Győri Szent Imre Plébánia
9024 Győr, Szent Imre út 35.
(96) 424 443
gyoriszentimre.iroda@gmail.com

 

Árvízi összefogás 2013

DSCF6224

A 2013-as év júniusának első fele szinte másról sem szólt csak a nagy Dunai árvízről, amely hazánk mindegyik Duna menti települését érintette. A Németországból induló, Ausztrián átjövő árhullám 06.04-én Magyarországon, elsőként Győr-Moson Sopron megyét érte el. Az érintett falvakban és Győrben rendkívüli árvízvédelmi készültséget rendeltek el, ami azt jelentette, hogy a hivatásos állomány (pl. katonaság, katasztrófavédelem) mellett önkéntesek segítségére is szükség volt a gátak építésénél. Megyénkben több segélyszervezet is részt vett a mentőakcióban, köztük kiemelt szerepe volt a Magyar Katolikus Karitásznak, akik a Győri Egyházmegyei Karitásszal együttműködve a vámosszabadi plébánián alakítottak ki operatív bázist, ahol a munkatársak folyamatosan koordinálták a jelentkező önkéntesek munkáját. A Karitász által irányított munkálatok főként a győri Szemináriumban, Mecséren, Győrújfalun és Nagybajcson zajlottak. Az önkéntesek koordinálása mellett különféle eszközöket is biztosítottak: 500 db lapátot, 200 pár gumicsizmát és 10 000 palack vizet vittek a gátakon dolgozó önkénteseknek, valamint a kitelepített családok számára több száz matracot, katonai ágyat és ágyneműt adtak, ezzel is segítve az elszállásolásukat.

 

Jómagam, mint a Győri Egyházmegyei Karitász önkéntese a győri munkálatokban vettem részt. Fő feladatom az önkéntesek regisztrálása, koordinálása volt. Hála Istennek segítő kezekből sohasem volt hiány, hiszen június 6.-ától, csütörtöktől kezdve, mikor a Duna vízszintje már látványosan megemelkedett szinte percenként jelentkeztek új önkéntesek, hogy segítsenek a homokzsákolásban. A regisztrált adatok alapján elmondhatom, hogy csütörtökön és pénteken összesen 450 fő dolgozott a Szeminárium kertjében, akik között szép számban akadtak Szent Imrés hívek. Mivel félő volt, hogy a várfal nem bírja a terhelést, ezért pénteken felfüggesztettük a munkálatokat, mert a terep életveszélyesnek bizonyult. Pénteken és szombaton a Dunakapu térről naponta két alkalommal indultak Karitászos kisbuszok Mecsér településre, így oda is tudtunk szép számmal önkénteseket küldeni.  A szombat és a vasárnap Győrben főként szivattyúzással telt, ekkor már csak a Hittudományi Főiskola és az egyházmegye dolgozói, valamint néhány egyetemista önkéntes munkálkodott a kertben. Hétfőn kijelenthettük, hogy a fal bírta a terhelést, így nem öntötte el a víz a Szemináriumot. A fáradtságos napok alatt mindig lehetőségünk volt az önkénteseknek ételt és italt biztosítani, köszönhetően azoknak az iskoláknak, civil szervezeteknek, cégeknek, magánszemélyeknek, akik szendvicset vagy kávét készítettek nekünk. Ez úton szeretném nekik és minden önkéntesnek – különösen is a Szent Imréseknek - megköszönni az áldozatos munkájukat! Jó volt látni, hogy a bajban milyen nagy az összefogás fiatalok és idősek, nők és férfiak között.

Horváth Glória

RSS feliratkozás

Kövessen bennünket!