November 9-én, szombaton hetedik alkalommal került megrendezésre templomunkban a Győri Katolikus Ifjúsági találkozó. A házigazda "csapat" részéről Panykó Ágota, a vendégek közül Ott Gergelyné Édua írt beszámolót a találkozóról. A fényképekre kattintva a gazdag fotógalériát tekinthetjük meg, az audiolejátszók segítségével Gábor atya elmélkedéseit hallgathatjuk újra, a videón pedig Márk atya homíliáját eleveníthetjük fel.

A VII. Győri Katolikus Ifjúsági Találkozóra már reggel 9 órakor megérkeztek az első érdeklődök. Míg a regisztráció zajlott, a Szent Imre templom gitáros ének és zenekara segítette a ráhangolódást. Folyamatosan érkeztek a fiatalok egészen tíz óráig, mikorra már hetvennyolcan lettünk. Tíz órakor Tamás atya röviden szólt hozzánk, majd kezdetét vehette a délelőtti elmélkedés, melyet Bellovics Gábor, jezsuita szerzetes vezetett, aki jelenleg a Miskolci Jezsuita Gimnáziumban és Kollégiumban prefektus.

Gábor atya pár személyes élményéről mesélt. A vonatút során sok érdekesség történhet az emberrel. Beszélgetésbe elegyedik másokkal. A hivatásáról, munkájáról faggathatják. Hogy, hogy nem megüti a fülüket az a bizonyos szó: pap szeretnék lenni. Ilyenkor egy jó hosszú beszélgetés következik, aminek a fő középpontja az, hogy Miért? És különben is van-e Isten? Ennek kapcsán sok érdekes gondolatot hallhattunk. Gábor atya beszélt a tíz szűz példabeszédéről. Megérhettük végre, hogy mit is jelent az, hogy az okosak nem adtak az olajukból a balgáknak. Ezt nem azért tették, mert nem akartak segíteni, hanem mert nem lehetséges, hisz ez az olaj a hitünket jelképezi. Ők csak elvezethették őket oda ahonnan ők is kapták a történetben szereplő olajat, hitet. Nem tudjuk átadni a hitünket másnak, hiszen ez nem passzol az ő lelkébe. Lehet, hogy túl kevés neki, vagy éppenséggel túl sok. Talán nem is tudunk pontos választ adni arra, hogy miért hiszünk, vagy hol kezdődött mindez. Ekkor hallgattuk meg a Dzsungel könyvéből a Szavakat keresek című dalt. Első hallásra, talán túl egyszerű de valahogy mi is így ismerkedünk Istennel.

Ezután következett a második blokk, ahol is volt szó a döntésről, reményről. Ami nagyon megmaradt bennem az az a gondolat, ami nagyjából így hangzik: A remény nem egyenlő azzal, hogy majd egyszer, valamikor jó lesz. Hanem azzal egyenlő, hogy ami most velem történik, akármilyen rossz is meg kell, hogy történjen, annak értelme van, hasznomra válik, nincsen véletlen. A másik fő vonal az a döntéshozatal volt. Dönthetek: Igen vagy Nem. De az is döntés ha nem döntök. De a lényeg, hogy el kell határoznom nekem, hogy mi legyen, utána pedig vállalni a következményeket. Ez viszont nagyon nehéz. Hisz oly sokszor azt sem tudjuk, hogy mire van szükségünk. Bartimeus a vak koldus tudta , hogy mire van szüksége és amikor Jézus kérdezte meg is mondta neki, hogy adja vissza a látását.

Az elmélkedést követően esernyőkkel felszerelkezve, a zuhogó esőben átsétáltunk a közeli étterembe és megebédeltünk. Jóllakva tértünk vissza az eső ellen védelmet nyújtó meleg Plébániára. Itt a csoportok elosztása után indulhatott a délután. Az első amivel foglalkoztunk az egy történet volt az ecsetekről, amiből leszűrtük, hogy ne féljünk az árral szemben elindulni, lehet, hogy nekünk van igazunk és a jobb utat választjuk ezáltal. Utána actyvitiztünk. Mindenki elmutogatott pár foglalkozást. Jókat nevettünk, mikor éppen a hentes vagy a restaurátor megértetésével próbálkoztunk. Ez után, amin a rutinos részvevők már meg sem lepődnek, olyan feladat következett, ahol kimentünk az utcára. Itt olyan emberektől kellett aláírást kérnünk, akik orvosok, ápolók vagy éppen taxisok voltak. A papíron ez állt: Boldog vagyok, hogy orvosként/taxisként/... dolgozhatok. A szűnni nem akaró felhőszakadás sem rettentett el minket a feladattól. Egyre csak gyűltek az aláírások, ők cserébe egy, a találkozó plakátjáról készült kártyanaptárt kaptak. Útközben már elkezdhettünk gondolkodni, hogy visszaérvén mit fogunk a csapatunk nagy fehér lapjára festeni, mi az ami megmaradt bennünk a napról, ami megfogott. Az elkészült plakátok képét a galériában meg lehet tekinteni. ;) A tarka-barka színösszeállítások elárulják, hogy a mi napunk is milyen színes volt és hogy mennyire vidám is.

Egy rövid szünet után volt az utolsó elmélkedés Gábor atyával. A hivatás kiválasztásának pontjait vettük át. Meg kell hallgatnunk mások tanácsát, fel kell mérnünk azt, hogy mire van tehetségünk, miben van realitás...stb.

Utána következett a fórum, ahol minden csapat bemutatta, hogy mit alkotott a nagy fehér lapjára. Sokat nevettünk.

Fél hattól kezdődött a ráhangolódás a zárómisére, melyben ismét a Zenekar volt a segítségünkre.

Hat órakor pedig Mogyorósi Márk atya és a ministránsok meghúzták a kezdést jelentő csengőt. Márk atya a prédikációban feltette a koronát az egész napunkra, folytatta és lezárta Gábor atya gondolatait. Ne féljünk elindulni és megkeresni az életünk értelmét! Felhívás a táncra, ne mondjunk nemet. Lehet, hogy rátaposunk a partner lábára de a kéz biztosan tart. Ilyen a Jóisten is. Vigyáz ránk minden percben.

Végül, de nem utolsó sorban szeretném mindnyájunk nevében megköszönni Tamás atyának, a hitoktatóknak, hogy megrendezésre került ez a nap. Külön köszönjük Zsóka néninek, aki egész nap gondoskodott arról, hogy nehogy éhen vagy szomjan maradjunk. Köszönjük a kedves „szentimrés” néniknek a sok-sok finom süteményt. Nagyon jól éreztük magunkat és már készülünk lelkiekben a VIII. Ifjúsági Napra.

Még bővebben lehet olvasni majd Gábor atyával egy beszélgetést a Hitvallásban, az Oxigén tévében pedig mindhárom atyával és pár résztvevővel pedig egy riportot hallhatnak majd december első szombatján 6 órakor.

Panykó Ágota