. Amit Istennek válaszolunk Isten Igéjével a kezünkben)

Jézust, aki nem hagyja el a benne bízókat, kérjük alázatos könyörgéssel: Hallgass meg, Istenünk!

Add, hogy az emberek mérsékeljék a földi javak iránti mohó vágyakozásukat, és törődjenek a szükséget szenvedőkkel!
Hallgass meg, Istenünk!

Add, hogy le tudjunk mondani a nem szükséges dolgokról, és így segítségére tudjunk sietni nélkülöző testvéreinknek!
Hallgass meg, Istenünk!

Add, hogy mindenkihez nagylelkűek legyünk, és így téged kövessünk!
Hallgass meg, Istenünk!

Emlékezzél meg szegény és elhagyatott testvéreinkről, hogy az új nap ne terhükre, hanem vigasztalásukra és örömükre szolgáljon.
Hallgass meg, Istenünk!

Urunk, te légy a szegények menedéke, nyújts nekik segítséget a szorongattatásban!
Hallgass meg, Istenünk!

Istenünk, add kegyelmed bőségét hozzád esdeklő híveidnek, és engedd működni bennünk a te erődet, hogy parancsaidat követve vigasztalást kapjanak tőled a jelen életben, és elnyerjék a jövendő élet örömeit. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké.

Ámen. 

A legközelebbi Lectio divina időpontja: 2014. nov. 15. „Aki titeket befogad, engem fogad be.” (Mt 10,37-42)