Lectio Divina 2012.12.08.

„Fiam halott volt, és életre kelt, elveszett és megkerült.”

A fenti lejátszóra kattintva hallgathatjuk meg Tájmel Antal atya előadását, melynek vázlatát is elolvashatjuk az alábbiakban:

Szentlélek hívó imádság

Szentlélek Istenünk, áraszd ajándékaidat az egész világra, és töltsd be híveid szívét isteni kegyelmeddel, hogy a belénk öntött erőd mindenkor elevenen működjék, és a lelki táplálék gyarapítsa bennünk a kegyelmi életet. Ámen.

Lectio (Amit Isten Igéje mond)

Már az egyház kezdeti korában lábra kapott a törekvés, hogy a keresztény közösségekből a bűnössé vált testvéreket rekesszék ki. Többen úgy vélték, hogy akik semmibe veszik a Jézus által adott erkölcsi normákat, azokat a többiek közül ki kellene zárni, és kint maradásra kellene kényszeríteni. Lukács úgy tűnik, pártolja az egyház közösségében levő bűnösöket azokkal ellentétben, akik szeretnék távol tartani magukat tőlük. Lukács arra a Jézusra hivatkozva teszi ezt, aki maga is közösséget vállalt a bűnösökkel. Lukács rátalált egy olyan Jézus által elmondott példabeszédre, amiben ő egy könyörületes apáról beszél, aki szeretettel visszafogadta az őt elhagyó fiatalabb fiát, de szeretettel hívta a tőle elhidegült idősebb fiát is. Jézus a szavain és az életpéldáján keresztül olyan magatartásra akarta ösztönözni a kortársait, hogy a bűnössé vált embereket testvérként fogadják el, és ezzel adjanak nekik esélyt a megtérésre. Ugyanakkor megértően azokat is megszólítja, akik az Isten akarata szerint igyekeznek alakítani az életüket, és az Isten bűnösök iránt megnyilvánuló irgalma miatt erkölcsi felháborodást éreznek; arra kéri őket, hogy ezt szelíden tűrjék el!

Isten Igéjének meghallgatása.

¹A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. ²A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. "Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük" - mondták. ³Erre mondott nekik egy példabeszédet: ^11b"Egy embernek volt két fia. ¹²A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. ¹³Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. ¹⁴Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. ¹⁵Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. ¹⁶Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. ¹⁷Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. ¹⁸Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. ¹⁹Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. ²⁰Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. ²¹Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. ²²Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. ²³Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, ²⁴hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. ²⁵Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. ²⁶Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. ²⁷Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. ²⁸Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. ²⁹De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. ³⁰Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. - ³¹Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. ³²S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült."

1. A szöveg és környezete

Lukács egészen tudatosan evangéliumának a 15. fejezetébe - írása középpontjába - helyezte bele ezt a jézusi példabeszédet. Lukács ezzel a történettel is az Isten határtalan szeretetéről, jóságáról és irgalmasságáról akar beszélni. Életszerűen állítja elénk a názáreti Jézust. Ezen a történeten keresztül megérezzük, milyen szeretetteljesen és szemléletesen beszélt Jézus.

Az evangélista által kialakított bevezetés egyértelműen jelzi, hogy Lukács hogyan kívánja értelmezni a példabeszédet: vámosok és bűnösök jönnek Jézushoz, amin a farizeusok és az írástudók megbotránkoznak. Lukács szerint a bűnösök „mind” odajöttek Jézushoz. Ezzel a túlzással Lukács azt szeretné kiemelni, hogy ők készek Jézus üzenetének a meghallgatására és elfogadására.

Jézus története egyértelművé teszi az Istennek a bűnös megtérése miatt érzett örömét. Az Isten feltétel nélküli szeretete kapcsolja össze egymással a két eltérő gondolkodású és életvitelű fiút. Jézus szavai nyomán élesen kirajzolódik Isten gondolkodásmódja, és a mindenkire kiterjedő üdvözítő akarata.

2. Néhány gondolat

Az apai ház elhagyása nem minősült vétségnek. A szülőföldről való elvándorlás - a vidék korlátozott lehetőségei miatt - sokak számára a kitörés és az esélyteremtés egyetlen módját jelentette. Földrajzi és politikai okok következtében körülbelül háromszor annyi zsidó élt külföldön, mint Izraelben. A fiatalabb fiú a végkielégítés jogi formájával élve az apja vagyonának az egyharmadát kapta meg. Ezzel az örökhagyó apja házában elveszítette minden jogosultságát. Ettől kezdve nem étkezhetett ott, és a szülői házban számára a ruházat sem volt biztosított. Ezután legfeljebb vendégként fogadhatták be, vagy a jogaitól megfosztva, napibérért dolgozva élhetett ott a ház többi lakóival.

A sertés a törvény előírása alapján tisztátalan állatnak számított; tilos volt húsának a fogyasztása, de még az állat érintése is. Aki megszegte a törvényt, azt kizárták a közösségből. A sertések eledele a szentjánoskenyérfa termése volt, amit az emberek csak a legnagyobb szükséghelyzetben tekintettek emberi tápláléknak.

Az apa Jézus példabeszédében tanúsított magatartása messze felülmúlja azt, ami keleten egy ház urától elvárható volt. Ez az apa elé siet a hozzá visszatérő fiának, a nyakába borul és megcsókolja őt. Ezzel egyértelműen jelzi, hogy újra a fiának tekinti.

Jézus történetében az idősebb, az elsőszülött fiú ajándékozás címén főörökösként azonnal megkaphatta a törvény előírása értelmében apja földjének és a vagyona kétharmadának a tulajdonjogát és a haszonélvezeti jogát. Vagy egyelőre csak a tulajdonjogot kapta meg, és az apja halála után mondhatta majd magáénak a haszonélvezet jogát is. Ez a fiú az, aki szemrehányást tesz az apjának, és a testvérét is beszennyezi a rágalmazó megjegyzésével. Hogy az apának a rábeszélésével sikerült-e meggyőznie ezt az idősebb fiát, nem tudjuk meg. Szándékosan marad nyitva a hallgató számára a kérdés: rajta múlik, hogy elfogadja-e az érvelést, és elfogadja-e a meghívást.

Meditatio (Isten Igéje hozzám érkezik. Amit Isten Igéje nekünk mond)

Az apa megengedte, hogy a fia beismerje a bűnösségét, de a béresek közé való befogadásának kérését már nem hagyta elmondani. Azonnal visszahelyezte őt abba a jogi helyzetbe, ami egy apa fiának kijár: a csókja által, az ünnepi öltözet által, a teljhatalom átadását jelentő pecsétgyűrű által, a szabad ember öltözetéhez tartozó saru által, végül az asztalközösségbe való befogadást jelző ünnepi lakoma által. A megmentő és segítő Isten a kibékülő apa, aki a belső egyensúly megbomlása miatt összekuszálódott emberi viszonyokat ismételten képes rendbe hozni. Egyedül Isten tudja visszaadni a bűnössé vált embernek a megtérése után az eredeti méltóságát. Kizárólag Ő tud mentesíteni bennünket a hátrányos jogkövetkezmények alól, vagyis a büntetéstől; Ő tud visszahelyezni minket a korábbi jogainkba, továbbra is a gyermekei lehetünk; Ő képes helyreállítani feltétlen bizalmával az elvesztett jó hírünket.

Contemplatio (Elmélkedés. Amit Istentől ajándékba kaptunk, és a szívünkben hordunk)

Az elveszett, fiatalabb fiú önmagában folytatott hangos beszéde hosszasan és művészi módon szerepel. Jézus a szavain keresztül nem tájékoztatni akar bennünket a fiú hogylétéről; ugyanakkor helyreigazítani és bizonyítani sem akar semmit. Jézus lehetőséget akar adni a hallgatóinak. Párbeszédet kezd velünk. Félelemmentes légkört teremt, amiben tudtukra adja, hogy van egy hely, ahova nyugodtan bármikor hazatérhetünk. Jézus egyszerűen és lélegzetelállító módon megnyitja számunkra az Isten szívét. Bepillanthatunk oda, ahol Ő mindenkinél jobban vár bennünket, bármikor és bárhogyan érkezzünk is. Egyúttal szeretne rávenni bennünket arra, hogy másokhoz mi is legyünk nagyvonalúak, és nyitott szívűek.

Collatio (A jelenlévők gondolatainak megosztása valamint gyakorlati teendőink. Amit Isten Igéje általunk üzen másoknak.)

Az idősebb fiú személyében Jézus pellengérre állítja a bennünk rejtőzködő önteltséget és szeretetlenséget. Bár zavartalan biztonságban él az apjával, ennek ellenére mellőzöttnek érzi magát, és összevissza beszél. Sértődötten elhatalmasodik rajta az irigység, a rosszindulat és a féltékenység. A látszat ellenére ő is elveszett fiú, akinek nagy szüksége van arra, hogy az apja őt is átölelje, és a szeretetével megmentse. Isten szerető közelségében élve nem kell rágalmazó, megszóló módon beszélnünk másokról: a gyengékről, a rosszra hajlókról, a bűnösökről. Tudomásul kell vennünk, hogy az Isten kegyelmi ajánlata nem ismer határokat. Ezt nekünk nem elleneznünk kell, hanem az Isten végtelen szeretetének a küldötteiként kell közelednünk mindenkihez.

Oratio (Imádság. Amit Istennek válaszolunk Isten Igéjével a kezünkben)

Magasztaljuk jóságos Istenünket, aki atyai örömmel adja jótéteményeit népének. Kérjük teljes szívünkből: Urunk, emlékezz arra, hogy a gyermekeid vagyunk!

Urunk, igaz, hogy sokat vétkeztünk, de valljuk végtelen irgalmadat, téríts magadhoz minket, és meg fogunk térni!