Egy hétfői nappal kezdődött a sok kicsi és nagy kalandja, avagy „Táborozzunk egyet a Balatonnál” című hetünk. Reggel hétkor sok kis álmos szem követte figyelemmel az útra indító szentmisét. Egy gyors névsorolvasás után elkövetkezett a várva-várt utazás. A hosszú buszút után megérkeztünk a Jász-Kun panzióba, ahol azonnal elfoglaltuk helyeinket.

Mivel az idei év a családokról szól, nem kis létszámú táborunk is családokba tömörült. 7 nagy családdá alakultunk: Lizinkáék, Moszatpáfrányék, Kergeszittyóék, Hínárék, Tündérrózsáék, Békakontyék, Vizisalátáék.

Minden családnak volt egy családi fészke, amit egy-egy két személyes sátor szimbolizált . Nade mivel a valóságban sem egyszerű, a tábori családoknak is küzdeni kellett, méghozzá szeretetcserepekért, amikkel a családi fészket fedték be. A tábori pénz a drach volt, ebből a legkevesebbet érő a drachbaba, majd a drachanya, drachapa, drachmama és a drachpapa. 10 drach, (azaz pl. 2 drachpapa) ért egy szeretetcserepet. Játékos versenyek, vetélkedők során lehetett ezt a tábori pénzt megszerezni, majd szeretetcserepet váltani belőlük, de természetesen csak a bank nyitvatartási ideje alatt. Az nyer, akinek a legtöbb cserepet sikerül összegyűjteni.

Amikor éppen nem drachokért küzdöttünk, akkor fürödtünk a Balcsiban, és amikor éppen nem fürödtünk, akkor csupa jó dolgokat csináltunk. Túráztunk nappal és éjjel, kecskéket simogattunk, megkóstoltuk a kecsketejet, kecskesajtot, kecskekolbászt, vagy éppen énekeltünk, fociztunk, fogócskáztunk, nyalókát nyaltunk, verset költöttünk majd megzenésítettük és mindezt a szép dimbes-dombos Ábrahámhegy környezetében.

Aki esetleg úgy jött a táborunkba, hogy keveseket ismert a résztvevők közül, biztos, hogy új barátokat szerzett, ha máshogy nem, akkor a tábori családjából, hiszen minden család a tábor végére egy összekovácsolt kis csapattá vált, ahol tapasztalhatta az ember a „családtagok” szeretetét. És bátran kijelenthetjük, hogy az egész tábor egy nagy család lett szombat estére.

Angi, Ildi, Gabi, Reni, Vivi és Dóri egy nap különleges kéréssel fordult hozzám. Írtak egy verset és kérték, hogy segítsek megzenésíteni:

Tábordal

Hétfőn reggel elindultunk,
a templom felé vitt az utunk.
Bőröndökkel, nagy táskákkal,
bikinivel, strandlabdával.

11-es a mi házunk,
három szobás kislakásunk
van még fürdőnk és konyhánk is,
nagy szobánk és kis szobánk is.

Refr.:
Köszönjük a sok-sok szépet
a sok vidám jó emléket.
Táborunknak lassan vége
jövőre is jönni kéne.

A szobában pókok lógnak
reggelre meg felszívódnak.
Sok jó barát kis helyen is
békességben megpihenhet.

Balatonban fürödni jó
van vitorlás és sok hajó.
Az árnyékos fák alatt
sok hittanos kártyázgat.

Az esti csillag fényénél
sípokat keresünk.
Ha Tamás atya megijeszt,
sikítva menekülünk.

Refr.:
Köszönjük a sok-sok szépet, 
a sok vidám, jó emléket.
Táborunknak lassan vége, 
jövőre is jönni kéne, 
jönni kéne, jönni kéne...
 

Végezetül, de reméljük jövőre folytathatóan, szeretnék minden táborozó nevében köszönetet mondani a főszervezőknek, atyánknak és ötletelőnknek, Tamás atyának és Pozsgai Ági néninek a „sok vidám jó emlékért”. Továbbá köszönet Bársonyosi Ági néninek, Levente bácsinak, István bácsinak, Móni néninek, Ildikó néninek, Szilvi néninek, Kriszti néninek, a leglesibb lesifotósunknak, Rékának, Attilának, a kedves konyhásnéniknek és mindenkinek, aki hozzájárult, hogy létrejöjjön a mi kis családi táborunk. „Köszönjük a sok-sok szépet!” És szerintem mindenki egyet ért azzal, hogy „jövőre is jönni kéne”.

Böxi